A BKV
A BKV
A BKV-ügyre hadd utaljak, amiben egyelőre még elsőfokú ítéletig sem jutottunk el öt év alatt, azonban a vádmódosítás rendszeres, a mostani vád köszönő viszonyban nincs már az eredetivel. Zárójelben mondom, valószínűleg az ítélethirdetés környékén lévő vád sem lesz köszönő viszonyban a mostanival. Ebben az ügyben két dolgot tudunk: tanúk sora számolt be arról, hogy kikényszerített vallomásokat tetettek vele, és annyit tudunk, hogy Strasbourgban Hagyó Miklós megnyert egy pert a jogellenes fogva tartása miatt. Hogy mi lesz az ügy vége, azt még nem tudjuk.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ez azoknak az ügyeknek a gyűjteménye nagyjából, amelyek a fideszes feljelentőbiztosok és a jobboldali sajtó kedvencei voltak annak idején és talán még ma is.
S hogy van marasztaló ítélet is, tisztelt képviselőtársaim? Persze, természetes! Nem tud egy állam korrupció nélkül működni. Kell ellene küzdeni, mindent meg kell tenni, hogy így legyen, de sajnos megszüntetni nem lehet, akárcsak a többi bűncselekményt. De - és most vonjuk le a következtetést ebből, tisztelt képviselőtársaim - az ügyészség, nem tudom, hogy okkal vagy ok nélkül, de büszke arra, hogy 95 százalék fölötti a váderedményessége évek óta. 95 százalék fölötti! Akkor nézzünk most rá a politikai érintettségű, kiemelt ügyekre, tisztelt képviselőtársaim! Az idő bebizonyítja majd, hogy ez 20, 30 vagy 40 százalékos váderedményesség lesz, de hogy 50 fölé nem megy, azt most itt mondom. (Dr. Józsa István: Ez mit jelent?) Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ez a kérdés jogos, amit föltett valaki. Ez azt jelenti, hogy a rendszer nem jól működik. Azt jelenti, hogy politikai szempontból motivált volt az ügyészség működése ezekben az ügyekben - ezt jelenti, tisztelt képviselőtársaim.
S akkor most állítsunk fel egy képzeletbeli mérleget, amelynek az egyik serpenyőjébe pakoljuk bele az eddigi ügyeket! Mit tehetünk a másikba? Horváth András ügyét, aki feljelentette az ezermilliárdos áfacsalási ügyet, s a végén még ő lett vádlott? Hadházy Ákos ügyét, aki feljelentette a trafikpályázatokkal kapcsolatos csalássorozatot, s utána még őt hurcolta meg a hatóság? Csak úgy zárójelbe teszem, megkérdezem: ha a tábornokperben egyetlen tanú vallomására alapozzák a vádat, akkor Hadházy Ákos ügyében az ő vallomására miért nem lehetett alapozni a vádat? Ja, hogy azért, mert fideszes politikusokat érintett! Így már értjük.
A szekszárdi polgármester ügyét említsem esetleg, ahol hangfelvétel - még egyszer mondom, hangfelvétel - bizonyította a trafikpályázatokkal kapcsolatos korrupciós cselekményt, mégsem indult el az eljárás? Vagy a szombathelyi fideszes alpolgármester ügyét, ahol videofelvétel és fényképfelvétel bizonyítja a kábítószerrel visszaélést, mégsem indult eljárás? Vagy a földügyekben tett, bizonyítékokkal alátámasztott feljelentések sorát, melyekben nem indult eljárás? Vagy az Orbán-kormány működése alatt az oknyomozó hírportálok által feltárt ügyeket, amelyek egyikéről sem gondolta úgy az ügyészség, hogy meg kellene vizsgálnia? Azt, hogy a Transparency Internationaltől az amerikai ügyvivőn át a tüntetők tíz- és százezrei, mindenki az intézményesített korrupcióról beszél, az ügyészség meg nem tesz semmit ezekben az ügyekben? S ezek után, tisztelt képviselőtársaim, ha ránézünk erre a képzeletbeli mérlegre, akkor azt látjuk, hogy az ügyészség megmérettetett és könnyűnek találtatott.
Két témát mindenképpen kell említenünk még. Az egyiket részben már megtettem, ez az ügyészségnek az ilyen ügyekben történő módszereiről, módszertanáról szól, a kikényszerített vallomásokat, a befolyásoltság alatt kikényszerített vallomásokat például a tábornokperben már említettem.
Nézzünk más módszereket! Ilyenek az eljárási cselekményeknek a politikai eseményekhez való igazítása. Képviselőtársaim fognak erre majd példákat mondani, én hármat szeretnék kiemelni. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor Molnár Gyulát - akit később jogerősen fölment a bíróság, mellesleg - négy nappal, még egyszer mondom, négy nappal az önkormányzati választás előtt gyanúsítják meg, akkor kézbesítik számára személyesen a gyanúsításról szóló idézést; amikor Hiszékeny Dezső képviselőtársunkat három héttel az önkormányzati választás előtt kéri ki az ügyészség és gyanúsítja meg - mind a ketten esélyes kerületekben induló polgármesterek és alpolgármesterek voltak -; amikor - hogy ne csak saját példákat említsek - Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt véletlenül éppen az európai parlamenti választás előtt kívánja az ügyészség eljárás alá vonni, akkor én azt gondolom, hogy megint csak a rendszerszerű folyamatból kirajzolódik az a kép, hogy bizony az eljárási cselekményeket politikai cselekményekhez igazítják.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanazt az egyetemet végeztem én is, mint az eljáró ügyészek, tíz évig tevékenykedtem büntetőügyekben védőként, ugyanazon a területen szereztem a tudományos fokozatot, ahol a legfőbb ügyész úr, a bűnügyi tudományok területén, ne mondja nekem senki, hogy véletlen az, hogy ezek az események pont ebben az időszakban jutottak el addig, hogy az eljárási cselekményeket foganatosítani kell, mert nem hiszem el, mert ez egyszerűen nem igaz. Arról van szó, hogy ezek szándékoltan így történnek.
De menjünk tovább, nézzük meg a kiszivárogtatások gyakorlatát! Amikor ellenzéki politikusokról van szó, akkor a Magyar Nemzet valami hihetetlenül jól informált. Előbb tudjuk meg a híreket onnan, mint az ügyészségi szóvivőktől, mellesleg azoktól az ügyészségi szóvivőktől, akik nagyon készségesen állnak ilyenkor a sajtó munkatársai rendelkezésére, és rendkívüli precizitással tudják elemezni azokat az ügyeket, amelyek egyébként ellenzéki képviselőknek a büntetőügyeit érintik.
Mindehhez képest mi az érem másik oldala? Hogy amikor mi teszünk föl kérdést abban a nagyon kevés, néhány ügyben, ami kínos a kormánypártok számára, akkor olyan válaszokat kapunk, hogy sajnos a folyamatban lévő ügyekről nem tudunk bővebb felvilágosítást adni, a nyomozás érdekeire tekintettel ennél bővebb felvilágosítást nem tudunk adni s a többi. Hol van itt az egyenlőség? Miért nem mondhatom azt, hogy ez a kettős mérce tipikus esete? Azt gondolom, hogy ez nem lehet véletlen. És én elhiszem, hogy vannak olyan firnájszos magyar nemzetes újságírók, akik meg tudnak szerezni néhány esetben jegyzőkönyveket és információkat büntetőügyekről, de, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Legfőbb Ügyészségnek szinte hivatalos lapjává válik a Magyar Nemzet, mert ezekben az ügyekben sorra jelennek meg az ügyészségi jegyzőkönyvek a Magyar Nemzet hasábjain pdf-ben, szkennelve, ez elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan!
Nézzünk még egyet, hogy három legyen a magyar igazság! Persze, lehetne többet is említeni, csak erre vélhetően nem lesz elég idő. A megfélemlítő eljárási cselekmények. Tudják, nagyon sok esetben beszélgettünk nem a frakción belül kollégákkal - s a többi -, hogy mennyire igazak manapság néha „A tanú” című film egyes jelenetei, amikor például a statuálás a lényeg - ugye, azon van a lényeg? Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy van az, hogy egy frekventált ügyben - ez a BKV-ügy - egy olyan asszonyhoz, akit utána az ügyészség 2 millió forint vagyoni hátrány okozásával - még egyszer mondom, kettőmillió forint vagyoni hátrány okozásával - gyanúsít meg, URH-s kocsik hadát küldik oda, és a gyerekei mellől bilincsben elviszik?
(9.10)
Hát hogy van ez? Tisztelt képviselőtársaim, hogy lehetséges ez? Amikor egy ilyen esetben, minden más esetben, egy ilyen súlyú bűncselekménynél fogják és kiküldik az idézést, hogy tessék befáradni, és ott meggyanúsítják. Itt kimegy a 6-8-10-12 URH-s kocsi, körbeveszik a házat, és bilincsbe verve elviszik az embert, ezt az asszonyt. Nevetséges, tisztelt képviselőtársaim! Az a baj, hogy nem nevetséges, hanem szomorú. Ezek azok a módszerek, amelyek egy jogállamban nem megengedhetőek. És értem én, és pontosan tudom, hogy mi ennek az oka. Az ennek az oka, hogy ez közvetlen munkatársa volt annak a Hagyó Miklósnak, akire gyűjtötték az információt, ez az oka. És egy ilyen esemény után, egy asszony, akit otthon vár két gyerek, két kisgyerek, és előzetes letartóztatásba helyeznek egy ilyen eseménysor után, talán majd tesz terhelő vallomást, ha igaz, ha nem, de tesz terhelő vallomást Hagyó Miklósra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ez az ügyészségi működés nemhogy kritikát ér, hanem csak kritika illetheti, függetlenül attól, hogy egyébként - még egyszer kiemelem - ez egyes ügyészekre, egyes ügyészségi vezetőkre és egyes ügyészségi szervezeti egységekre vonatkozik; az ügyészek 99 százalékára, aki tisztességesen, elhivatottan végzi a bűnüldöző feladatát, nem.
Áttérnék egy másik vonulatra, egy másik megközelítésre, a Legfőbb Ügyészségnek és az Országgyűlésnek a viszonyrendszerére, ami egy egészen sajátos viszony, sajátos kapcsolat alakult ki az elmúlt időszakban. Nem az a baj, hogyha ezek a hatalmi ágak együttműködnek egymással, sőt az Alaptörvény előírja a kölcsönös együttműködési kötelezettséget. Az a baj, hogyha olyan módon működik ez a kapcsolat, ami nem fér bele a hatályos jogszabályi előírásokba.
A jogalkotásról ejtsünk egypár szót talán. Nyilván az ügyészség képviselői pontosan emlékeznek arra az esetre, amit most szeretnék felidézni, 2011-ben volt. Az Alkotmányügyi bizottság elnöke az ülés megnyitásakor közölte, hogy ki kéne egészíteni a napirendet egy új javaslattal, amit két órával korábban kapott meg, s melyet a bizottság javaslataként kíván benyújtani. Eddig még nagyon sok érdekes nem lenne benne, mert ez gyakorlat volt. Minthogy a tartalmát nem ismeri - innen kezd érdekes lenni -, átadta a szót az igazságügyi államtitkárnak, Répássy államtitkár úrnak, aki majd, idézem: „…pontosan elmondja, hogy mit tartalmaz”. Miután az államtitkár úr szót kapott, a jegyzőkönyv így folytatódik, megint idézem: „Tisztelt Bizottság! A javaslatot teljes mélységében nem fogom tudni ismertetni. (Derültség.)” Kicsit később, az ellenzék azon kérdésére, hogy akkor ki hozta ide ezt a javaslatot, akkor kitől származik, az elnök a következőt mondta, megint csak idézem: „Én úgy vagyok informálva, hogy az előterjesztés háttérgazdája a Legfőbb Ügyészség, ők szeretnék ezt, ha hatályba lépne.” Az elnök később, mert ebben vita volt, megerősítette a sajtóban is, hogy a javaslatot az ügyészségen készítették. Az államtitkár felszólalásában kiemelte, hogy: „Tárcánk álláspontja szerint, tisztelt bizottság, van egy szakasza ennek a javaslatnak - ez a védő és a terhelt 48 órán belüli találkozásának a tilalma -, amely súlyos alkotmányossági aggályokat vet fel.” - mondta az államtitkár. Aztán lezárták ezt a vitát. Egy bizottsági ülésen hasonlóan aggályosnak, alkotmányossági szempontból aggályosnak minősítette az államtitkár ezt a javaslatot.
Tisztelt képviselőtársaim, még egy dolgot szeretnék idézni; ez már valójában egy folyosói beszélgetés tárgya volt, éppen ezért értelemszerűen nem fogom megmondani, hogy kivel történt, de nem gondoltam volna, hogy kormánypárti képviselőtől, méghozzá e témában nagyon is illetékes képviselőtől fogok valaha egy olyan mondatot hallani, ami így hangzott erről a módosító csomagról: „Nem tudom még, mi lesz, a minisztérium próbál alkudozni az ügyészséggel, talán engednek.”
Nos, tisztelt képviselőtársaim, szóval, ez nem az az együttműködési forma, ez nem az, ami megengedett, és tudják, több következtetés is levonható ebből az esetből. Az egyik, hogy ez volt az egyik olyan ügy, ami - hadd fogalmazzak úgy - törvényesíteni akarta a kényszervallatást, ami 48 órára el kívánta tiltani a védőtől a fogva lévő gyanúsítottat. Egyébként még számos más rendelkezést tartalmazott, amit szintén alkotmányellenesnek minősített később az Alkotmánybíróság, de érdemes talán ezt a legfontosabb rendelkezését alapul venni, és ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság határozatából nem szó szerint, de idézni. Azt mondta az Alkotmánybíróság, hogy a kiemelt jelentőségű ügyekben a védőre és az őrizet időtartamára vonatkozó rendelkezéseket a jogbiztonság sérelme, a személyi szabadsághoz fűződő alapjog aránytalan korlátozása és a védelemhez való jog lényeges tartalmának korlátozása miatt alkotmányellenesnek és nemzetközi szerződésbe ütközőnek nyilvánította. Ez az a remek tervezet, amelyik a Legfőbb Ügyészségnek valamelyik szervezeti egységében készült.
Pontosan tudom azt, hogy annak idején a szóvivő cáfolta azt, hogy a Legfőbb Ügyészségnek ehhez lenne köze, és hogy csak véleményezésre kapták meg, csak, tisztelt képviselőtársaim, ha az események sorát végignézzük, akkor egészen pontosan látható, hogy ez nem lehet igaz, ez nem felelhet meg a valóságnak. Zárójelben mondom, hogy akkor nagyon érdekes, hogy csak a Legfőbb Ügyészség kapta meg véleményezésre, mondjuk, a Legfelsőbb Bíróság pedig nem kapta meg véleményezésre.
Ugyancsak ide tudom sorolni azt, hogy az elmúlt öt évben egyetlenegy olyan javaslat nem ment át, amelyik a terhelt vagy a védő jogköreit szélesítette volna. Az összes büntető eljárásjogi törvénymódosítást - ezt volt szerencsém egy tanulmányban elemezni - az ügyészi jogokat növelte meg a büntetőeljárás során. Ez nem csoda, ha ismerjük az Országgyűlésnek és a Legfőbb Ügyészségnek ezt az általam is a példán keresztül bemutatott sajátos viszonyát.
Az ügyészség ellenőrzése; erről legfőbb ügyész úr is ejtett szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Volt egy alkotmány-előkészítő eseti bizottság, amelyben volt egy ezért felelős munkacsoport. Mindannyian egyetértettünk abban - és ezt az elvet vallom én is -, hogy két jó megoldás van. Az egyik, ha kormány alá rendelten működik a Legfőbb Ügyészség, illetőleg az ügyészi szervezet, ez az egyik alkotmányos modell; a másik, ha független szervként működik. De abban is egyetértettünk, hogy ha megtartja a független státusát, akkor is kell hogy legyenek kontrollmechanizmusok, ellenőrző mechanizmusok. Ez ma nagyjából abban merül ki, hogy öt év után itt el tudok mondani egy ilyen szónoklatot, meg majd a képviselőtársaim is hozzá tudnak szólni, aztán gondolom, megint öt évig nem; és hogy lehet a legfőbb ügyész urat kérdezni azonnali kérdés keretében, illetve természetesen lehet neki írni képviselőként levelet, és arra a legfőbb ügyész úr az országgyűlési törvény rendelkezései alapján köteles válaszolni, de kikerült az interpelláció az ellenőrzési jogkörök közül. Ismerem legfőbb ügyész úrnak a szakmai álláspontját, nem is akarom vitatni. Azt mondom, hogy rendben van, kerüljön ki. És hol volt mellette az a másik javaslat, amelyik viszont megteremtette volna, hogy ehelyett milyen hatékony ellenőrzési mechanizmust tud az Országgyűlés gyakorolni a Legfőbb Ügyészség tevékenysége fölött, például a bizottsági meghallgatások egyfajta rendszerbe iktatásával vagy bármi más módon; ez valahogy kikerült. Magyarán szólva: a szakmai indokokat értem, csak azt nem értem, hogy ha az volt az álláspontunk, hogy a legfőbb ügyésznek akkor az Országgyűlésnek kell valódi felelősséggel tartoznia, nem csak formálisan, akkor miért nem teremtettük meg ennek az eszközrendszerét. Miért nem volt ilyen javaslat?
A Velencei Bizottság is ezt emelte ki. A legfőbb ügyész úr talán utalt rá - bár nem emlékszem, de ha nem, akkor mondom én -, hogy a Velencei Bizottság alapvetően ezt a struktúrát elfogadhatónak tartja - én is -, de azt megjegyezte, hogy a legfőbb ügyésznek nagyon-nagyon gyenge és erősítésre szorul a szervezeten belüli kontrollja és a szervezeten kívüli kontrollja is. Egyikre sem láttam előterjesztéseket, sem a Legfőbb Ügyészség kérésére, sem a kormány saját álláspontjaként; én azt gondolom, hogy ezt meg kellett volna tenni.
Azt láttuk ugyanakkor, hogy a Legfőbb Ügyészség, illetve a legfőbb ügyész státusa az elmúlt időszakban elég jelentősen megerősödött; nem volt gyenge eddig sem, nem volt gyenge eddig sem.
(9.20)
Még azzal sincs problémám, hogy ez egy viszonylag erős jogkör egy független intézmény esetén. De hogy számtalan esetben találkoztunk azzal, hogy akár a státusát, akár a szervezeten belüli mozgásterét törvényjavaslatokkal bővítettük, az viszont tény, és én - megmondom őszintén - ezt nem tartom helyesnek. Ugyanis például az a jogköre a legfőbb ügyésznek, amely szerint utasíthatja az eljáró ügyészt a vád elejtésére vagy éppen vádemelésre, szerintem nem helyes, főleg úgy, hogy indoklás nélkül. Ezt számtalanszor kiemeltük.
Tisztelt legfőbb ügyész úr, higgye el nekem, ha ez másként lenne, sokkal kevésbé tudnám erélyesen képviselni ezeket a gondolatokat most itt a pulpituson, mint jelen helyzetben. Jelen helyzetben viszont tudom, mert az ügyészség egyszemélyi irányítás alapján működik. Természetesen a legfőbb ügyész úrnak nem kell elmondania, mert én is tudom, hogy az egyéni ügyekbe nem szokott beleszólni. De a lehetősége ott van, legfőbb ügyész úr, hogy megtegye. A lehetősége ott van, és úgy gondolom, ez önmagában ébreszthet olyan aggályokat, amelyek az általam felsorolt ügyekben például komoly kételyekre adnak alapot. Ezt nem tartom jónak, nem tartom helyesnek. Úgyhogy, ha valamire kérhetem legfőbb ügyész urat, akkor az az, hogy próbáljon hatni a kormányra, és gondolja át, hogy ezt a rendszert legalább megváltoztatja, és ezzel legalább az ügyészség ilyen szempontú objektivitását elősegíti, vagy - mondjam inkább így - követhetőbbé és jobbá teszi.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy e gondolatok után felesleges és kár volna belefolyni a statisztikai adatok elemzésébe. Ha egy rendszer így működik, akkor az az egész intézményre veti rá az árnyékot. Az volna jó, ha ebben változás következne be. Nincsenek illúzióim. Nincsenek illúzióim! Valószínűleg ez a felszólalás többre nem lesz jó, mint hogy legfeljebb majd a jövő kutatóinak ad némi támpontot, hogy milyen ügyeket nézzenek át, amikor az ügyészség működését kívánják elemezni. Mégis azt gondolom, hogy vannak ebben a teremben olyan szakemberek, akik nem biztos, hogy ezt a gyakorlatot helyesnek látják. Azt is gondolom, hogy vannak olyan fideszes képviselőtársaim, akik nem gondolják úgy, hogy ez a fajta elfogult működés helyes volna. Éppen ezért kérem önöket arra, hogy legalább gondolják meg, hogy érdemes volna változtatni ezen, és érdemes volna az ügyészségnek a korábban kivívott komoly szakmai tekintélyét és a függetlenségbe vetett hitet visszaállítani az országban.
Végül az elmúlt néhány gondolattal kapcsolatban csak egy idős professzor úrnak a fél mondata jut eszembe, amit egyébként egy nagyon hasonló szituáció kapcsán mondott el, volt alkotmánybíró az illető. Annyit mondott, amikor elmeséltek neki egy ilyen történetet, hogy volt már ilyen, annak is vége lett egyszer. Köszönöm szépen. (Nagy taps az MSZP padsoraiból.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
