DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY,

Full text search

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY,
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, a magánjogi területet érintő törvényjavaslatcsomag fő területei egyrészt az uniós megfelelésből, illetve technikai módosításokból és tényleges, de hát csak látszólagos módosításokból állnak.
Az uniós megfeleléssel kapcsolatosan több olyan szabályt tartalmaz, ami álláspontom szerint jól mutatja, hogy az uniós jog átültetése és a hozzá kapcsolódó intézkedések átültetése - ilyen például a megkeresésekre, például végrehajtási lapokra vonatkozó intézkedésekre történő megkeresés - egy olyan szabályozott anyag, amely nehezen ültethető át, túl aprólékos, és azáltal, hogy így hozzák be egyes részletekben, és egyes magánjogi tárgyú jogszabályok módosításával kerül elő, folyamatosan egy bizonytalanságot generál, és gyakorlatilag a jogalkalmazó ember sem tudja már, hogy sokszor a Pp.-nek, illetve az erre vonatkozó eljárási törvényeknek melyik verziója a hatályos, illetve egyáltalán mit lehet tenni. Talán az egyik legátgondoltabb lehetőség az lett volna, hogy akár a Brüsszel I-es rendeletet úgy átültetni, amikor kompletten hozzányúl a törvényhozás egy-egy ilyen területhez, akkor az egész eljárásjogot úgy építi be, és nem egyes intézkedéseken keresztül, mint például most a végrehajtási lapok finomítása volt.
De hasonló példát hozhatnánk ebben az esetben az uniós megfeleléssel kapcsolatosan a hozzátartozók közötti erőszak miatti távoltartásra vonatkozó védelmi intézkedésekre. Hát én kíváncsi vagyok, hogy ezek a védelmi intézkedések a gyakorlatban miként fognak működni, ugyanis itt a rendőrhatóságnak 12 órája lesz arra, hogy a védelmi tanúsítványt kiállítsa. Aki látott már ilyen határozatokat külföldi országból, bármilyen határozatot megfogalmazva, ember legyen a talpán, aki egyrészt megérti, másrészt ennek a transzformitását, az átalakítását tudja garantálni, és 12 órán belül például ez az egyébként nagyon fontos jogintézmény el fogja érni a célját.
A másik, szintén egyszerre és átgondolt behozásra szánt terület lenne az elektronikus eljárások, illetve az elektronikus kapcsolattartás az ügyfelek részéről. Szintén ugyanazt tapasztalhatjuk, hogy egy megfelelési kényszer lép elő, azt akarja a kormány behozni és haladni akar a korral. Azonban annyira töredezetten, fragmentáltan hozza be és építi be az egyes jogszabályokba, mindig úgymond salátaszerűen módosítva, hogy áttekinthetetlen egyrészt a jogalkalmazóknak, de akár a jogkövető állampolgároknak is, hogy milyen esetekben alkalmazhatják az elektronikus eljárásokat. Döcögősen halad, és az ügyfelek részére gyakorlatilag semmilyen barátságos tulajdonsággal nem rendelkezik.
S ahogy Z. Kárpát Dániel képviselőtársam mondta, ennek a törvénymódosításnak, illetve több javaslatnak az érdemi része valóban a végrehajtókkal kapcsolatos felügyeleti jellegű szigorítás. A szigorítással egyébként a magunk részéről egyet is érthetnénk, azonban a módjával egyáltalán nem értünk egyet, ugyanis rendkívül kevés ebben a módosításban az, ami biztos, és ez a bizonytalanság rá fogja nyomni az intézmény későbbi működésére is bélyegét. Mindvégig azt mondtuk, hogy állami fenntartásra van szükség, és nem egy-egy ilyen állami belenyúlásra, hogy a szakmai felügyelet, illetve a miniszteri biztoson keresztül megvalósuló szakmai felügyelet, vagy az Igazságügyi Hivatalon keresztüli tagok feletti felügyelet miként valósul meg. Én úgy gondolom, a téma érdekessége az, hogy a Jobbik volt az egyedüli, aki hangoztatta, hogy ezen a területen komoly gondok vannak, majd aztán a kormány szép lassan elismerte, hogy bizony vannak gondok. A Jobbik volt az egyedüli, aki fel is merte vállalni ezekben az esetekben a konfliktust, adott esetben a végrehajtói kamarával, de a kormányzattal szemben is.
A megállapítások pedig nagyon egyszerűek, és ezt levonhatjuk akár ezzel a szigorítással is, hogy a kamara eljátszotta a bizalmat. Erről beszéltek itt képviselőtársaim az elmúlt években, hogy a kamara folyamatosan eljátszotta a bizalmat, és bebizonyosodott, hogy igenis nagy baj van és nagy baj volt a kamara területén, és az is, hogy lassan őröltek a kormány malmai. Egy biztos, hogy a biztos nem jó megoldás. Ezt nyugodtan kijelenthetjük, ugyanis érdekes lehet az is, hogy a balatonalmádi gengszterpartiként elhíresült találkozón, ahol egyébként lehet, hogy államtitkár úr is részt vett, említette-e az átalakítási terveket. Vagy például a miniszteri biztos részt fog-e venni egy ilyen hasonló gengszterpartin a közeljövőben, és miként fogja akkor a felügyeleti tevékenységét ellátni? Például korábban körömszakadtáig védte a kormányzat, hogy ezen a téren nincs gond, majd utána változott egy kicsit a véleménye, de úgy látszik, nem időben észlelték azt, hogy a végrehajtói munka színvonalával kapcsolatosan, és a végrehajtói munka társadalmi és szakmai megítélésével kapcsolatosan nagyon komoly gondok vannak, és ezek a gondok álláspontunk szerint - és ez a Jobbik töretlen álláspontja - olyan fundamentális problémák, amelyeket nem egy-egy ilyen felügyeleti szintű vagy egy-egy ilyen felügyeleti jellegű törvénymódosítással lehet megvalósítani, hanem a komplett állami felügyelet és az állami feladattá válás alapján lehet megcsinálni. Nyugodtan lehet tanulni a régi rendszer működési rendjéből - egyébként annak is vannak hátrányai és vannak előnyei -, azt, hogy mi a biztonságos a végrehajtási eljárásokra, és ahhoz, hogy egy jogállamban a jog érvényesüljön, mindenképpen ennél sokkal alaposabb, sokkal komolyabb és jóval jobban a gyökeréig ható változásra van szükség.
Összességében ezt lehet elmondani a törvénymódosító javaslatcsomagról, amelynek a technikai részletei nyilvánvalóan elfogadhatók, azonban szerintem ezen a szinten nem fog kialakulni közöttünk egyetértés a végrehajtói kamara felügyeletével kapcsolatosan. S mindenképpen azt javasoljuk a kormánynak, fontolja meg, hogy ezt a jelenlegi tervét akként módosítsa, hogy konkrétan állami feladattá tegye a végrehajtást, és az állami felügyeletet ne a miniszteri biztoson keresztül, hanem ennél sokkal magasabb szinten, fundamentális változásokkal lehessen elérni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me