Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik nem véletlenül hangsúlyozta 2010 óta számtalan alkalommal, hogy valóban működnek olyan multicégek, multihálózatok tagjai Magyarországon, amelyek ezermilliárdos nagyságrendben visznek ki profitot hazánkból, oly módon, hogy az ezzel járó adózást, adóterheket, adózási kötelezettséget részben vagy egészében elkerülik, különböző technikákkal, praktikákkal anyaországukba menekítve hasznuk egy részét vagy egészét, ily módon károsítva mind a magyar nemzetgazdaságot, mind pedig egész egyszerűen kikerülve a közteherviselést. Látható, hogy volt olyan év, mint említettem, ez 4000-4500 milliárd forintra is rúghatott, és ha a kormányzatnak az a célja, hogy többszöri, éveken keresztül hangoztatott figyelmeztetéseink után ebből valamit megfogjon, akkor én ezt a célt támogatni tudom. A kérdés az, hogy az előttünk fekvő valami megfelelő eszközrendszert tartalmaz-e ehhez. Álláspontom szerint nem feltétlenül, vagy legalábbis hosszas vitát kell erről folytatnunk.
Látható, hogy a plázastoppal, illetve az élelmiszer-felügyeleti díj jelentős emelésével karöltve, csomagban gondolkodik a kormányzat, amikor ezen hálózatokkal szemben különböző intézkedéseket foganatosít. Kicsit erőltetettnek tartom azt a szocialista megközelítést, miszerint ezen nagy láncolatok korlátozása akár a magyar GDP-adatokat is érdemben módosíthatja negatív irányban. Nyilvánvaló, hogy az elsődleges gazdasági érdekünk az, hogy a hazai kisvállalkozók, a hazai kisvállalkozói szektor és az ő alkalmazottaik mindennapi biztonsága növekedjen, azzal együttesen, hogy a vásárlók az árak és a fogyasztóvédelmi színvonal szintjén nem kerülhetnek hátrányba nemhogy az eddigiekhez képest, de abszolút értékben sem.
Látható ugyanakkor, hogy az indoklás tekintetében furcsaságok merülnek fel. Még a városképről is beszélnek, és arról, hogy Magyarországon micsoda hátrányokat okoz bizonyos multiközületek megjelenése. Való igaz, így van, kicsit megkésettnek tűnik ugyanakkor a szabályozás a tekintetben, hogy gondoljunk csak a fővárosra és a Demszky-féle ámokfutásra. Egy valamit magára adó fővárosban elképzelhetetlen lett volna a város belső részeinek hasonló mértékű plázásítása, vagy hogy szűkebb hazámra, Óbudára gondoljak, máshol elképzelhetetlen lett volna olyan szabályozás vagy városrendezési tervek keresztülvitele - és ebben nem csak szocialista vezetések jeleskedtek -, ahol bizony az egy-két pláza környékére települ át az egész szolgáltató szektor. Máshol pedig a kisvállalkozók, a kisüzemek, kárpitostól kezdve a köszörűsműhelyen át, gyakorlatilag megszűnnek, ellehetetlenülnek, és a vásárlások olyan két-három helyre koncentrálódnak, amelyek szemben állnak a milliárdokért felújított, mondjuk, a Kolosy tér környékén látható vásárcsarnokkal, amely gyönyörűen felújításra került; két dolog hiányzik belőle: az eladók és a vásárlók, hiszen nem harmonizálták kellőképpen a városrendezési tervekkel ezen felújítási és jelesül sokszor külföldi forrásokból táplálkozó folyamatokat.
(16.10)
Látható, hogy rendszerben kell kezelni valóban ezt a problémakört, egészen odáig, hogy már a legkisebb településeken megjelenő úgynevezett kínai boltok hálózatát is, igen, nagyon jó lenne a magyar vállalkozók előnyére háttérbe szorítani. Itt most részmegoldásokat látunk. Van ezek között egyébként egy-kettő támogatható, tehát ne mondjuk azt, hogy az, amit letettek elénk, csak azért, mert kormánypárti, mi pedig ellenzékiek vagyunk, használhatatlan és rossz, mert nem az.
Arról kell hogy folyjon a vita, hogy az a több ezer milliárd forint, amivel megkárosítják Magyarországot, mert az utána való adók elmaradnak évről évre, milyen úton lenne behúzható a magyar költségvetésbe, és milyen úton lehetne megfogni azokat a magyar emberek munkájából keletkező pénzeket, amelyek most mások számára hasznosulnak.
Azt hiányolom ugyanakkor, hogy egy 50 kilométeres szabály még mindig nem jelenik meg sem ebben az előterjesztésben, sem máshol, hogy igen, lehet úgy is helyieket előnyben részesíteni, hogy mondjuk, a közbeszerzések vagy a közétkeztetés átalakítása során a helyben termettet választom, vagy nem hagyom 2800 kilométert utazni azt a sárgarépát, ha van éppen magyar termelő és termelés is a közelben. Tehát rendszerben gondolkodva ezekkel a nagyon fontos feltételekkel is ki lehetne ezt egészíteni.
Nem tart a Jobbik attól, hogy külföldi, élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó hálózatok tömegesen elhagynák Magyarországot, pedig látnunk kell azt, hogy elemi érdekünk az lenne, hogy a magyar vállalkozások, a magyar kisvállalkozók, talán még nem is a magyar üzletláncok, hanem a magyar kisvállalkozások, amelyek egyébként országos szinten a munkahelyek mintegy kétharmadát adják - ez egy valóban fontos kétharmad -, erősödjenek, minden támogatást megkapjanak.
Tehát még egyszer mondom, amivel balliberális oldalról riogatnak, hogy a szegény külföldi láncolatok ellehetetlenülnek, álláspontom szerint nem igaz, de az eddigi sajtóbejelentések sem támasztják ezt alá. A Spar volt az, amely bejelentette, hogy bizonyos beruházásait elhalasztja, és ha mondjuk, a világörökségi helyszíneket vesszük végig, akkor a Batthyány téren az egyik üzemegység későbbi bezárásával vagy áthelyezésével lehet számolni, tehát szórványosan jelennek meg ezekről hírek és kezdeményezések.
Ugyanakkor kimaradtak érdekességek a törvényjavaslatból, és remélem, hogy államtitkár úr majd valamifajta választ foganatosít e tekintetben. A korábbiakban a sajtóban hatalmas viharok kerekedtek akörül, hogy az úgynevezett Tesco-járatszerű buszokat - most láncolattól függetlenül, mindegy, hogy hogy hívjuk őket - milyen úton-módon kívánja az előterjesztő vagy a kormányzat, ha nem is lehetetlenné tenni, de legalább egy olyan helyzetbe hozni, hogy a magyar kisvállalkozót ne nyomják le még ezzel is, és a magyar kis üzemegységbe ne járjon kevesebb vásárló amiatt, mert az amúgy is erőfölénnyel és méretgazdaságossági fölénnyel rendelkező külföldi hálózatok hasonló ügyes trükkös eszközökkel, egyébként még különböző reklámmal kapcsolatos előírásokat is talán sértve, talán a határán billegve, de mindenképpen hátrányba hozzák a magyar vásárlót. Tehát itt érdemes lenne arra is választ találni, hogy ez miért maradt ki szinte teljes egészében az előterjesztésből.
Arra a kérdésre kellene leginkább feleletet találnunk, hogy miért kezelik másképpen a beszállítóikat a nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi láncok Kelet-Közép-Európában, és miért kezelik őket máshogy egy kicsit nyugatabbra, hiszen látható, hogy ez az erőfölény, ami a multihálózatok részéről adott, talán minden európai országban tapasztalható. Az ilyen mértékű kiszolgáltatottság viszont, amivel egyébként nemcsak a magyar vásárló találkozik, hiszen elképesztő fogyasztóvédelmi visszásságok tapasztalhatók még mindig az áruházakban, hanem a magyar beszállító és a magyar kisvállalkozó is, talán példátlan a világban.
Elmondhatjuk nyugodtan, említette itt a vezérszónok úr is és az előterjesztő is talán, hogy a beszerzési ár alatti értékesítés egy visszaszorítandó forma. Azért itt a parlamentben szögezzük le, hogy jó sok éve tilos ilyen eszközökkel élni. Sokkal inkább azt látjuk, hogy a régi klasszikus eszközök, miszerint beszerzési ár alatt értékesítenek és polcpénzt szednek bizonyos multicégek, visszaszorulóban vannak, és jellemzően új típusú, sokkal trükkösebb vagy akár átláthatatlan áthárítási formák jelentek meg. De azt látni kell, hogy amivel a kormányzat ezt a szektort próbálta terhelni, azt tulajdonképpen kivétel nélkül áthárították a fogyasztókra, beépítették az árakba, és semmiféle fogyasztóvédelmi eszközrendszert nem dolgozott ki sem ez a kabinet, sem az elődje, sem az állami felügyeleti rendszer annak érdekében, hogy ne a vásárlókon verjék el a port. Pedig az előző ciklusban Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam volt az, aki kiharcolta és a nagyon kevés átmenő ellenzéki módosító egyikeként elérte, hogy többszörösére emelkedhessen fogyasztóvédelmi problémákból adódóan is a hasonló multikra kiszabható bírság mértéke.
Ugyanakkor azt látjuk, hogy hiába ment keresztül ez a módosítás, nem igazán élnek vele. Most már egy újabb irányvonal tekintetében akár az éves forgalom 1 százalékáig is lehet büntetni, de hát nyilván ez csak teoretikusan merül fel az utóbbi időszakban.
Tehát még egyszer mondom, nem a beszerzési ár alatti értékesítés és nem a polcpénz a jellemző most már, nem érdemes tehát csak és kizárólag ezek ellen harcolni.
A hatóságok vizsgálataira érdemes egy pillantást vetni, és észrevesszük azt, hogy jellegzetes eseteket képeznek azok, amikor egyoldalúan előnyös kockázatmegosztást eredményező feltételt írnak bele a szerződésbe, tehát értelemszerűen a beszállítók kárára történik mindez, és nem biztos, hogy ő magától ilyen szerződést írna alá. Ilyen eset az is, amikor azt rögzítik, hogy a szerződéstől csak az egyik félnek van joga elállni, vagy az, amikor feltűnően magas kötbért, esetleg ésszerűtlen határidőket kötnek ki. Nyilvánvaló, hogy nem saját választása az a magyar kisvállalkozónak, hogy ilyet ír alá.
Látható, hogy a hatóságok sokszor vizsgáltak olyan költségtételeket, amelyek eredetileg a kereskedőt terhelnék, mégis olyan szerződés kerül aláírásra, hogy továbbhárításra kerül ez. Ilyenek például az üzlet létesítésével és működtetésével kapcsolatos költségek, de volt olyan szerződés, találtak olyat is, ahol a központi raktárból az áruházba való szállítás költségét is a beszállítóra terhelték, miközben az áru tulajdonjoga ekkor már régen átszállt a kereskedőre. Tehát itt már egy elszámolás előtti, de átvétel utáni állapotban vagyunk, amikor totálisan tilos lenne hasonló eszközökkel élni.
Ott már tényleg csak a fantázia szab határt, amikor a ténylegesen nem teljesített szolgáltatásokért vet ki különböző sarcokat a kisvállalkozóra, beszállítóra a multi áruházlánc vagy feje vagy helyi vezetője, hiszen látható, hogy itt a hűtési díjon, a különböző bónuszokon elindulva vagy éppen az elektronikusan eljuttatott megrendelés díján kívül idetartoznak még azok az akciók is, amelyekben a beszállítók egyébként a saját kérésükre nem vettek volna részt, mégis felkerültek, és fizetniük kell azért, mert mondjuk, a nagyáruház internetes felületén megjelennek a termékeik, és azok vásárolhatóvá válnak, miközben a hasonló díjtételeket szigorúan tilos lenne akár magyar vállalkozóra terhelni, akár ezáltal áttételesen árakba beépítve magyar fogyasztókra.
Látható az is, hogy vannak olyan rendszerszintű megoldások, mint amilyen a fordított áfa rendszere lenne, több ágazatban, sokkal többen, mint amennyi itt a Parlament falain belül már szóba került. Egy fogyasztóvédelmi razziasorozat indítása is igen-igen szép eredményekkel kecsegtetne, de valamiért mégis ott tartunk, hogy részeket megfog a kormány, próbál valamifajta cselekvési terv mentén előrelépni, de nem feltétlenül gondolják végig az ezzel járó következményeket.
Itt és most jelen esetünkben egyértelműen olyan problémamegoldási kísérlettel találkozunk, amikor a probléma látható, több ezer milliárd forint, amit kivisznek az országból a közteherviselés megkerülésével, a megoldási javaslat mégsem szavatolja azt, hogy ennek akár csak a 10 százalékát Magyarországon meg lehetne adóztatni, és az ebből befolyó bevételt Magyarországon tartani. Ezenfelül semmiféle keretrendszer nem biztosítja azt, hogy az így keletkező minimális terheket ne építsék be az árakba, ne hárítsák át a fogyasztókra.
Tehát úgy tudnánk nyugodtan, nyugodt lélekkel támogatni egy hasonló törvényjavaslatot, hogyha ezek a problémák és csorbák kiköszörülésre kerülnének, és egyértelmű garanciákat kaphatnánk arra nézve, hogy a jogalkotó látja a problémát, és ha beavatkozik, akkor azt minden esetben és minden tekintetben a magyar kisvállalkozó és a magyar vásárló javára teszi meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
