SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyjából 3-3,5 órája nyomtam meg a gombot, azóta számítok arra, hogy reagálhatok néhány gondolatra, és ezekkel is kezdeném, hiszen néhány dologban itt korábban párbeszédet folytattunk fideszes képviselőkkel, akik már azóta nincsenek itt.
Elsőként is szóba került a kistelepülési polgármesterek helyzete és a fizetések. Itt azzal vádolt meg Boldog képviselő úr, hogy a négy évvel ezelőtti LMP-re hasonlítok, meg ilyen burkoltan leeszdéeszezett. Hát ezért kellene a parlamentben kicsit több időt tölteni, hogy lássa azt a különbséget, amiről beszél, mert azt gondolom, hogy most politikailag, ideológiailag a Magyar Liberális Párthoz vagy a DK-hoz senki nem áll tőlünk távolabb, de ehhez valószínűleg itt kellene ülni most is és hallani azokat a reakciókat, amiket elmondunk, és azokat a nézeteket, amiket vallunk jelen pillanatban az LMP-ben. De erre most sem kerül sor.
Ezért visszatérek arra, hogy a kistelepülési polgármesterek fizetésének a rendezése, amit egyébként Boldog képviselő úr is benyújtott, mint ahogy mi Ikotity István képviselőtársammal hónapokkal ezelőtt benyújtottunk, szintén egy olyan téma lenne, amit jó lenne rendezni a költségvetésben, mert valóban elfogadhatatlan az, ami különbséget tapasztalunk a fővárosi önkormányzati képviselők és egy-egy kistelepülés polgármesterének a jövedelme között.
Viszont nagyon-nagyon elkeserít az a vélemény, amit Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor képviselő úr és miniszterelnök úr mondott itt a minap Schiffer András frakcióvezető úr napirend előtti kérdésére, miszerint simán azt mondta, hogy nem életképesek ezek a 2 ezer alatti települések, azt, hogy ezeknek az önálló vezetése nem hatékony. Az a baj, hogy ez nagyon-nagyon egybecseng azzal a gyurcsányi gondolattal, amit a 2000-es évek végén a Gyurcsány-kormány megfogalmazott, hogy a falu egy középkori maradvány, nem életképes, nem hatékony, és szűnjön meg a falu.
Ez a miniszterelnöki hozzáállás az, amit nagyon-nagyon nem vártunk, hiszen az a kétharmad, ami felhatalmazást kaptak, részben annak is szólt, hogy mi az, amivel nem értett egyet a magyar társadalom, mi az, amitől másképp kellene gondolkozni, és most ez a hozzáállás sajnos a költségvetésben is tükröződik, hogy sajnos nem látjuk meg a különbséget ezekben a megszólalásokban.
Mind Papcsák képviselő úr, mind Boldog képviselő úr egy kétpercesemre reagált, amiben kifogásoltam azt, hogy milyen mókásak a kormányzati képviselők, akik csak arról tudnak beszélni, hogy kinek a közmunkaprogramja volt a jobb, vagy kié volt a rosszabb, és akkor elhangzanak itt érvként azok, hogy mennyivel többet ér a közmunka mint a munkaalapú társadalom alapja, illetve mint a segélyezési rendszer, mert a segélyezésért nem kell csinálni semmit, és mennyivel jobb ez.
Teljesen nonszensz a számomra az, hogy kormánypárti politikusok ebben a kettőben tudnak gondolkozni: segély vagy közmunka. A költségvetés is ezt tükrözi. Nem tudnak elmozdulni attól a rendszertől, hogy ebből ki lehessen lépni a magyar társadalomnak, miközben a magyar vidéken a társadalom többségében egyszerre jelentkezik az önkormányzatoknál a közmunka iránti igény, és egyszerre jelentkezik a kkv-szektorban a munkaerőhiány. Ez azt jelenti, hogy ez a program, ez a szemlélet megbukott. Ez azt jelenti, hogy a közmunka világából nagyon nehéz az átjárás vagy nincs átjárás a munka világába, és a gazdaság nem tudja könnyen átvenni ezeket az embereket. Nem alkalmas!
Én nem állítom azt, hogy nincsenek olyan önkormányzatok, ahol sikeres a közmunkaprogram. Nem állítom azt, hogy nem jó az a szemlélet, amivel a közmunkásoknak esetleg helyi egészséges élelmiszer-termelési tevékenységet tudnak adni, nem azt mondom, hogy nincs egy-egy pozitív példa, hanem azt mondom, hogy nagy általánosságban ez egy csőd a foglalkoztatásban, egy csőd az ország gazdaságára nézve, mert minél nagyobb társadalmi hátteret teszünk függővé a közmunkától, annál jobban fog leszakadni és szétszakadni a magyar társadalom.
Szintén még reagálnék korábban elhangzottakra. Itt államtitkár úrral egy kis vitát folytattunk arról, hogy mennyire jó is ez az önök által sokszor hangoztatott és több kormánypárti képviselő által elmondott önkormányzati adósságkonszolidáció, amit itt tényleg mindenki úgy él meg, mint egy hihetetlen sikertörténetet, miközben én magam egy olyan önkormányzati képviselőtestület tagja voltam, amely az elmúlt 25 évben folyamatosan úgy próbált gazdálkodni, hogy ne adósodjon el, ne nyújtózkodjon túl azon, ameddig a takarója ért, és teljesen jogosan érezzük szerintem magunkat becsapva egy kistelepülésnél, ahol mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne hozzunk felelőtlen döntéseket. Miközben 1300 milliárdot fordított a kormány arra, hogy az adósságkonszolidációt megvalósítsa, közben most 12,5 milliárdot fordít arra, hogy a jól gazdálkodó önkormányzatokat jutalmazza. Tehát ez az a különbség, amit nagyon-nagyon nehéz elfogadni.
Ugyanakkor látni kell azt, hogy nyilvánvalóan arról van szó, hogy az egész adósságkonszolidációnak egy része felelősségbújtatás, a felelősséggel való szembe nem nézés. Nyilvánvalóan többféle polgármester volt és többféle képviselőtestület, de azért láthattuk azt, hogy a 20 milliárdot meghaladó mértékű települési önkormányzati hitelek mértéke azért jelen volt, nem egy-kettő.
Most mit csináltak ezzel az egésszel? Fogták magukat, és az önkormányzatok hitelét kiegyenlítették, és csináltak belőle egy nemzeti hitelt, átterhelték ennek az egésznek a hátterét a magyar adófizetőkre. Voltak felelőtlenül gazdálkodó önkormányzatok, és ezt a hitelt, amit ők felvettek, a magyar adófizetőkkel fizettetik meg, a társadalommal fizettetik meg, azzal a társadalommal, amely várná azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek javítanának az életükön.
Még mindig a reakcióknál tartok. László Tamás képviselő úr azzal kezdte a felszólalását, hogy az ellenzék mondja a magáét és saját félelmeit, miközben a kormány mondja a tényeket. Ez a rettenetes dolog, hogy hogy lehet, hogy más-más helyről nézve ugyanazt másképp látjuk. Semmi célom nincs arra, hogy másképp tüntessek fel valamit, egyszerűen csak más szemszögből nézem meg és másképp vizsgálom.
Teljesen meglepődöm azokon a hozzáállásokon, amikor szintén László képviselő úr elmondja, hogy milyen jó lesz a költségvetésben a civil szektornak, micsoda hihetetlen szerencse. Elmondja azt, hogy a tavalyi évhez képest a Nemzeti Együttműködési Alapba 3,5 milliárd helyett 5,5 milliárd fog kerülni, és ettől milyen jó lesz a civil szervezeteknek.
(19.40)
Kérem szépen, az MSZP-kormányok idején fideszes delegáltakkal a Nemzeti Civil Alapprogramban együtt küzdöttem azért, hogy az MSZP-kormány ne tudja 7,7 milliárdról 7-re csökkenteni a Nemzeti Civil Alap összegét. Ez volt a legrosszabb, amit elértünk, és az MSZP a legrosszabb évében is odaadta a 7 milliárdot a zöld civileknek. És most sikerpropagandaként van könyvelve az, hogy 3,5 milliárdról 5,5-re növekszik a civil szervezeteknek szánt források mennyisége. Tehát ez az a szemlélet, amikor más helyzetből másképp látjuk ugyanazokat a dolgokat.
És akkor most innentől kezdve rátérnék arra, ami miatt igazából szót kértem, hiszen LMP-s politikusként mindazok az értékek, ami miatt az LMP-be jöttem, és a parlamentben kaptam lehetőséget, részben a költségvetéskor is meg kell hogy jelenjenek. Ezek között, elnézésüket kérem, lesz jó néhány olyan, ami kisebb érdeklődésre tart számot, habár mi nagyon fontosnak tartjuk, és nyilvánvalóan a vezérszónokunk volt az, aki a fontosabb strukturális és szemléletbeli dolgokra felhívta a figyelmet. Tehát nézzék el nekem, hogy néhány, az önök számára kisebb jelentőségű dolgot szóba hozok.
Az első, amit szeretnék szóba hozni, a természet- és környezetvédelmi feladatok ellátásának elősegítése. Ezen a soron nagyon-nagyon nagy hiányosságokat látunk, és nagyon-nagyon szeretnénk azt, ha az a kormány, amelyik azt állítja magáról, hogy fontos neki a természeti erőforrások fenntartható használata, a munkaalapú társadalom, valóban erőforrásokat használna el arra, hogy ezeket az erőforrásokat megvédje, ezeknek az erőforrásoknak az állapotára odafigyeljen, indikátorként használja azt, hogy hogyan is változnak.
Hadd mondjak el néhány dolgot, amiket módosító indítványként nyújtottam be a költségvetéshez; ilyen az állami feladatokat ellátó környezet- és természetvédelmi civil szervezetek szakmai tevékenységének támogatása. Hadd mondjam el önöknek, hogy amikor zöld civilek esetleg pozitívan nyilatkoztak az első Orbán-kabinetről, az azért is volt, mert Turi-Kovács Béla miniszter úr utolsó évében a zöld civileknek állami feladatátvállalásra 1,2 milliárd forintot biztosított a költségvetési forrásokból. Ezt az MSZP-kormányok majdhogynem évről évre csökkentették. A szörnyű az, hogy a változást a Fidesz nem hozta meg, hanem meghagyta azt a szintet, azt 70 és 90 millió közötti szintet, ami méltatlan azokhoz a feladatokhoz, amiket ezek a szervezetek ellátnak.
Ezek között olyan szervezetek sokasága is található, amelyek európai uniós közvetlen forrásokból százmilliókat, milliárdos nagyságrendeket hoznak az országba olyan pályázatokból, amelyekből magyar közterheket fizetnek, magyar áfát fizetnek, és magyar adóforintok lesznek belőlük. Ezeknek a szervezeteknek a pályázati önrészei, a működéshez szükséges feltételei évek óta nincsenek biztosítva.
Hadd mondjam el, hogy a veszélyeztetett vadon élő növények nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezménynek, közismert nevén CITES-nek az aktuális hazai feladataira évek óta nem volt célzott forrás. Habár növekszik folyamatosan az ezzel kapcsolatos felderítések száma, habár az internet dugig van ilyen jellegű hirdetésekkel, erre a kormányzat semmilyen forrást közvetlenül nem fordít. Ez egy nemzetközi kötelezettségvállalása az országnak, amire erőforrásokat nem fordított. Ugyanígy el lehet mondani, hogy a ramsari egyezmény, ami a vizes élőhelyek védelmével foglalkozik, szintén nem kapott évek óta forrást, és mindazok a ramsari területek Magyarországon, amelyek nemzetközi jelentőségűnek vannak minősítve, természetvédelmi feladataik ellátásához, fenntartásukhoz nem kaptak forrásokat.
Ha már a nemzetközi kötelezettségvállalásoknál tartunk, amelyekben évtizedes mulasztásai vannak a magyar kormányoknak, akkor a biológiai sokféleség egyezményéről, a riói egyezményről is hadd beszéljek, ami azt a célt szolgálná, hogy olyan alternatív vidékfejlesztési törekvések, olyan, a természeti erőforrások fenntartható használatát elősegítő törekvések valósuljanak meg, amelyek az ember és a természet harmóniáját megteremtik. Az ilyen jellegű modellprogramoknak nagyon-nagyon keserű sorsuk volt az elmúlt hónapokban, évben. Hadd említsem meg Kishantos történetét, ami már többször volt a Parlament falai között, de hát sok más, hasonló kezdeményezés van végveszélyben. Hiszen gyakorlatilag már ilyen jellegű törekvésekre forrás nem volt mostanában.
Hadd mondjam el azt is, hogy az éghajlatváltozási keretegyezmény szintén Magyarországon törvénnyel kihirdetett egyezmény, amelynek a végrehajtására semmi törekvés nem volt. A nemzeti alkalmazkodási stratégia elkészült, ugyanakkor nem történt arra törekvés, hogy abból bármi megvalósuljon. Pedig pontosan a klímaváltozásból adódó feladatok, az, hogy a fővárosban a tömegközlekedési várók minél inkább árnyékoltak legyenek, hogy több legyen a közkifolyó, és az például, hogy az öntözési lehetőségek a mezőgazdaságban megteremtődjenek, ezek mind olyanok, amelyek fokozott forrásokat igényelnének, és számos ember életében tudnának lehetőségeket teremteni.
És akkor még nem is szóltam az európai tájegyezményről, vagy a Kárpátok védelméről szóló egyezményről, amelyekben szintén olyan kötelezettségvállalásai vannak a magyar kormányzatnak, amelyekből semmit nem valósít meg.
A mezőgazdasági és természetvédelmi feladatok között hadd említsek meg még egyet, ami szintén évtizedes mulasztása a magyar kormányzatnak. Ez pedig a védett állatfajok által okozott gazdasági agrárkárok enyhítésének költsége. Gyakorlatilag most, amikor Nógrád megyében medve üt le juhokat, vagy amikor szerencsére soha nem látott mennyiségű vadlúd lep el őszi vetéseket, évről évre felmerül annak igénye, hogy a riasztáson kívül milyen kárenyhítési lehetőségek lennének a magyar gazdálkodóknak, hogy természetvédelmi egyezményekből származó kötelezettségeink teljesítése mellett esetleg a magyar gazdálkodók jussanak egy kis segítséghez.
Ez a csomag az, amivel megpróbáltam a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátását elősegíteni. Ezekből elenyésző az, ami nem kormányzati felhasználásra van szánva, ezeknek java része nemzeti parki felhasználások, és az FM-en keresztül a szakminisztérium és szakigazgatási szervei használhatnák fel. Azért is kiemelten fontosnak érzem ezen feladatokat, mert a területalapú támogatások elvonásával számos nemzeti park fog küzdeni pénzügyi gondokkal, és az ilyen jellegű kiegészítő források lehetőséget teremtenének arra, hogy újra gyakorlati természetvédelmi feladatokat tudjanak ellátni, és kiegészítsék hiányzó forrásaikat.
A második csoport talán még kisebb érdeklődésre tarthat számot köreikben, de ennek ellenére el kell mondjam, hogy egy kis csoportnak az országban nagyon-nagyon fontos lenne ez. Ez pedig a szaksegítséggel történő intézeten kívüli szülés rendszerének magyarországi megvalósítása; a bábapraxis megvalósítása, amiről jogszabályt fogadott el a második Orbán-kabinet, ugyanakkor semmiféle lépés nem történt annak érdekében, hogy a magyarországi bábapraxis beindulhasson. Nemcsak a képzésben nem történtek meg a lépések, hanem abban a két évtizedes mulasztásban sem történt semmi, hogy a „születés háza” referenciaintézményei létrejöhessenek az országban, hogy legalább meg lehessen próbálni azt a gyakorlatot, amit Hollandiában a születések közel 50 százalékánál alkalmaznak; ahhoz, hogy meg lehessen tenni az ez irányú törekvéseket, hogy beinduljon végre Magyarországon az, hogy a szaksegítséggel történő intézeten kívüli szülés rendszere azt a hagyományt megteremtse, ami valójában a nők önrendelkezési jogának kereteit megteremtené.
Ez ügyben költségvetési módosító javaslatomban az összköltségvetéshez képest szinte fillérekért a „születés háza” országos intézményhálózatának és referenciaintézetének kialakítására javasoltam forrásokat csoportosítani. A szülésznői és bába-szakkollé-gium kiegészítő képzésének, ismeretterjesztő szemléletformálásának támogatására, az intézeten kívüli szülés oktatási hátterének kialakítására a szülésznői oktatásban, a gyermekorvosok újszülötti ellátására való felkészítésének finanszírozására és a védőnői hálózat felkészítésére javasoltam kisebb forrásokat átcsoportosítani. Ez a kormány fogadta el azt, hogy erre Magyarországon jogszerű keretek között lehetőség legyen, véleményem szerint ennek a kormánynak lenne az a kötelessége, hogy a jogszabályból eredő lehetőségek és kötelezettségek hátterét megteremtse. Összköltségvetési tekintetben nemhogy stadionméretben, nemhogy egy-egy kilométernyi autópályában nem lehet ezt mérni, ez az 1-2 milliárdos nagyságrend gyakorlatilag simán elbírná azt, hogy végre megvalósuljon.
Még egy kicsit a születéshez tartozik egy szociális ellátási rendszerben benyújtott módosító indítvány, szintén szeretném, ha ez a képviselők támogatását élvezné. Ezért el szeretném mondani, hogy Magyarországon nagyjából már járványszintűnek számít a koraszülések száma, és ebben nagyon sok szociális ellátási rendszeri probléma is van. Hiszen bizonyított tény most már, hogy a szülés előtt álló hölgyek alultápláltsága hozzájárulhat a koraszülésekhez. Az a szociális ellátórendszer, ami segít biztosítani a kismamáknak a folyamatos étkezést, az egészséges étkezést, szerintem a kormány népességi programjához is kapcsolódhat, hiszen segítenie kellene a szülést vállaló nőket.
Szintén egy régi mulasztás a betegjogi központ létrehozása a betegjogi feladatok kiépítésére, amire ugyan láttam a költségvetésben egy kisebb összeget, ami viszont nem tűnik elégségesnek arra, hogy az országos feladatokat el tudja látni, ezért ezt emelt összeggel javasolnánk megvalósítani.
A mai nap folyamán a parlagfű- és egyéb allergiamegbetegedések arányának, mértékének kutatásáról és megelőzésének elősegítéséről már esett szó. Mi nagyjából méltatlannak tartjuk azt, hogy míg magyar adózók több mint 1 milliárd forintot szántak erre a célra, mondjuk, 2009-ben, addig a mostani költségvetésben 46 millió forint van beállítva. Ez nagyon-nagyon alacsony, és nagyon-nagyon kevés ahhoz, hogy egyáltalán tisztában legyünk azokkal a tényekkel, amelyek a probléma kezeléséhez szükségesek lennének.
(19.50)
Selmeczi Gabriella képviselő asszony nemrég benyújtott és el is fogadott Btk.-módosítása kapcsán elmondtuk, hogy a Btk. módosítása és szigorítása önmagában nem jelenti sem a családon belüli erőszak, sem a nemi erőszak, sem a kiskorúak kárára elkövetett bűncselekmények nagyobb arányú feltárását, nem jelenti azok megelőzését. A mi véleményünk szerint ennek nincs meg az az elrettentő hatása, ami a megelőzéshez jelentősen hozzájárulna, viszont Nyugat-Európában számos példája van annak, hogy különböző infrastrukturális fejlesztésekkel, speciális kihallgatószobákkal, női rendőrtisztekkel vagy kihallgatótisztekkel, lényegesen empatikusabb háttérrel lehet segíteni a feltárás mértékének a mennyiségét. Nagyon-nagyon fontos lenne, hogy ne csak egy olyan látványtörekvés legyen e tekintetben, mint a Btk. módosítása, hanem a kormány valóban fordítson forrásokat arra, hogy mind a nemi erőszak, mind a családon belüli erőszak, mind a kiskorúak kárára elkövetett bűncselekmények minél nagyobb arányban kerüljenek feltárásra, de még inkább minél nagyobb arányban kerüljenek megelőzésre.
És ha már itt járunk részben a szociális ellátásnál és ezeknél a feladatoknál, akkor meg kell említeni azt is, hogy a családi átmeneti otthonok fejlesztésére is szükséges lenne minél nagyobb forrásokat biztosítani, hiszen ebben is nagyon komoly mulasztása van a kormányzatnak.
Ezt követően most már áttérnék néhány helyi forrásigényre és helyi szükségletre, amelyekről nagyon-nagyon fontos lenne beszélni. Azért fontos, hogy erről strukturálisan szót ejtsünk, mert tényleg úgy tűnik, hogy a kormánynak van költségvetése, de az országnak nincs, mert az ország lakóinak jelentős része csak az adóbefizetések kapcsán találkozik közvetlenül a költségvetéssel, és hozzájuk közvetlenül ennek a javai alig-alig jutnak el. Nagyon-nagyon fontos lenne, hogy olyan programok és olyan fejlesztések valósuljanak meg magyar kormányzati költségvetésből, amelyek tudják szolgálni az emberek életminőségének javítását, és jobbá tudják tenni az emberek életét szerte a magyar vidéken.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Elsőként be szeretném jelenteni, hogy az ezen a héten hétfőn bejelentett Alföld eseti bizottságban meghirdetett, jövő héten benyújtásra kerülő határozati javaslathoz kapcsolódóan szeretnénk Békés megyében egy Wenckheim-programot megfinanszírozni. A Békés megyei képviselők jelentős része tudja, hogy a Wenckheim család egy nagybirtokos, illetve arisztokrata családként meghatározó volt a megye történetében, és ennek számos épített kulturális öröksége maradt fenn szerte a megyében. Ezek az épületek, ezek a kastélyok, ezek a kúriák nem úgy épültek, mint a mai kor építményei, nem húsz évre, ötven évre, hanem száz évekre a jövőnek, ugyanakkor ezek nagy része jelentős mértékben hányatott sorsú, az összeomlás szélén áll tönkrement tetővel, és nagyon-nagyon fontos lenne, hogy a helyi települések ezeket felújítva megkaphassák, közösségi célokra használhassák, gazdaságfejlesztési célokat szolgálhassanak, de mindenképpen megőrizzék ezeket a kastélyokat és kúriákat a következő generációknak.
Külön ennek a programnak a keretében szeretnénk azt, hogy Kelet-Békés megyében Okány, Zsadány, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Biharugra térségében az összekötő utakra - négy számjegyű utakról van szó - végre fordítódjon forrás, mert teljesen méltatlan a magyar vidékkel szemben az, ami a közúthálózat-fejlesztésben zajlik, hogy miközben M4-esről és olyan utakról beszélünk, amelyek szükségességéről jócskán lehetne vitatkozni, aközben a teljes vidéki lakosságot elzárják attól az infrastruktúrától, ami lassan már csak a megyeszékhelyeken érhető el. Létkérdés lenne, hogy megvalósuljon a vidéki kistelepülési összekötő utak rekonstrukciója.
Ugyanilyen javaslatunk van Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részére, ahol Kisújszállás, Örményes és Fegyvernek térségében, a fegyvernek-nagykörűi térségben, a Túrkeve-Kuncsorba összekötő út térségében olyan mértékben leromlottak az utak, amelyek alapvetően a közlekedés biztonságát veszélyeztetik.
A magyar kormányoknak egy nagyon-nagyon elhibázott vidékfejlesztési stratégiája volt az a központosítás, amivel nem igyekeztek helyben tartani az embereket, hanem egy-egy kistérségben, egy-egy régióban szinte csak egy-egy fejlesztési ponton teremtettek munkahelyeket, ezért a vidéki lakosság mobilizációs igényére, munkába járási lehetőségének biztosítására még inkább nagy szükség lenne, hogy ezek az összekötő utak használhatók legyenek. Teljesen méltatlan a vidéki lakossággal szemben az, hogy jóformán nincs lehetőségük a megyeszékhelyre bemenni, alapvető szolgáltatásokat igénybe venni. Miközben a főváros Ronald Reagan-szobrokkal és Columbo-szobrokkal gazdagodik, aközben a vidéki térségekben az alapvető infrastruktúra is hiányzik.
Szintén elmondhatnám Hajdú-Bihar megye hortobágyi térségéről, a Szolnok megyét összekötő részeiről, Nagyiván és Nádudvar környékéről, hogy a közutak ugyanilyen állapotban vannak, ezért költségvetési módosításban itt is jelentős mértékű kistelepülési úthálózat-fejlesztési programot szeretnénk elérni. Azoknak a településeknek, amelyekről beszéltem, kivétel nélkül fideszes országgyűlési képviselője van, kivétel nélkül önök, a kormánypárt kapott bizalmat, ezért arra kérem tisztelettel az érintetteket, hogy lehetőség szerint próbálják meg támogatni ezeket a fejlesztési programokat.
Hadd mondjam el, hogy nagy örömömre szolgált a kormánynak az a törekvése 2011-től, ami a tanyafejlesztéseket tűzte ki célul, azonban teljesen méltatlannak tűnik az az összeg, amit a kormány erre szán. Az a forrás is kevés volt, ami eddig volt. A célokban nyilván egyetértünk, ellenzéki képviselőként is csak erősíteni tudom a kormány ez irányú törekvéseit, viszont eszközrendszerében és feltételrendszerében teljesen elégtelen az, amit a kormány erre szán. Arra kérjük a kormányt, hogy a tanyaprogramra lényegesen komolyabb forrásokat fordítson. Ez ügyben is nyújtottunk be módosító indítványokat.
A mai nap során, miközben Magyar képviselő úr kétperces hozzászólásaiban utalt a zsebszerződésekkel érintett földekre és számos más termőföldet érintő anomáliára, érdekes volt, hogy válaszként megkaptuk, a földforgalmi törvény lehetőséget teremt az államnak arra, hogy elővásárlási joggal éljen, de az ehhez szükséges költségvetési forrásokat nem nagyon találjuk az FM költségvetésében. Látjuk azt, ami célzottan van, hogy természetvédelmi területek esetében kisajátításra legyen lehetőség, ugyanakkor nem látjuk azt, amivel nagyobb összegekben, mondjuk, egy Benetton családnál vagy bármi ilyesminél nagy kiterjedésű területeket tudjon felvásárolni. Hogyan akar az elővásárlási joggal élni, ha nem szán rá a költségvetésében forrást? Hogyan kívánja ezt megoldani?
Mindezek a feladatok komplexen teremtenének lehetőséget arra, hogy végre egy olyan költségvetése legyen az országnak, amely sokkal közelebb áll az emberekhez, és lehetőséget nyújt a vidéki embereknek arra, hogy részesüljenek azokból a forrásokból, amiket Magyarország összességében megtermel. Arra kérjük a kormánypárti képviselőket, hogy ne zsigerből utasítsák el ezeket pusztán azért, mert ellenzéki oldalról jönnek, hanem kérjük, hogy fontolják meg, hiszen ezek jó szándékúak, és konstruktív javaslatként az önök költségvetését igyekeznek javítani.
Zárásként hadd olvassak fel két szakanyagot, illetve hadd osszak meg önökkel. Az első egy általános vélemény a kormány költségvetésből származó környezetpolitikai szemléletéről. A 2015-ös költségvetés tervezete konzerválja azt a gyalázatos helyzetet, amit az Orbán-kormány az állami környezet- és természetvédelemben kialakított. Talán ez az a terület, ahol a kétharmados többséggel a kormányzó Fidesz a legcsúnyábban átverte a választókat. Orbán Viktor 2010-ben még azt ígérte, igaz ugyan, hogy a természetvédelmi tárca önállósága megszűnik, ám ez nem jelenti a zöldszektor kormányzati súlyának csökkenését. Azóta viszont minden területen egymást érik a megszorítások, zárolások, leépítések, értelmetlen átszervezések és a minimális szakmaiságot is nélkülöző politikai kinevezések. A Fidesz választási és kormányprogramjában még volt egy zöldgazdaság-fejlesztési ígéretcsomag évente a lakásállomány 10 százalékának energetikai felújítására 80 ezres munkahelyteremtéssel, zöldközbeszerzéssel, zöldbankkal, de immár az ötödik olyan költségvetés elfogadásánál tartunk, amelyben ennek a választási ígéretnek semmilyen utóhatása nincs, megvalósítására halvány szándék sem mutatkozik.
Ékes példája ennek a felelőtlenségnek és nemtörődömségnek a szállóporszennyezéssel kapcsolatos teendők szándékos alulfinanszírozása. A szállópor szennyezése évente mintegy 11 ezer ember idő előtti halálát okozza, és ezek az emberek átlagosan több mint 10 évet veszítenek az életükből ezen szállópori koncentrációhatások miatt. E téren az európai országok között hazánk helyzete az egyik legrosszabb. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, a levegőszennyezés miatt bekövetkező légúti, szív-, érrendszeri, daganatos és egyéb megbetegedések száma százezres nagyságrendű lehet. Az ügyben a környezetegészségügyi előírások szabotálása miatt kötelezettségszegési eljárás zajlik Magyarország ellen. Bőkezű kormányunk soha nem sajnálta a milliárdokat, ha mondjuk, egy új stadion építéséről vagy a miniszterelnök baráti körének üzleti ötleteiről volt szó, de mindössze 54 millió forintot képes szánni a szennyezett levegőben élő magyar lakosság egészségének megvédésére. Ez méltatlan a magyar állampolgárokhoz, és kérjük ennek orvoslását.
(20.00)
A nemzeti parkoktól elvonták a földalapú támogatásokat, és ezzel a bevételeik 50-60 százalékától fosztották meg őket. Fazekas Sándor szakminiszter úr írásbeli ígéretei szerint a költségvetésből fogják kárpótolni ezeket, erre a célra azonban egyetlen fillér sincs a benyújtott tervezetben. Ennek a mulasztásnak a pótlására tettünk javaslatot, többek között a nemzeti parkok finanszírozásának kiegészítésére. Korábban írásbeli kérdésben tájékozódtam ez ügyben a miniszter úrnál, és ott kaptuk ezt az írásbeli ígéretet, hogy ez pótolva lesz, aminek most a költségvetésben ugye nincs nyoma.
Vannak ugyanakkor célok, amelyekre érthetetlenül sokat áldozna a kormány. A hulladékgazdálkodási feladatok támogatása 30 százalékkal nő, 9 milliárdról 12 milliárdra. Azért tűnik aggályosnak ez a tendencia, mert nagy eséllyel ez a rezsicsökkentéssel nagyon-nagyon veszélyeztetett és csőd közeli állapotba került közszolgáltatók megsegítését kell hogy szolgálja, hiszen a rezsicsökkentésnek volt egy ilyen járulékos hatása, hogy nagyon nagy százalékban okozta a közszolgáltatók pénzügyi ellehetetlenülését.
Több mint 28 milliárd forintot szánnak a paksi bővítésre, miközben nincs megkötött megvalósíthatósági megállapodás a beruházásról, így még azt sem lehet tudni, hogy a Roszatom mennyiért vállalta a tervezett két új blokk felépítését, illetve hogy az EU engedélyezi-e egyáltalán a beruházást. Alighanem ezzel egy kicsit előreszalad a kormány, de mi is tudjuk, hogy a fideszes klientúra már nagyon szeretné elkezdeni az atommilliárdok elköltését.
Ezen lehetőségek, az ilyen atommilliárdok meg a stadionok teremtik meg annak a hátterét, hogy legyen módunk az említett szakmai költségvetés-módosító csomag benyújtására, és ez teremti meg a lehetőséget arra, hogy néhány dologban merjünk álmodni. Erre az egyik lehetőség volt az, hogy gyakorlatilag - amiről már beszéltünk, és a mai nap során is többször szó esett - a kormány ígéretet tett arra a magyar választóknak, a miniszterelnök úr is több helyen elmondta beszédeiben, hogy a magyar birtokstruktúrának a teljes átalakítása várható. Azt ígérte, hogy a kis- és középbirtokok aránya 20:80 százalék lesz, és ez ügyben mindent megtesz a kormány. Jelen pillanatban azt, hogy ezt hogyan kívánja megvalósítani, nem nagyon látjuk, és hogy milyen forrásokból.
A rendelkezésre álló támogatási lehetőségek nem elégségesek a családi kis- és középbirtokok súlyának növelésére a nagybirtokokhoz képest; szintén nem elégségesek a fenntartható agrárszerkezet kialakulásához és a regionális önellátás fejlődéséhez. Már említettem az előbb a 2011-ben meghirdetett tanyafejlesztési programot, amire jövőre szintén csak 1,4 milliárd forint jut. A Fidesz-kormány tehát évi 1,4 milliárd forintból akarja megteremteni a hagyományos háztáji gazdálkodás újraindítását és ezzel 300 ezer tanyasi ember helyi értékesítési lehetőségét szélesíteni.
Hadd mondjam el erről az összegről azt, hogy ez az összeg pontosan annyi, mint amit a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó vállalatok kapnak gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési programra, olyan vágóhíd létrehozására, ami miatt másik nyolc-tíz megy tönkre, és a nettó munkahelyteremtés aránya nem észrevehető.
Visszatekintésképpen: a Fidesz-kormány az elmúlt három évben összesen csupán 6 milliárd forintot juttatott a tanyákon a népesség megtartására, és ez a program mindennek a 300 ezer honfitársunknak kellene hogy a megmaradását segítse, ugyanakkor a Csányi-Nyerges-Leisztinger az elmúlt években a közös agrárkasszából egyetlen év alatt több támogatást, 10,4 milliárd forintot kaphatott.
Azt látnánk most már szívesen, hogy ez a költségvetés arról szóljon, amiről szólnia kellene: mindezek a források, a kormányzat költségvetése, a kormányzat berendezkedése miként tudja az emberek érdekeit szolgálni. Az, hogy egy kormány a költségvetésével milyen szempontokat helyez előtérbe, nagyjából sugallja az értékrendjét; sugallja azt, hogy mik azok a szempontok, amelyek meghatározzák a döntéseit, és mik azok a szempontok, amelyek alapján meghatározza kormányzati stratégiáját.
Ebből a költségvetésből, ami most előttünk van, leginkább az látható, hogy a legkisebb súllyal a magyar vidéki lakosság, a vidéki térségek, a Magyarország közel 80 százalékát kitevő népesség az, ami nem fontos, az, ami mellékes, az, ami nem érdemel érdemben forrásokat. Ennek a szemléletnek a megváltozására tettünk törekvéseket ezekkel a módosító indítványokkal, amelyeket ezúton tisztelettel kérnénk, hogy elfogadni és támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
