Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reagálnom kell egy-két elhangzott momentumra, hiszen sokkal fontosabb előterjesztésről van szó, mint az első pillantásra gondolható volna.
Felmerültek itt nagyon komoly adatvédelmi aggályok a kártya csiprészének lokalizációs lehetőségeit illetően. Fel kell hívnom a figyelmet erre, hogy a jelenleg is prototípusként kezelt és egyébként már újonnan kibocsátott diákigazolványokban lényegében két éve hasonló van. Tehát itt egy folyamatában lévő problémáról van szó, és az ezzel kapcsolatos reakciókat is ennek ismeretében kell hogy kikényszerítsük. Ezen adatvédelmi aggályok különösen abból a szempontból bajosak, hogy 2010 óta próbálja a kormányzat a közbeszédbe behozni ezt a témakört, és azóta sem sikerült ezeket eloszlatni.
De még egy aktuálisabb és talán nagyon-nagyon fontos kérdés megválaszolása segíthetne bennünket a tisztábban látásban, mégpedig az, hogy Magyarország fővárosa jelen pillanatban is egy elektronikus jegyrendszer kidolgozásán töri a fejét, és például a metrószisztémát illetően egy átfogó elektronikus jegyrendszer kidolgozására adott már felhatalmazást, hiszen ha a hírek nem csalnak, akkor lényegében egy bő 15 milliárd forintos hitelből építenék ki ezt a rendszert, mégpedig a jelek szerint párhuzamosan azzal, ami előttünk fekszik, hiszen itt még a szükséges szerződések aláírása és a szükséges jogszabályi keretek kialakítása is hibádzik.
Tehát államtitkár úr, kérem, adjon már valamilyenfajta elfogadható választ arra, hogy hogy van az, hogy egyrészt itt egy komoly költségvetési szűkítés mellett egy átfogó országos rendszert hosszú távra tető alá kívánnak hozni, másfelől pedig párhuzamosan már most is zajlik hitelből, elképzelhető módon külföldi beruházó, kivitelező igénybevételével egy olyan rendszer kiépítése, amely talán harmonizálható lenne azzal, ami előttünk fekszik. Magyarország itt súlyos milliárdokat spórolhatna meg és fordíthatna olyan nemzet- és társadalomépítő célokra, amelyektől ezen párhuzamosságok okán elesünk.
Köszönöm a leendő válaszát. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me