VIGH LÁSZLÓ,

Full text search

VIGH LÁSZLÓ,
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Csak röviden szeretnék szólni az előttünk fekvő törvényjavaslatról.
A kormány október végén nyújtotta be a most tárgyalt törvényjavaslatot, amely az egyes jogállási törvények technikai jellegű módosítását célozza. Elsőként a javaslat a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt módosítja, amelynek legfőbb indoka, hogy már a hatályon kívül helyezett, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényre történő hivatkozásokat felváltsák a hatályos, a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvényre való hivatkozások. A módosítás célja, hogy a kormányzati szerkezetátalakítással összefüggő technikai jellegű módosításokat végrehajtsa.
A javaslat alapján szintén szükségessé vált az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény és a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény összhangjának megteremtése. E törvény módosítására azért van szükség, hogy ne csak a köztisztviselők részére írjon elő vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget, hanem a kormánytisztviselők részére is.
A javaslat módosítja továbbá a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényt. E törvény módosításának célja a miniszteri biztosok megbízatási idejének közjogi helyzetükhöz igazodó pontosítása. A miniszteri biztos megbízatásának időtartama ugyanis az őt megbízó miniszter megbízatásáig tart; ha nem, a megbízó minisztert követő kinevezett miniszter hatáskörgyakorlásáig. Ezzel próbálja a javaslat kizárni a miniszteri biztosok díjazásának, kétszeres illetményjuttatásának lehetőségét.
Ennél a törvénynél a javaslat pontosítja továbbá a kormány tagjai és a további állami vezetők igazolványára vonatkozó felhatalmazást.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel való összhang fenntartása céljából kerül sor a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosítására. A módosítás célja, hogy a szülési szabadság tartamára vonatkozó szabályok tartalmazzák a szülési szabadság kötelező kéthetes igénybevételére vonatkozó rendelkezést az uniós joggal összhangban.
(11.20)
A javaslat következő pontja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítása. A szóban forgó törvényen való változtatás egyrészt pontosító jellegű, mivel az összeférhetetlenség szabályainál az eredeti jogalkotói szándékot jobban kifejező szöveg kerül megállapításra. Az összeférhetetlenség lényege ugyanis, hogy az önkormányzati képviselő ne végezhessen médiatartalom-szolgáltató tevékenységet.
A javaslat másik módosítása e törvényen belül a polgármesteri tisztség megszüntetésének a közigazgatási és munkaügyi bíróságok hatáskörébe való utalása. Ennek indoka: inkább munkajogi vizsgálatot vet fel a tisztség megszüntetése, így a törvényszékek tehermentesítése várható.
A törvényjavaslat legfőbb célja, hogy a jogalkalmazási gyakorlat során felmerült problémákat rendezze a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény értelmében, továbbá, hogy megteremtse az összhangot az uniós jog és e törvény rendelkezései között.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény új fejezettel egészül ki az önkormányzati törvényben szabályozott összeférhetetlenség végrehajtásával kapcsolatban, amely tartalmazza a polgármester vagy alpolgármester jogviszonyával összefüggő részletszabályokat.
Végezetül megemlíteném, hogy a javaslat szabályozza az egyes közjogi tisztségviselők igazolvánnyal való ellátásának jogi alapját. A tisztség betöltését igazoló igazolványt ennek megfelelően a közjogi tisztségviselők részére az Országgyűlés elnöke állítja ki. Emellett a javaslat a házelnök részére is biztosítana közjogi tisztségviselői igazolványt, amelyet a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke állít ki.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel technikai jellegű módosításról van szó, kérem önöket, támogassák az előterjesztést.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me