VARJU LÁSZLÓ

Full text search

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Attól a felelősségtől vezérelve és azoknak a tapasztalatoknak a birtokában, hogy az életem egy jelentős részét bányavállalatnál dolgoztam, és tíz évig nemcsak nyomon követve, hanem ebben a munkában részt vevő emberként azokkal a tapasztalatokkal is rendelkezem, ami, azt gondolom, hogy mindenképpen azt mondatja velem, hogy igen, igen nagy jelentősége van annak, hogy egy ilyen iparág súlyát megfelelően kezelik-e egy országban. Én azt láttam az elmúlt években, hogy a rendszerváltást követő leépítés következményeként olyan módon szűnt meg ez a fontos iparág, amely annak újraindítását igen-igen nehézzé teszi.
Önök az elmúlt években, néhány jelből látva, hogy erre tesznek lépéseket, de az a törvénytervezet, amely itt most benyújtásra került, ennek feltételeit, azt gondolom, hogy csak nagyon-nagyon kis mértékben tudja támogatni és segíteni, legyenek ez akár a földgáz, legyenek akár az uránbányászat területén megtett lépések, amiben elég sok ember van, aki úgy gondolja, hogy ennek a lehetőségeit meg kellene teremteni. Azt gondolom, hogy nagyon nagy a felelősség abban, hogy ha egy törvény tervezete csak ebben a formában marad meg, akkor az nem biztosítja azt a lehetőséget, hogy valóban a gazdaság fontos szereplője vagy fontos eleme lehessen. Éppen ezért ebben a formában ez így csak nagyon nehezen támogatható, a módosítómat sajnos technikailag befogadni nem tudták, tehát ennek megfelelően csak ilyen módon lehet ezt elfogadni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me