DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Képviselő Úr! Ami a magyar állampolgárokat érő amerikai állami szankciókkal kapcsolatos felvetését illeti, egyet tudok érteni önnel abban, hogy szükség van arra, most már hetek óta nagyon szükség lenne arra, hogy meghalljuk végre azokat, hogy mivel gyanúsítja az Egyesült Államok ezeket a magyar állampolgárokat. Minden eszköz rendelkezésre áll, minden jogi eszköz, így egy 2008-ban kötött bűnügyi együttműködésről szóló egyezmény, amelyet az Országgyűlés törvényben hirdetett ki, rendelkezésre állnak a bűnügyi együttműködés más formái.
Valóban, ahogyan ön elmondta, ezeken a csatornákon semmilyen információt nem kaptak a magyar hatóságok az Egyesült Államoktól, itt az ideje tehát, hogy tisztázzuk, hogy itt egy méretes blöffel állunk szemben, vagy pedig valóban van valamilyen bizonyíték az Egyesült Államok kezében. Ezt nem pusztán azért kérjük, mert az Egyesült Államokkal szövetséges viszonyban állunk, szövetséges államokról van szó, hanem azért kérjük, mert a magyar jogállam rendje szerint - ahogyan ön is mondta - aki állít, aki bűncselekmény gyanújával vádol meg valakit, annak kell bizonyítani, annak kell legalább minimálisan a rendelkezésre álló tényeket a hatóságok tudomására hozni.
Mellesleg, ha magyar hivatalos személyekről lenne szó, akkor természetesen feljelentési kötelezettségük lenne ezeknek a hivatalos személyeknek, tehát a magyar hatóságok tudomására jutott bűncselekményekről egy magyar hivatalos személy köteles bejelentést tenni és köteles feljelentést tenni. Természetesen ez a külföldi diplomatákra nem vonatkozik, de éppen ezért az együttműködés és a kölcsönös bűnügyi együttműködésről szóló egyezmények alapján ezt elvárhatjuk az Egyesült Államoktól.
Azt természetesen a kormány tudomásul veszi és érdeklődve figyelemmel kíséri, hogy az Országgyűlés különböző parlamentáris eszközökkel meg tudja-e szerezni ezeket az információkat. Nagyon bízunk benne, hogy az Egyesült Államok Magyarországra akkreditált diplomatái együtt kívánnak működni a Magyar Országgyűléssel, és abba a folyamatba, amelyet ők indítottak el azzal, hogy magyar állampolgárokkal szemben hatósági szankciókat alkalmaztak, ebbe a folyamatba beleállnak, és hajlandóak lesznek együttműködni annak érdekében, hogy ki tudjuk vizsgálni a vádakat.
(9.50)
Hozzáteszem, hogy a kormány a rendelkezésére álló eszközökkel megvizsgálta, hogy van-e valamilyen bűncselekmény gyanúja ezekben az ügyekben, egyáltalán a NAV működéséhez kapcsolódóan van-e valamilyen korrupciós gyanú. Ismerjük jól, hogy számos ilyen vád megfogalmazódott már. Ezeket a korrupcióra utaló bejelentéseket (Zaj. - Az elnök csenget.) mindig komolyan vették a hatóságok, és mindig kivizsgálták a korrupció gyanúját. Tehát a magyar hatóságok transzparens módon a korrupció gyanúja esetén eljárásokat folytatnak.
Idéztem már itt az Országgyűlésben, hogy a tisztelt Országgyűlés elfogadott egy bejelentővédelmi törvényt, amely 2014. január 1-jétől már életbe lépett. Ez alapján a bejelentővédelmi törvény alapján az állami hatóságoknál ki kell jelölni olyan független személyeket, akik fogadják a korrupció gyanújára vonatkozó bejelenéseket; ezeket a független személyeket munkajogi védettség illeti meg. De ha valaki nem bízna a saját állami hatóságánál kialakított bejelentővédelmi rendszerben, akkor az állampolgári jogok biztosához tud fordulni, tehát az ombudsmanhoz tud fordulni, aki egy teljesen független és anonim vizsgálatot folytathat le az ügyben. Tehát nagyon kérem önöket, hogy akik korrupciógyanús ügyeket tárnak föl egyes közhivatalokban, azok éljenek az új törvény adta lehetőségekkel. A bejelentővédelemről szóló törvény olyan jogokat, védettséget biztosít számukra, amely garantálja, hogy a korrupció gyanúja minden esetben kivizsgálásra kerül.
A kormány elkötelezett a korrupció elleni küzdelemben, és ezeket a vizsgálatokat le is fogja folytatni, hogyha megalapozott a korrupció gyanúja.
Köszönöm szépen a hozzászólását. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me