TELEKI LÁSZLÓ

Full text search

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Azért kértem két percben időt, mert Nyitrai képviselő úr cinizmusa, azt gondolom, mindenképpen megérdemel két percet. Nem politikai beszéd volt, hanem gondoljon bele abba, képviselő úr, hogy önök június 6-án benyújtottak egy törvényjavaslatot, amit három hét múlva visszavonnak, és teljesen más százalékkal és összegekkel próbálnak meg eladni. Azt gondolom, önöknek el kell dönteniük, hogy melyik számot akarták használni pontosan, mert én a magam olvasatában, ha valamit kiadok két-három héttel ezelőtt, akkor nem vonom vissza úgy, hogy sokkal kevesebbet érnek most azok a tolmácsok, mint három hete.
Megkérdezem még egyszer akkor, képviselő úr, hogy mi az oka, hogy három hét alatt teljesen más számokkal operálnak és dolgoznak, mint a három héttel ezelőtti törvényjavaslatban szerepel? Abszolút nem arról szól, hogy politikai hozzáállás, hanem pontosan ellenkezőleg, védem azokat, akiket meg kell védeni, pontosan azért, mert valóban megilletik azok a források, amelyet önök most törvényjavaslatként benyújtottak. Pontosan őket védem azzal, hogy ezt a kérdést ilyen karakteresen próbálom meg előadni.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy ha végighallgatta a beszédemet, akkor azt is lehetett hallani és érzékelni, hogy a támogatását biztosítja a Magyar Szocialista Párt abban az esetben, ha önök is a módosító támogatásunkat támogatni tudják. Mi pedig azt kérjük, semmi mást nem kértünk ebben a módosítóban, hogy arányosan próbálják meg képviselni a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket, mert számunkra mind a két szféra nagyon fontos, hogy a tolmácsolást egyenrangúan tudják elvégezni. Ebből adódóan azt gondolom, hogy mindenképpen a támogatásunkról szól ez a dolog, de a módosító javaslatunkat továbbra is fenntartjuk, és ezért kértem, hogy ezt újra érzékeltessem önnel.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me