DR. CZOMBA SÁNDOR

Full text search

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban egy nagyon fontos témát, az egyik legfontosabb témát hozta ma napirend előtti felszólalásként ide a parlamenthez.
A magyar kormány 2010-ben egy igen komoly dilemma előtt állt. Tudtuk, láttuk, érzékeltük azt, hogy hosszú évek, évtizedek óta az egyik legsúlyosabb probléma a magas munkanélküliség és az alacsony foglalkoztatottság Magyarországon. Ebben az ügyben nagyon komoly lépéseket kellett megtennünk, de át kellett gondolnunk, hogy merre van az egyenes.
Tehát A-alternatíva az, hogy visszük tovább azt az „út a munkához” elhíresült szocialista programot, amiben tulajdonképpen a minimálbért, legtöbbször inkább papíron lekönyvelve odaadták az embereknek, hogy a szociális feszültségeket így kezeljék, de egy darab szerszámot, eszközt nem finanszíroztak, tehát magyarul, kódolva volt a rendszerbe, hogy működésképtelen, hiszen, ha nem értelmes, értékteremtő munka van mögé téve, akkor gyakorlatilag több kárt csinálunk egyébként (Gőgös Zoltán: És most mi az értékteremtő benne?), mint ami hasznot szeretnénk a másik oldalon hajtani.
Ezzel kapcsolatban az is egy komoly dilemma a mindenkori kormány számára, hogy várjuk-e meg azt, hogy a gazdaság fellendítésével párhuzamosan jelentkeznek majd, növekednek a versenyszférában a munkahelyek, és ekkor közvetítsük ki az embereket munkára, és addig - idézőjelben - segélyen tartsunk több százezer embert, vagy ne várjuk meg ezt az ideális állapotot, hanem legyen egy olyan köztes lehetőség, ami ugyan még nem versenyszférás foglalkoztatás, de már nem segély.
A segély és a munkabér között nemcsak filozófiai értelemben, hanem ténylegesen is óriási különbség van. Ugye, nem 22 800 forintról, hanem jelen pillanatban 50 600 forintról beszélünk egyrészt, másrészt ugye, járulékot vonnak utána, tehát nyugdíjalapot képez s a többi, és sok más egyéb szempontot is figyelembe lehet és kell itt venni a közfoglalkoztatás kapcsán, ami adott esetben nem dekára vagy forintra mérhető, hanem ennek a társadalmi hatásai messze túlmutatnak ezen.
Természetesen a magyar kormány számára, mint ahogy korábban is, most is a legfontosabb dolog, az elsődleges szempont a versenyszférában való foglalkoztatás növelése. Ebben az ügyben kell a legtöbbet tennünk. De amíg vannak az országnak olyan térségei, területei, vannak olyan csoportok - alacsony iskolai végzettség miatt, 50 év felettiek, fiatalok esetében -, ahol nem tudjuk ezt az ideális állapotot létrehozni, addig a közfoglalkoztatás eszközrendszerét igenis működtetnünk kell.
Nyilvánvalóan mindenki érzi, érzékeli, hogy a közfoglalkoztatotti bér kifizetése jóval többe kerül az államnak, mint egyébként a segélyezés, a 22 800 forint. Tehát a büdzsét tekintve ez egy lényeges megterhelés az adófizetők pénzét tekintve. Ennek ellenére is vagy emellett is főként azt mondjuk, hogy ide minden forint hasznosan van elköltve, szemben az egyébként a segélyezési rendszerben való bennragadás esélye, hiszen 22 800 forintból sem megélni nem lehet, sem mentálisan nem lehet a problémát kezelni. (Gőgös Zoltán: És mit csinál, aki beteg, rokkant? Azzal mi lesz?)
(9.10)
Ezért döntöttünk tehát amellett, hogy a következő időszakban is segély helyett munkát kívánunk, ha mást nem, átmenetileg közfoglalkoztatás keretében munkát szeretnénk fölajánlani az embereknek, azonban föl kell hívnom a figyelmet arra, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőként számos olyan vállalkozó érkezett hozzám az elmúlt időszakban, akik arra panaszkodnak, hogy nehezen vagy alig találnak munkaerőt a vállalkozásba.
Tehát kétélű: kontraproduktívvá is válhat, ha nem figyelünk oda azokra a folyamatokra, amelyek az elmúlt időszakban megmutatkoztak. Tehát az lenne az ideális állapot, hogy ha gyakorlatilag ahányan kilépnek a versenyszférából, annyi embert tudnánk a mostani inaktívak közül megszólítani, és magyarul, elfogynának valóban az inaktívak, tehát magyarul, azok, akik jelen pillanatban semmilyen ellátásban nem részesülnek, mi több, a munkaügyi kirendeltségen sincsenek regisztrálva, mert úgy érzik, hogy kilátástalan a helyzetük.
Tehát jó folyamatok indultak meg, ezeket a folyamatokat szeretnénk a következő években is erősíteni. Az elkövetkezendő évben 270 milliárd forint áll nagyságrendileg rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy félévtől újabb 50 ezer embert tudunk a közfoglalkoztatás keretében bevonni, de emellett olyan programokat kívánunk indítani, amelyek a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való kilépést fogják segíteni, elsősorban uniós források felhasználásával.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me