Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kénytelen voltam normál hozzászólással megkísérelni reagálni arra, ami az előzőekben elhangzott, hiszen a Fidesz-KDNP által módosított szabályok nem teszik lehetővé, hogy egy kétperces reakcióra újabb kétpercessel reagáljak. Ennek nyilván az önök szempontjából megvannak a maga előnyei, nem vagyok abban a helyzetben, hogy vitassam ezt a szabályt, de bizonyosfajta kényszereket vezet be a rendszerbe.
Fontosnak tartom ezt a különbségtételt, amit államtitkár úr is említett, ugyanakkor fel kell tennem a kérdést, hogy ebből mi következik. Biztos voltam abban, hogy nem a kinevezett biztos fogja egyesével a bejövő panaszokat kezelni, de sajnálatos módon az eddigi folyamatok alapján abban is biztos vagyok, hogy ha különböző eljárásjogi, akármilyen panaszok felmerülnek rendszerszinten, akkor nem vagyok feltétlenül biztos benne, hogy az ezeket követő törvénymódosításokra, beavatkozási formákra javaslatot fog tenni ez a kirendelt biztos. Hiszen látható, hogy az ő keze is meg van kötve ezen előterjesztés által.
De hogy közelebb hozzuk a problémát, hogy mikre szeretnék igazából választ kapni, mondok egy példát, és nem feltétlenül csak végrehajtási kérdés, de odáig fajulhat. Egy székesfehárvári, szemétszállítással foglalkozó kft. az ügyfelének egy 1679 forintos elmaradására 213 forint behajtási költséget, 13 forint kamatot és 2540 forint adminisztrációs díjat terhelt.
(13.10)
Egy másik esetben Magyarország egyik legnagyobb aukciós oldala által egy 560 forintos átadott követelésre 5 ezer forintos adminisztrációs díjat lehetett terhelni. Tehát látható, hogy adott esetben még a kisebb összegű követeléseknél is tízszeresére növekedhet a teher a végére.
Választ kell tehát találni arra, hogy az egyszerű magyar embereket, akik pár ezer forintos tartozások kapcsán kerülnek bajba, hogyan lehet mentesíteni a hasonló folyamatoktól, hogy lehet elérni azt, hogy ne fajuljon adott esetben egy végrehajtási szakasz nagyon csúnya végébe ez az egész. Másrészt pedig a devizahitel-károsultak kapcsán rendre visszatérő problémakör az, hogy bizony, amikor egy 14-15 millió forintos alaptartozásból indulunk ki, akkor a végrehajtó által lobogtatott papíron - amikor egy kilakoltatási kísérlet közepén vagyunk pár évvel később -, már nem 14-15, hanem 31 milliós tartozás szerepel, de 25-26 milliós rendszerszinten nagyon sokszor.
Amikor a költségeket próbálja valaki egyáltalán felmérni - nem is vizsgálni annak jogosságát, hanem legalább megtudni azt, hogy hogyan halmozódott fel ez a tartozás -, akkor bizony a válaszok rendre elmaradnak. Amikor viszont bíróság előtt kell ugyanezt megbeszélni, akkor általában nem tud magyarázatot adni a végrehajtó arra, hogy az ő költségszintje miért alakult úgy, ahogy, az általa kiterhelt különböző költségek jogosak-e vagy sem.
Látható tehát, hogy amikor mi azt mondtuk, hogy a végrehajtási jutalékon legyen valamilyen kalap, amikor a végrehajtó által kivethető költségeket meg kelljen magyarázni és ott is legyen valami kalap vagy felső határ, akkor az vezetett minket, hogy ezen valódi példák esetében igenis megoldásokat tudjunk nyújtani. Hosszú távú megoldást jelen előterjesztés ismeretében és állításunk szerint csak a végrehajtási rendszer nagyon fokozott állami ellenőrzése hozhatná el, azon profitvárakozások kivétele a rendszerből, amelyet Staudt Gábor képviselőtársam számos alkalommal felvezetett, miszerint ezek a várakozások duzzasztják a rendszert. Amíg látható, hogy egyes végrehajtók mesterségesen duzzasztják a tartozásukat is egy olyan szintig, amikor a beavatkozáskor már adott esetben az ingatlanra is rá lehet tenni a kezüket, addig bizony újratermeli magát a probléma, és meg kell hogy ismételjem: amíg az úgynevezett szektorális különadók áthárításával szemben semmilyen gátat nem emelnek önök és nem is akarnak emelni, addig az adósok köre folyamatosan fogja újratermelni önnönmagát.
Tehát lehet biztost kinevezni, lehet bizonyos felügyeleti jogköröket gyakorolni, de rendszerszintű változtatásra van szükség, éppen ezért arra biztatom a kormányzatot, hogy haladéktalanul avatkozzon be, ne tüneti kezelést alkalmazzon, hanem a korábbi ígéreteinek megfelelően, miszerint teljeskörűen rendezi ezt a problémát, fogjon hozzá a végrehajtás teljes rendszerének átvilágításához. Még egyszer mondom: elképesztő fogyasztóvédelmi problémasorozattal nézünk szembe. A bejelentések tömege nyilván önökhöz is eljut, nem csak hozzám, a postaládámba, tehát kutya kötelességük lenne, hiszen azok az állampolgárok jelzik a problémákat, akik önöket választották, hogy igenis beavatkozzanak, igenis foglalkozzanak ezzel a problémával.
Innentől kezdve sajnos erre a miniszteri biztosra majd rá lehet verni az egész balhét, ha nem úgy sül el valami, ahogy önök számították, éppen ezért rendszerszintű megoldásra sarkalljuk önöket. Most még nem késő.
Nyilvánvaló, hogy érdemes elgondolkodniuk ezen a ponton, ezen saláta visszavonásán és egy tisztességesnek az előkészítésén, vagy pedig azon, hogy tudják-e a fennálló időben annyira módosítani és javítani az előttünk fekvőt, hogy az legalább a minimális követelményszintet megüsse. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me