RIZ GÁBOR

Full text search

RIZ GÁBOR
RIZ GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Onnan szeretném folytatni, ahol az előbb abbahagytam. Kár, hogy Volner képviselő úr nincsen itt, az előbb említést tett a Jobbik képviseletében arra, hogy a „Hét vezér” programban nevezik meg a szénnel kapcsolatos jövőképüket. Valószínű, hogy Álmos vezérről beszélhetett, hiszen az Orbán-kormány nem álmodik, hanem teszi. Teszi azt szépen, szisztematikusan, hiszen az első lépés az volt, hogy stratégiát alkotott; megteremti a jogi környezetet, amelynek önök most, ebben a pillanatban részesei; megteremti a képzési feltételeket, hisz a Miskolci Egyetem mint egyedüli olyan intézmény, ahol felsőoktatási szinten bányamérnököket képeznek, emellett a középszintű képzést is most indítja újra; emellett még tagja, újra tagja olyan európai szervezetnek, amelyik az egyik legfőbb európai lobbiszervezet a brüsszeli döntéshozók mellett, ez a Euracoal. Minden olyan tagállam ebben a szervezetben benne van, amely a jövőben szeretne szénnel kapcsolatban stratégiai típusú fejlesztésekben és közvetlen felhasználásban részt venni; többek között mint lengyel barátaink, ahol a szén felhasználási aránya közel 90 százalék a hazai energiamixben, de úgy is, mint a csehek, ahol 44 százalék, de a németek is, ahol 47 százalék, és a mi esetünkben pedig 17 százalék a szén aránya a hazai energiamixben. Ezt csak a magunk pontosítása céljából szerettem volna elmondani.
Még egy üzenet az LMP-s képviselőtársamnak: egy picit emlékeztet a frissen megválasztott ózdi polgármesterre, aki szintén szélkerekeket vizionál Ózd környékére, holott Ózd nevét - mindannyian tudjuk, akik ott lakunk - úgy hívják, hogy a hét völgy városa, és csak a Tátra, a Bükk és Mátra vesz körbe minket, tehát szél az év 365 napjából nagyjából 20 napon van.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra jelentkezett Szakács László képviselő úr, MSZP-képviselőcsoport.
Öné a szó.
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A stratégiával kapcsolatban - igaz, hogy most nem ezt tárgyaljuk, hanem a törvényt tárgyaljuk, de a kettő nyilvánvalóan szorosan összefügg -, a stratégiában, ahogyan ön is elmondja, eléggé szénalapú, legalábbis fosszilis energia alapú a jelenlegi energiatermelésünk, és azt mondja, hogy egy hosszú távú stratégiában gondolkodva ez még jó is lehet. Ami a problémánk, az az, amit viszont most önök okoznak a döntéssel. Értem én, hogy Európai Unió, értem én, hogy ez nem finanszírozható tovább, az Európai Unióból nem finanszírozható tovább. A jövő héttől elkezdjük a költségvetés tárgyalását, jelenjen meg ott ez egy sorban, hiszen nem tudják önök sem másképpen megoldani az oroszlányiaknak a problémáját, akkor ki lehet ezt tolni egy évvel; szerintem egy stadionnal kevesebb, de nem akarok demagóg lenni ebben a történetben.
Próbálják meg megoldani, mert középtávon sem tudnak az ott élők gondolkodni. Ön borsodi, én észak-baranyai vagyok, pontosan tudjuk, hogy ez milyen következményekkel jár. Nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani, nem lehet rá nagyon könnyen felkészülni sem, akkor sem, hogyha ezt négy éve tudják, akkor sem, hogyha ezek az emberek négy éve tudják, hogy nem lesz majd munkájuk, megszűnnek a szatellitcégek, kihasználatlanok lesznek majd azok a közművek, amik nagyon drágák lesznek, miközben ők elszegényednek, aközben ők azt nem tudják fizetni. Végigéltük, nem kell hozzá üveggömb.
Tárgyaljuk a költségvetést, ha ezt az európai uniós forrásokból nem lehet, akkor csináljuk meg hazai forrásokból. Gondolkozzunk el azon, hogy miből lehet elvenni és hova lehet odarakni. Ahhoz, hogyha fönn akarjuk tartani, akkor én úgy gondolom, hogy ez egy döntés kérdése. Önök most döntési helyzetben vannak, szerintem el is lehetne ezt dönteni helyesen is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra jelentkezett Kepli Lajos képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport.
Öné a szó.
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Riz képviselő úrra reagálnék. Nem én hoztam szóba Ózd témáját, ahol múlt vasárnap a Fidesz házhoz jött a pofonért. Igazából el kell mondjam, hogy az a kétharmados arányú megszégyenítő győzelem, amelyet a Jobbik mért, polgármesterjelöltünk Janiczak Dávid a Fideszre vasárnap, az pontosan annak is köszönhető, hogy az elmúlt 25 évben a kormánypártok - akár baloldaliak, akár jobboldaliak - semmit nem tettek annak a helyzetnek a javítására vagy megfékezésére, amely többek között Ózdon csúcsosodik ki, és még az ország néhány pontján, amely a megszűnt nehézipar és a megszűnt bányászat következtében alakult ki. Tömegesen szegényedtek el az emberek, és tömegesen jelentek meg tulajdonképpen azok a bűncselekmények, amelyek ahhoz köthetők, hogy munkalehetőség hiányában, és nyilvánvalóan egy olyan réteghez is köthetően, amelynek a tagjai ezt mint életformát vették fel, egyfajta szegénység alakult ki ezekben a régiókban, és egyfajta bűnözés alakult ki.
Egyedül a Jobbik tudott olyan programot ebben a választási kampányban felmutatni, amely kiutat mutat ebből a lehetőségből, és ahhoz már a Kubatov-listák és már a szavazók csoportosan, szervezetten történő szállításának a legalizálása is kevés volt, hogy ezt a folyamatot megállítsák, és nyilvánvalóan országos szinten is kevés lesz, mert ahogy Janiczak Dávid polgármester elmondta a megválasztását követően, ez nem a 2014-es szezon utolsó, hanem a 2018-as szezon előrevetítése, első választása volt, és ezt fogják majd tapasztalni az egész országban.
Mi többek között azért dolgozunk, hogy ezekben a régiókban is versenyképes munkahelyeket lehessen teremteni, és megélhetést vinni az embereknek, és megfékezni a bűnözést, hogy jobb legyen ózdinak lenni, hogy jobb legyen miskolcinak lenni, hogy jobb legyen bárhol az országban magyar embernek lenni (Az elnök csenget.), ehhez pedig hozzátartozik a bányászat fellendítése is. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me