Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel látom, hogy valódi vita nem bontakozik ki, ezért záró felvetéseink keretein belül fel kell hogy hívjam a figyelmet egy-két olyan kulcsterületre, amelynek megválaszolása nélkül még vitára sem tarthatjuk alkalmasnak azt, ami előttünk fekszik, és ez igenis komolyan kapcsolódik a végrehajtási rendszer átalakításának szándékához.
A követeléskezelés körüli kaotikus jogszabályi környezet átalakítása nélkül ugyanis álláspontunk szerint a visszaélések többségét nem lehet megszüntetni. Gondolunk még egyszer az általános szerződési feltételek heti vagy akár napi változtatásakor a tájékoztatási kötelezettség valódi mivoltának megteremtésére, tehát arra, hogy legyen ez valóban tetten érhető, számon kérhető, ne fordulhasson elő többször, hogy a követeléskezelőtől tudja meg az adós - vagy az, akiről úgy vélik, hogy tartozik valamivel -, hogy valamilyen fennálló tartozásösszeggel őt – idézőjelben - vádolják vagy jogosan számon kérik azt rajta.
Az értesítési rendszer kitisztításával érjük el azt, hogy ne a követeléskezelő, a végrehajtó vagy rosszabb esetben a behajtó cégektől jöjjön és érkezzen az első tájékoztatás, és valamit azzal is kezdeni kéne, hogy a pszichikai hadviselés mint elsődleges fegyver sajnos ezen követeléskezelőknél igen gyakran fellelhető. Leggyakrabban SMS-ekkel, e-mailekkel bombázzák az adóst, emellett telefonon zaklatják. Volt olyan példa nálunk, amikor naponta 15 alkalommal, hétvégén, munkahelyén, késő esti vagy éjszakai órákban zaklatták, és amikor már a barátai, a kollégái, a családja előtt próbálnak valakit ellehetetleníteni, ott nagyon komoly jogi aggályok merülnek fel.
Tehát ezen rendszer teljes körű és együttes megtisztítása most már valóban cselekvésért kiált. Kérem, hogy a zárszó során majd egypár szóval méltóztassanak reagálni arra is, hogy ezen visszaélés-cunamival kapcsolatban van-e bármilyen cselekvési terve a kormányzatnak, vagy pedig egy biztos kinevezésével letudja ezt a problémakört.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me