TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A pénzügyi szolgáltatások között Magyarországon is egyre nagyobb szerepet játszanak a biztosítások. A pénzügyi szolgáltatások terén a kormány fokozottan törekszik arra, hogy az emberek minél alaposabb, szakszerűbb és mindenre kiterjedő tájékoztatást kapjanak, ezért ezen a területen is új törvény megalkotására teszünk javaslatot. Az új szabályozás célja elsősorban az, hogy növeljük a fogyasztók, az emberek biztonságát akkor is, amikor biztosítási formában ugyan, de a pénzügyeikről döntenek, ezért szigorítjuk a tájékoztatási követelményeket, erősítjük a fogyasztóvédelmet, és megkönnyítjük az ügyfelek számára a szükséges információhoz való hozzáférést.
A törvényjavaslattal uniós jogalkotási kötelezettségünknek is eleget teszünk. A közösségi szabályok átültetése során kiemelt figyelemmel voltunk a magyar piaci sajátosságokra, ezért egyes kérdéskörökre nagy hangsúlyt helyeztünk. Ilyenek például az ügyfelek tájékoztatása, a szerződések felmondásának joga, illetve az emberek által ilyen célokra befizetett pénz védelme. Mindezeknek megfelelően az önök előtt lévő törvényjavaslat a biztosítási szektor alapvető szervezeti szabályait tartalmazza.
Tisztelt Ház! A pénzügyi szolgáltatások és intézmények közötti határok egyre inkább elmosódnak, ezért a biztosítási intézményekre vonatkozó szabályozásnak igazodni kell a banki szabályozás filozófiájához. Ennek megfelelően a javaslatban a biztosítók és a viszontbiztosítók működésében rejlő kockázatokhoz igazodóan változnak a tartalékképzés és a tőkemegfelelés szabályai. Ennek lényege, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb biztonságot kell nyújtani az embereknek, amikor pénzügyi szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ezt az úgynevezett Szolvencia II. irányelv fogalmazza meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egyes esetekben emelkedik a biztosításokkal foglalkozó társaságok kötelező tőkéjének mértéke, és módosul a tőkeszámítás módja is, igazodóan az esetleges kockázatokhoz. Mindamellett a Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti hatóság rendszeresen felülvizsgálja és értékeli, hogy a biztosítók tevékenysége, belső folyamatai, a kockázatok felmérésére és kezelésére való képessége mennyiben felel meg a követelményeknek. Értékelésének eredményeként a felügyeleti hatóság időben hozhatja meg a szabályszerű működés megóvása érdekében szükséges intézkedéseket.
Tisztelt Országgyűlés! A nagy biztosítók mellett, amelyek a már említett Szolvencia II. keretrendszer hatályai alá tartoznak, gondoltunk az úgynevezett kis biztosítókra is. A kis biztosítók esetében fennmaradnak az eddigi Szolvencia I. rendszer egyszerűsített követelményei. Lényeges újítás, hogy esetükben megkülönböztetjük a 300 millió forint éves díjbevételt el nem érő, a gyakorlatban elsősorban mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó kis biztosító egyesületeket. Ezekre egyszerűsített személyi és működési szabályok vonatkoznak majd. Ezzel elismerjük annak fontosságát, hogy a mezőgazdasági tevékenységet végző gazdálkodók minél egyszerűbben köthessenek esetleges veszteségeikre biztosítást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amint már hangsúlyoztam, egyik legfontosabb szempontunk az ügyfelek, a fogyasztók érdekeinek védelme, ezért részletesen szabályozzuk a biztosítási szerződés minimális tartalmi elemeit, illetve a biztosítási szerződések teljesítésével kapcsolatos egyes garanciális szabályokat. Az életbiztosítási szerződésekkel kapcsolatban például szűk kivételi körrel, de általános szabályként rögzítjük, hogy a fogyasztót az életbiztosítás megkötését követő időszakban megilleti az indokolás és költség nélküli felmondás joga. A befektetés jellegű életbiztosításokkal kapcsolatban javasolt módosítás lényege az, hogy az ügyfelek a korábbinál hathatósabb védelemben részesüljenek az ilyen célra befizetett megtakarításaikkal kapcsolatban. Nagy hangsúlyt helyeztünk az ügyfelek egyértelmű és részletes tájékoztatására, amelynek minden körülmények között bizonyíthatóan meg kell történnie, emellett beemeltük a jogszabályba a gyakorlatban már kipróbált úgynevezett teljes költségmutatót, rövidítve TKM-et. Ennek az egy értéknek az alkalmazásával a fogyasztók számára könnyen összehasonlíthatóvá válnak az egyes megtakarítás jellegű biztosítási termékek, illetve az azokkal kapcsolatos költségek.
A tájékoztatásnak szintén nagy jelentőséggel bíró eleme a panaszkezelési szabályokkal kapcsolatos felvilágosítási kötelezettség. Ez a szabály a biztosítókat arra ösztönzi, hogy a vitás helyzeteket már korai szakaszban rendezzék az ügyfelekkel, ellenkező esetben az ügyfél kérelmére a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi vizsgálatot folytathat le. A javaslat az európai uniós előírásoknak megfelelően biztosítja a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmódot, amely a díjakban és a szolgáltatások teljesítésében feltétlen módon jelenik meg. A biztosítási csalások és visszaélések kiszűrését hivatott elősegíteni a veszélyközösség érdekében történő adatcsere lehetősége. Erre természetesen csak az Alaptörvénynek és az egyéb alkotmányossági követelményeknek megfelelő garanciákkal biztosítva van lehetőség.
Tisztelt Országgyűlés! A felügyeleti hatóságként eljáró Magyar Nemzeti Banknak lehetősége van arra is, hogy a veszélyközösség egészének érdekében a tevékenységi engedéllyel már nem rendelkező biztosító állományát átruházza, így az ügyfelek biztosítási jogviszonya változatlan tartalommal fennmaradhat, biztosítva ezzel az ügyfél kockázatainak folyamatos védelmét.
A felszámolási eljárás szabályai is kiegészültek több garanciális elemmel. Ezek közül kiemelem a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseket, ahol a biztosító csődje esetén az ideiglenes helytállás biztosított ezekért a szerződésekért az új szerződések megkötéséig.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslatban külön szerkezeti egységben kaptak helyet a biztosításközvetítőkre vonatkozó szabályok. Lényeges változás ebben a körben, hogy a korábban független biztosításközvetítőnek számító úgynevezett többes ügynök függő biztosításközvetítőnek minősül majd, ami változásokat jelent a működési és felelősségi szabályokban. Erre a módosításra azért van szükség, hogy az ügyfelek a szerződés megkötése során egyértelműen tájékozódhassanak arról, hogy a közreműködő személynek milyen érdeke fűződik az ügyhöz.
Tisztelt Országgyűlés! Összegzésként elmondható, hogy a benyújtott törvényjavaslat a biztosítási szektor biztonságának és stabilitásának fenntartását célozza, és kiegyensúlyozott, fogyasztóbarát környezetet és intézményi működést vetít előre. Kérem ezért önöket, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me