DR. VARGA LÁSZLÓ

Full text search

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Többen elmondták, hogy adminisztratív könnyítéseket tartalmaz ez a javaslat, és a vállalkozásokat igyekszik kedvezőbb helyzetbe hozni. Ennek örülök, és nyilván ez egy fontos dolog, de nemcsak a vállalkozásokat kell a bányászat kapcsán kedvező helyzetbe hozni, hanem nyilván azokat a munkavállalókat is, akik erre tették fel az életüket.
Szakács László képviselőtársam a frakciónk véleményét elmondta, de ő sem ment el amellett, hogy önök a bányásznyugdíjat több mint 10 ezer embertől megvonták, őket nehéz helyzetbe hozták, pedig ezek a zömmel mélyművelési ágban dolgozó emberek erre tették fel az életüket, ez a rendszer-átalakítás számukra kedvezőtlen volt, semmiképpen nem az ő társadalmi megbecsülésüket szolgálja. Mondom ezt azért, hiszen választókörzetemben Pereces, Lyukó komoly bányászati hagyományokkal rendelkezik, de tudnám mondani Varbót, Parasznyát, Radostyánt, Sajólászlófalvát, olyan kis bányászfalvakat, ahol több ezer család is a bányászhagyományok kapcsán élte le az életét, úgyhogy számukra sem volt mindegy az az üzenet, amit kaptak az országgyűlési választáson. Hisznek, hittek abban, hogy valami még történhet ebben a tekintetben, hogy a bányászatnak nemcsak jelene vagy részleges jelene lehet, hanem jövője is Magyarországon, ha tiszta széntechnológiákkal vagy modernebb technológiával, akkor nyilván azzal, azonban konkrétumot nem nagyon hallani.
Az adminisztratív könnyítések egy dolog, a másik pedig, hogy ez az állam hogy tud szerepet vállalni akár gazdaságilag abban, hogy történjen valami ebben a tekintetben. Úgy illeszkedik ez bele az energiastratégiába, ami nyilván Paks II. óta egy új helyzet, hogy néz ki az energiamix 2030-ban, egyébként a hazai fosszilis energiahordozóknak ebben milyen szerepük van, ezek mind-mind kérdések, csakúgy, mint a vájárképzés, amelyről Szakács László képviselőtársam (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) már beszélt. Borsodban arról is hallottam, hogy 50 év körüli munkanélkülinek ajánlották fel a távképzést, de ez nyilvánvalóan nonszensz, de sok mindenben partnerek lennénk (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) ennél, csak akkor konzultálni kell. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me