DR. VAS IMRE,

Full text search

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nincs értelme jogrendszert alkotni és működtetni, ha a jog érvényesülését nem tudjuk biztosítani, az ítéleteknek nem tudunk érvényt szerezni.
A bírósági végrehajtás intézményének megkonstruálásával a jogalkotó egy törvényileg szabályozott eljárás keretében az állam egyik legfontosabb feladatának megoldására törekszik, amely nem más, mint a jogvédelem és a jogérvényesülés biztosítása. A végrehajtás különlegesen fontos szerepet tölt be a jog érvényre jutásában, a jogrend működésében.
Éppen az elhangzottak fényében indokolt, hogy az előttünk fekvő irományt, a T/1929. számú, egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a házszabálytól eltérés lehetőségével élve már most tárgyaljuk.
(12.30)
Ha a végrehajtási eljárásokkal kapcsolatban a közbizalom megrendül, előbb-utóbb a jogállamba vetett hitet aknázza alá, amely folyamatoknak mielőbb gátat kell hogy vessünk. Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt hetek vizsgálatai bizonyították, hogy ma Magyarországon mind az adós, mind a végrehajtást kérő érdekei erősen sérülnek a végrehajtási eljárások során, amelynek legfőbb oka a jogszabályi rendelkezések figyelmen kívül hagyása vagy ha úgy tetszik, megszegése.
Az egyik legjobb példa a helytelen jogalkalmazásra, amelyről már az elmúlt hónapokban értesülhettünk a tárca közleményéből, hogy a végrehajtók a jogszabállyal ellentétesen munkabérletiltásokat sem hajlandók feloldani, az Országgyűlés devizaadósokat védő törvényjavaslatának elfogadása ellenére sem. Úgy gondolom, tűrhetetlen az a helyzet, hogy pont a jogérvényesülés biztosításának eszközével felvértezett személyek forduljanak jogszabályi rendelkezésekkel szembe, és kövessenek el több-kevesebb jogsértést.
Éppen ezért, a kormány javaslatával egyetértve, ésszerűnek és támogathatónak tartom, hogy a végrehajtások ellenőrzésére ideiglenesen miniszteri biztos kerüljön kinevezésre, aki tevékenyen részt vesz a panaszügyek kivizsgálásában, a fegyelmi rendszer kidolgozásában, a jogszerűség betartásában, valamint az ellenőrzések lefolytatásában. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a miniszteri biztos feladatkörei között szerepel a végrehajtás rendszerének átvilágítása. Hiszen idővel a végrehajtási eljárásoknak miniszteri biztos nélkül is törvényesen kell működniük.
Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, a gyakorlat által kiérlelt jogi garanciális elvekre van szükség. A jogszabálytervezet éppen ezért a miniszteri biztosnak havi beszámolási kötelezettséget ír elő. A törvényjavaslatból kitűnik, hogy 2015. március 1-jétől a végrehajtási panaszügyek kezelését az Igazságügyi Hivatal veszi át a kamarától, amit rendkívül előremutatónak tartok, és úgy vélem, hogy a független elbírálás követelménye így hatékonyabban érvényesül. A közbizalom helyreállítása mellett az is fontos, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén az új Brüsszel I. rendelet is alkalmazható lesz jogrendszerünkben.
Az új Brüsszel I. rendelet célja a határon átnyúló polgári kereskedelmi igények érvényesítésének könnyítése, egyszerűsítése a korábbi szabályokhoz képest, valamint a határon átnyúló polgári védelmi intézkedések kölcsönös elismerése. Ennek érdekében pedig legfontosabb vívmányként megszünteti a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást. Az új Brüsszel I. rendelet következtében a jövőben a polgári és kereskedelmi ügyek többségében hozott olyan határozatok, amelyek meghozataluk helye szerinti EU-tagállamban végrehajthatók, a többi tagállamban is gyakorlatilag automatikusan, korábbi közbenső eljárás szükségessége nélkül végrehajthatók lesznek. A módosítások közül kiemelném még az egyes törvényeknek az elektronikus ügyintézés érdekében szükséges módosítását, amely jogszabályváltozás egyértelműen a modern magyar közigazgatás megteremtése felé mutat.
Az elhangzottakra tekintettel kérem valamennyi képviselőtársamat, hogy támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me