SZÁVAY ISTVÁN,
SZÁVAY ISTVÁN,
SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről. Köszönöm a szót, és elnézést az előbbi kavarodásért. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar zászló és a címer napjáról fekszik előttünk egy határozati javaslat, amelyet a Fidesz a 2010 óta tőle megszokott módon igyekszik mihamarabb átverni a lassan öt éve törvénygyárként működő Országgyűlésen, minimálisra csökkentve az érdemi vitát, mellőzve az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket, ismét pártpolitikai szintre züllesztve a nemzet- és emlékezetpolitikát. Önök 2010-ben ezeken a területeken is fordulatot hirdettek, és azt állították, hogy a kormány a lehető legnagyobb egyetértésre törekedve fog intézkedéseket hozni.
(15.50)
Nekünk ezzel kapcsolatban, ismerve a Fidesz kommunista pártokat is megszégyenítő centralizáltságát és vezérelvű működését, már akkor is voltak fenntartásaink. Az elmúlt évek szimbólumpolitizálása azonban sok tekintetben a legrosszabb rémképeinket igazolta. Az önök emlékezetpolitikájának ugyanis az elmúlt években gyakorlatilag az volt a lényege, hogy ha a Fidesz képviselőcsoportjából valamely szimbolikus kérdésben valaki valamit kitalált, és arról benyújtott egy javaslatot az Országgyűlésnek, akkor azt a kormánypárti többség olvasatlanul megszavazta, törvénybe vagy országgyűlési határozatba iktatta, függetlenül attól, hogy egyébként valamilyen fontos, előremutató javaslat vagy csak jó szándékú bár, de blőd ostobaság volt-e az.
Ennek következtében önök az elmúlt években ötletszerű, koncepciótlan, távlatok és következetesség nélkül emlékezetpolitizálást folytattak, sokszor kifejezetten inkompetens módon viszonyulva ehhez a területhez is. Mindehhez pedig bődületes hatalmi arrogancia és gőg társult, kizárva még a kritikák esetleges meghallgatását is. Ennek az utóbbi években számos szomorú példáját láthattuk Magyarországon és külhonban egyaránt. Önök például ahelyett, hogy a Magyarország 1944-45-ös könyörtelen szovjet megszállását felszabadításnak hazudó Szabadság téri szovjet emlékművet annak rendje és módja szerint eltakarították volna, például egy katonai temetőbe, vállalva akár az esetleges konfliktust is ez ügyben, odapakoltak mellé egy másik emlékművet. Egy olyat, amelyet egyébként hivatalosan fel sem állítottak, fel sem avattak, amelynek még ma sem tudja senki, szerintem még önök sem a valódi célját és azt, hogy egyáltalán mit jelképez valójában. Így pedig a külföldről Magyarországra érkezőknek nap mint nap magyarázhatnak erről és ezen keresztül rólunk, magyarokról szemenszedett hazugságokat rosszindulatú idegenvezetők.
Ötletszerű emlékezetpolitizálásuk ékes példája az is, amikor különböző kormánypárti képviselők egymás után terjesztettek be a kommunizmus áldozataival kapcsolatban emléknapokat, nem átallva még saját felmenőjüket sem nevesíteni ezek indoklásában, amelyek tartalma több esetben egymásnak is ellentmondott. Így egyiket-másikat vissza kellett vonniuk, ami kifejezetten visszás hatású volt az áldozatokra való emlékezés tekintetében, és jelentősen erodálta e kiemelten fontos ügy melletti társadalmi kiállást, támogatást.
Ezek után önöktől nehezen várható el persze koherens, átlátható és minden elemében nemzeti emlékezetpolitikai cselekvés. A Fidesz a politikai paletta balliberális térfeléről indulva az elmúlt évtizedekben elnyerte ugyan a nemzeti gondolkodású szavazók jelentős részének bizalmát, azonban sokszor sajnos úgy tűnik, hogy a nemzeti gondolatot nem minden esetben sikerült igazán mélységeiben is magáévá tennie. Így fordulhatott elő tavaly az a gyalázat, hogy a kormánypártok barackfadallal, egymásra lépő talpakkal és ehhez hasonló kreténségekkel ünnepelték Trianont. Ünneppé változtatták nemzetünk egyik legnagyobb tragédiáját, azt a dátumot, amely máig reménytelenül elválaszt magyart a magyartól, amely ma is lebénítja nemzetünket, és folyamatosan szűkíti megmaradásunk lehetőségeit.
Így tehát különösen és továbbra is hiányoljuk azt, hogy a Fidesz belássa végre, nem sajátíthatja ki nemzeti szimbólumainkat, nemzeti ünnepeinket, nemzeti sorstragédiáinkat. A magyar zászló és a magyar címer ugyanis mindannyiunké, minden magyaré. Ha ez a javaslat nemcsak pótcselekvés, és nemcsak az aktuális problémákról való figyelemelterelés lenne, mint ahogyan ez most annak tűnik, akkor nem egypárti kezdeményezésként terjesztették volna a Ház elé, hanem fontosnak érezhették volna, hogy egy ilyen össznemzeti kérdésben valóban össznemzeti konszenzus alakuljon ki, és előzetes egyeztetések lefolytatása mellett ötpárti előterjesztés megtételére tettek volna javaslatot. Sajnáljuk, hogy ez nem így történt, és kérjük, hogy ezt ebben a formában vonják vissza.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanennek az ötletszerű, de cserébe legalább agresszív és kirekesztő emlékezetpolitikai nyomulásnak, konszenzust még csak nem is kereső, szimbolikus politizálásnak a terméke a nemzeti lobogónkról és címerünk napjáról szóló, előttünk fekvő határozati javaslat is. Félreértés ne essék, természetesen nem a javaslat üzenetével vagy a zászló és a címer napjának országgyűlési határozatba történő iktatásával van problémánk. Hiszen a világon számos nemzet emlékezik meg az év egy napján nemzeti zászlajáról vagy címeréről, miért ne tehetnénk meg mi magunk, magyarok is.
Nemzeti szimbólumaink védelmét tehát természetesen magunk is fontosnak tartjuk. Különösen szomorú aktualitást ad ennek a kérdésnek az, ahogyan az elmúlt napokban egy, a kereskedelmi média által sztárrá emelt nímand gyalázta meg nyilvánosan legszentebb nemzeti ereklyénket, a magyar Szent Koronát. Ezen cselekedetek büntethetővé tétele érdekében a Jobbik a Btk. módosítását kezdeményezte. Ha a kérdés valóban fontos a kormánypártoknak, bízom benne, és szeretném hinni, hogy igen, akkor számítunk ebben a Fidesz és a KDNP támogatására is.
A Jobbiknak tehát azzal van problémája, hogy a kormánypárti többség olyan javaslatra akar mindenáron igent mondani, amelyet egypárti előterjesztésként hozott a Ház elé, és amely ráadásul számos sebből vérzik. Rögtön az elején, már a határozati javaslat címével is fenntartásaink vannak, hiszen véleményünk szerint az 1848. évi XXI. törvénycikk kivételével, amely a két meghatározó nemzeti jelképünket együttesen helyezte vissza ősi jogaiba, mint ahogy ezt hallhattuk is, semmi sem indokolja azt, hogy lobogónk és címerünk emléknapja ugyanarra a napra essen.
Különösen nem indokolja az a tény, hogy jelenlegi Alaptörvényünk szerint nemzeti zászlónk hivatalosan nem tartalmazza a magyar címert, bár erre mi, jobbikosok annak idején javaslatot tettünk. Ha a történettudomány felől közelítünk, akkor is két teljesen eltérő segédtudományi területtel találkozunk, a heraldikával és a vexillológiával. Nem értjük tehát azt sem, és az indoklás sem szolgál rá magyarázattal, hogy miért van arra szükség, hogy a két fontos nemzeti jelképünk egy napon kerüljön megünneplésre. De ez talán még a kisebb problémák közé tartozik.
A javaslat elkapkodottságát jelzi az a tény is, hogy egyik beterjesztőjének, Németh képviselő úrnak, az Országgyűlés magyar-lengyel baráti tagozata elnökének nem jutott eszébe, hogy március 23. már foglalt, és erre a napra vonatkozóan már született egy országgyűlési határozat. Méghozzá e napon ünnepeljük a magyar-lengyel barátságot. Erre azért kellett volna gondolni, és ez még akkor is így van, ha Németh képviselő úr a lengyelek megkeresésére már észbe kapott, és megpróbált iménti felszólalásában tüzet oltani. Mint hallhattuk, most már más dátumot javasolnak, mint ami az előttünk fekvő és most tárgyalt előterjesztésben szerepel. Képviselő úr, ez a bohóckodás végleg méltatlan ehhez a nemes ügyhöz, már csak ezért is kérjük, hogy vonják vissza ezt a javaslatot, és a parlamenti pártokkal egyeztetve terjesszék be azt újra. (Jelzésekre:) Nincs itt.
De ha most mégis erről kell beszélnünk, hát térjünk vissza ahhoz a verzióhoz, ami előttünk fekszik. A határozati javaslat semmilyen formában nem utal arra, hogy az Országgyűlés esetlegesen támogatná az oktatásban felhasználható anyagok, audiovizuális termékek vagy konferenciák, rendezvények szervezését, amelyeken keresztül nemzeti zászlónk és címerünk kialakulásának, történetének hiteles bemutatásával, mindennapi használatával kapcsolatban többlettudásra tehetnének szert az érdeklődők vagy az oktatási intézményekben tanulók.
Véleményem szerint egy ilyen fajsúlyú kérdés megkövetelné a komplex, mindenre kiterjedő gondolkodást. Ha valóban méltó módon akarunk emlékezni és emlékeztetni zászlónkra és címerünkre, feltétlenül szükséges azok oktatásban való megjelenítésének támogatása, nemzeti lobogónkkal és címerünkkel foglalkozó segédanyagok minél szélesebb körben történő hozzáférhetővé tételének segítése. Másfelől a Jobbik azt gondolja, hogy zászlónk és címerünk sokkal inkább nemzeti identitásunk részei, mint kizárólag nemzeti kulturális örökségünk elemei, ezért a határozati javaslat vonatkozó (2) bekezdését is ilyen értelemben szorgalmazzuk megváltoztatni.
Bár az indoklás nem része a törvénynek, de mivel jogforrásul szolgál, ezért érdemes néhány szót erről is ejtenünk. A határozati javaslathoz csatolt indokolást több helyen is következetlennek, hibásnak tartjuk. Egy zászlót vagy egy címert kétféleképpen írhat le pontosan a jogalkotó. Vagy megfelelő módon hivatkozik valamely jogforrásra, amely ezt egyértelműen leírja, vagy maga veszi a fáradságot, és megadja annak pontos meghatározását. Az előttünk fekvő javaslat azonban érthetetlen okból valamilyen középutat választott. Nemzeti zászlónk esetében megadja annak leírását, míg címerünk kapcsán hivatkozik az Alaptörvény odaillő passzusára. Ez egyáltalán nem szerencsés, hiszen csak erősíti a következetlenség, a gyors összetákoltság benyomását a megfontolt és egyértelmű jogalkotással szemben, amely utóbbi jellemzők egy ilyen súlyú javaslatnak mindenképpen sajátjai kellene hogy legyenek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik határozott véleménye, hogy megfelelően széles konszenzuson alapuló, szimbolikus politizálásra ugyanolyan nagy szüksége van nemzetünknek, mint hatékony gazdaságpolitikára, szociálpolitikára vagy külpolitikára.
(16.00)
Bár a nemzeti emlékezet nem feltétlenül materializálható, mégis alapvetően meghatározza identitásunkat, önmagunkról alkotott képünket. A nemzeti szimbólumokból fakadó erő, a dicső őseink által szolgáltatott példa, vagy az, hogy mikor, mire és ki által vagy kin keresztül emlékezünk, egyaránt szolgálhatja egy adott közösség porba sújtását, de felemelkedését, önnön identitásában és nemzeti büszkeségében történő megerősödését is. Meggyőződésünk, hogy ezért a megfelelő emlékezetpolitika a hosszú távú megmaradás és gyarapodás egyik elengedhetetlen előfeltétele. Mindezekből kifolyólag úgy gondoljuk, hogy a szimbolikus politizálás csakis távlatosan, világos elvek és célok mentén, a lehető legnagyobb nemzeti konszenzusra törekedve folytatható.
Ezzel párhuzamosan biztosak vagyunk benne, hogy káros és kontraproduktív az országgyűlési többség felhasználásával történő emlékezetpolitikai kontárkodás, a legalább minimális nemzeti konszenzust még csak nem is kereső, az építő jellegű kritikákat a legtöbbször élből elutasító hozzáállás, hiszen legszentebb nemzeti jelképeinket teszi ki a politikai kurzusok váltógazdálkodásának és az ebből fakadó esetleges rombolásnak. Határozottan elutasítjuk ezt az emlékezetpolitikai szélsőséget, de azt is, amely legszentebb nemzeti szimbólumainkkal egyenrangúként próbál meghatározni, és ezért hasonló kiváltságokban próbál részeltetni olyan jelképeket is, olyan zászlókat is, amelyeket korántsem övez olyan hatalmas nemzeti egyetértés, mint azt bizonyos politikai erők gondolják.
Felszólítjuk tehát a kormánypártokat, hogy vonják vissza átgondolatlan, számos sebből vérző javaslatukat, és bocsássák koncepciójukat szakmai, politikai egyeztetésre. Mi ebben, ígérjük, partnerek leszünk, és konstruktív javaslatokkal fogjuk támogatni a lehető legszélesebb nemzeti konszenzus létrejöttét nemzeti szimbólumaink használatáról és tiszteletéről.
Ez a javaslat azonban ebben a formában elfogadhatatlan, az ügy kezelése, a kapkodás, az itt látható és az itt tapasztalt ötletelés pedig méltatlan ehhez a javaslathoz, méltatlan a magyar zászlóhoz, méltatlan a magyar címerhez, méltatlan a közös emlékezetpolitika kialakításához. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
