DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, az egyre intenzívebb vitából egyértelmű mindenki számára, hogy a parlament megfelelő komolysággal foglalkozik a bányatörvény módosításával. Ezt nagyon helyesen teszi, ugyanis Magyarországon komoly hagyományai vannak a bányászkodásnak, úgy a szénbányászatnak, olajbányászatnak, földgázbányászatnak, de azt is mondhatnám, hogy a vízbányászatnak és lassan talán már a hőbányászatnak is.
Sajnálatos, hogy olyan érzeteket keltett a Fidesz az országgyűlési kampány során, de a későbbi kampányokban is a bányászatban joggal reménykedő emberekben, mintha komoly szándéka lenne, hogy ezen a területen egy határozott fellendülést, előrelépést indítson el. Nem biztos, hogy eldőlt, hogy ez csak ígéret volt.
Azt viszont nem hiszem, hogy várhatjuk egy ilyen törvényi előterjesztéstől, hogy ezekre a politikai kérdésekre választ adjon. Azzal, hogy Aradszki András képviselő úr személyében egy jogászember került az energetikai államtitkárság vezetésére, tehát ő lett az energetikai államtitkár, noha komoly múltja van a magyar energiaiparban, nem biztos, hogy az első hónapban az energiapolitikát fogja megreformálni. Ami az ő szakmai kvalitásához illett, a bányatörvény módosítását a törvényalkotási tervnek megfelelően derekasan előterjesztette.
Tehát én úgy gondolom - és ezért ezt most a kétpercesben mondom el, a normál hozzászólásom szakmai lesz -, hogy bizonyos mértékig érdemes szétválasztani a dolog politikai, társadalompolitikai részét és az előterjesztéshez kapcsolódó szakmai részét. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me