DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt rátérnék a normál fölszólalásra, engedjenek meg pár gondolatot az előző témában, hiszen aki nem az első vagy második vezérszónok, az abban a kellemes helyzetben van ilyen szempontból, hogy tud reagálni az előtte szóló képviselőkre és akár miniszter úr álláspontjára is.
Én is hadd támasszam alá azt a gondolatmenetet, amit Schiffer képviselő úr kezdett meg a felülalkotmányozásról vagy általában az alkotmányos szabályok elfogadásáról, tényleg ígérem, csak nagyon röviden. Éppen az a probléma, tisztelt miniszter úr - és azt gondolom, talán nem áll távol e vonatkozásban a mi álláspontunk egymástól -, hogy az a helyes, amikor az alkotmány vagy Alaptörvény a politikai mozgástér kereteit jelöli ki, és ezen kereteken belül folyik a napi politikai munka és a kormányzati munka. Ehhez képest pontosan az a kritikája a mostani, az elmúlt négy év kormányzati tevékenységének - legalábbis, ha akár hazai mértékadó alkotmányjogászok véleményét vesszük alapul vagy akár külföldi alkotmányjogászok, mondjuk, akár Magyarországot jól ismerő alkotmányjogászok, mint Herbert Küpper véleménye például, vagy akár a testületek véleményét, mint mondjuk, a Velencei Bizottság, akkor azt látjuk -, talán a legfőbb kritika az, hogy a keretből eszköz lett. Azaz az alkotmány, később az Alaptörvény egyes rendelkezéseit aszerint módosították, hogy mi az, ami az aktuálpolitikai céloknak megfelel.
És tulajdonképpen ebbe a körbe sorolható be az a jelenség, amiről Schiffer képviselőtársam beszélt, hogy bizonyos, egyébként a mindenkori kormányzat kompetenciájába tartozó tárgyköröket Alaptörvénybe iktattak. Ilyen egyébként a most tárgyalt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, de voltak más területek is, ahol ez a kritika megfogalmazódott. Konkrétan egyébként a Velencei Bizottság is megjelölt több olyan területet, ahol szerinte ez a helyzet, tehát szerinte tévedett a magyar alkotmányozó a vonatkozásban, a felfogását tekintve is tévedett, nem csak a konkrét intézkedés tekintetében, hogy ezeket a rendelkezéseket nem szabad alaptörvényi szintre emelni. Zárójelbe teszem, hogy a mostani helyzetben - hogy egyszerűen és pestiesen fogalmazzak - a fagyi visszanyal, mert pontosan arról van szó, hogy ha önök nem iktatják Alaptörvénybe a mostani tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló rendelkezést, akkor ugyanúgy, ahogy annak idején a halálbüntetés esetén, a teljes politikai szféra föltehette volna a kezét, és azt mondja, hogy kérem szépen, az Alkotmánybíróság erről döntött, és mivel az Alkotmánybíróság erről pozitív vagy negatív irányban döntött, mi ehhez tartjuk magunkat, nem csinálunk politikai kérdést az ügyből. Ez a lehetőség elúszott azzal, hogy önök Alaptörvénybe foglalták, és tulajdonképpen saját magukat állították e tekintetben legalábbis meglehetősen nehéz helyzet elé. Ennyit az előzetes reakciókról és a kitérőről.
Szeretném ugyanakkor azt is megemlíteni - és erre hosszú mondatokat nem vesztegetnék, csak néhányat -, amiről Harangozó képviselőtársam is beszélt, és talán már több előttem szóló fölszólaló, vezérszónok, hogy milyen volt az előkészítése a korábbi törvénynek, és hogy abból egyenesen következik az, hogy most egy 125 oldalas módosító csomagot kell elfogadni, ami jelentős részben ezeket a hibákat javítja ki. Miniszter úr akkor még nem volt a kormány tagja, de nyilvánvalóan informálták róla, hogy hogyan zajlott ez a vita. Államtitkár úr végigülte azt. Ott is kifogásoltuk azt, hogy a tárgyalás előtti héten nyújtottak be az Országgyűléshez egy olyan jelentőségű javaslatot, ami nem több annál, mint hogy azt tudjuk mondani, hogy Magyarország történetének első büntetés-végrehajtási kódexe, hiszen az előző egy törvényerejű rendelet volt. Tehát az első bv. kódex esetében a parlamenti képviselők számára a tanulmányozásra nem hagytak meg többet 3-4 napnál; ez az egyik.
A másik: hétfőn tárgyalta az Igazságügyi bizottság, az akkor még Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, majd szerdán tárgyalta az Országgyűlés. Szerdán tárgyalta az Országgyűlés utolsó napirendi pontként úgy, hogy egyébként nem volt vezérszónoki kör, csak 15 perces felszólalási lehetőség, és ha államtitkár úr még emlékszik erre, akkor a papírcsomagnak, amit tartott és szeretett volna elmondani, felolvasni itt az Országgyűlésben, annak a fele a kezében maradt, mert lejárt a határidő, lejárt a felszólalási ideje. Azt gondolom, hogy egy ilyen előzmény után és egy ilyen előkészítés után természetes dolog az, hogy egy törvényjavaslat ennyi hibával küzd és ennyi sebből vérzik. Hogy mik ezek a témák, Harangozó képviselőtársam már szólt róla, én nem teszem.
Egy dologról azonban én is szeretnék hosszabban szólni, és ez valóban a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésnek a kérdésköre, hiszen úgy hiszem, hogy politikai szempontból, de megjegyzem, szakmai szempontból is az egyik legérdekesebb és legjelentőségteljesebb része ennek a javaslatnak. Azt gondolom, hogy most ami itt folyik, arra emlékeztet engem, hogy önök úgy próbálnak viselkedni, mint a mesében az okos lány, aki hozott is ajándékot meg nem is, aki meg is akarja tartani ezt az intézményt meg nem is. De engem sokkal inkább emlékeztet ez a viselkedés, ez a hozzáállás egy másik mesére: a molnár, a fia meg a szamár esetére, amikor mindenki mást javasol ennek a hármasnak, főleg ebből a két embernek, majd a végén mindenki kineveti őket, mert egyiknek sem tudnak a kedvére tenni; sem annak, aki azt mondja, hogy a fia üljön a szamáron, sem annak, aki azt mondja, hogy az apja üljön a szamáron, sem annak, aki azt mondja, hogy senki se üljön a szamáron. A végén mindenki kineveti őket.
Térjünk egy pillanatra és egy gondolat erejéig vissza arra, hogy mi is a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. Azért gondolom, hogy ezt a parlamentben el kell mondani, mert az embereknek egészen más képzetük van a tényleges és az úgynevezett nem tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről. Szeretném mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy minden életfogytig tartó szabadságvesztés, mióta ez az intézmény létezik, ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés, azaz amikor a bíró kiszabja, akkor valóban az elítélt élete végéig szabja ki, élete végéig kell büntetés-végrehajtási intézetben tölteni a hátralévő éveit.
Ami megkülönbözteti az úgynevezett tészt vagy tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést ettől az előzőtől, az egyetlenegy momentum, az, hogy felülbírálható-e ez vagy nem bírálható felül. Azaz a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésnek az úgynevezett normális életfogytig tartó szabadságvesztéssel szemben egyetlenegy pluszeleme van, hogy bármikor is az felülbírálható vagy nem, azaz feltételes szabadságra bocsátható-e az elítélt, avagy sem. Éppen ezért azt gondolom, hogy kár kerülgetni ezt a témát, és kár is megpróbálni ügyes megfogalmazásokkal azt érzékeltetni, hogy ez a javaslat meg kívánja tartani ezt az intézményt. Lehet mindenkinek más a véleménye, más-más véleménye arról - láttuk, Schiffer képviselő úr nem pártolja például ezt az intézményt, Staudt képviselő úr pártolja ezt az intézményt, de az, hogy ezt az intézményt ez a javaslat megszünteti, az szerintem tény, akár tetszik valakinek ez, akár nem tetszik másoknak ez. Ugyanis beiktat egy olyan szabályt, ami felülbírálhatóvá teszi az életfogytig tartó szabadságvesztést, azaz van egy olyan lehetőség ebben a törvényjavaslatban, és ezt konkrétan megfogalmazta miniszter úr is, de egyébként törvényjavaslat is, hogy ennek a teljesülése esetén az életfogytig tartó szabadságvesztés mégsem fog az elítélt élete végéig tartani.
Ezért mondom én azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy senkinek nem fog tetszeni ez. Ugyanis, amit eddig elmondtam, ez alapján nem fog annak tetszeni, aki szereti a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, merthogy ez az intézmény gyakorlatilag megszűnik. De fog-e tetszeni azoknak a - mondjuk - strasbourgi bíráknak, akik szerint Magyarországon a szabályozás hiányos? Miniszter úrnak e tárgyban a szaktudását, azt gondolom, ebben a Házban senki nem kérdőjelezi meg, én magam sem, természetesen ettől függetlenül lehet még más szakmai álláspontunk. Én azt mondom, hogy jó eséllyel Magyarország újra szembesülni fog azzal, hogy a strasbourgi bíróságnak ez a szabályozás nem fog tetszeni.
(11.20)
Két okom van ezt feltételezni. A remény lehetőségét valóban meg kell adni, miniszter úr, de valóban megadjuk-e valakinek a remény lehetőségét, akinél az első ilyen időpontot negyven év elmúltával határozzuk meg? Ha negyven év után szabadulhat valaki - és tekintsék azt, amit mondok, tökéletesen értéksemleges szövegnek, azaz nem érvelek sem a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés ellen, sem mellette, csak tényeket közlök -, az azt jelenti, hogy legkorábban, mivel 20 éves kora előtt elkövetett cselekményért nem ítélhető ilyen büntetésre, 60 évesen, de általában nem pont 20 évesen követik el az ilyen cselekményeket, tehát azt mondom, hogy 60-80 éves korában bírálható felül. Valóban ez a reménynek a lehetőségét a valóságban megteremti? Mert azt is tudjuk, miniszter úr, és ezt szintén minden komoly fórum és szakember elmondja, hogy ahogy a védelemhez való jognál sem elegendő csak az elméleti lehetősége ennek, a gyakorlati lehetőségnek is fenn kell állnia. Valóban fennáll a gyakorlati lehetőség a 60 és 80 éves életkor közötti emberek esetében 40 év fegyházban letöltött büntetés után? Ezt csak kérdezem, mert szerintem nem feltétlenül. Magyarán szólva, ha korábbi időpontra határoznák meg ezt a felülvizsgálati lehetőséget, akkor e vonatkozásban valószínűleg legalábbis bizonyos elvárásokhoz közelebb állnánk.
A másik az elnöki kegyelem. A miniszter úr abszolút korrekten bemutatta azt a két álláspontot, meglátjuk, hogy melyik fog felülkerekedni a strasbourgi bíróságon, hogy csak a bírói úton érvényesíthető lehetőséget fogadják el, vagy az elnöki kegyelemnek a lehetőségét is, már ami megfelelően körülbástyázott feltételekkel. Ezt nem tudom megmondani, de van esély arra, hogy nem ezt, csak a bíróit fogadják el. Ugyanis azt tudjuk mind a ketten, hogy az elnöki kegyelem nem - ugyanúgy, ahogy az országgyűlési közkegyelem sem - része a büntetőeljárásnak. Nem rendes felülvizsgálati ok, nem rendes jogorvoslati lehetőség. Éppen ezért az, hogy - egyébként helyesen, hadd fogalmazzak úgy - bizonyos előjátékot beiktatnak a kegyelmi kérvény előtt, nem biztos, hogy azokat a feltételeket teljesíteni fogja, amelyek az elvárások szintjén megfogalmazásra kerültek. Ugyanis a bírói út egyértelmű. Ha azt vezetnénk be, akkor gyakorlatilag visszatérnénk a régi rendszerhez. Én egyébként azt helyesnek tartanám, ha nem egy bv. bíró döntene erről a jövőben, hanem mondjuk, a Kúriának egy öttagú tanácsa, hiszen komoly dologról van szó, de akkor maradjon meg bírói hatáskörben. Vagy B-verzió: ha már errefelé megyünk el, amit én egyáltalán nem helyeslek, pontosan azon okokból kifolyólag, amiket Harangozó képviselőtársam mondott, hogy egy politikus fog dönteni arról, még ha azt köztársasági elnöknek is hívják, hogy megadja ezt a kegyelmet vagy nem, hogy a kúriai tanács bírálja ezt el. De ha már megmaradunk ennél a javaslatnál, akkor legalább, hasonlóan a miniszteri kinevezésekhez, hasonlóan az állami kitüntetésekhez, ha ez a bírói fórum javasolja a kegyelem megadását vagy a kegyelem elvetését, akkor ez kösse a köztársasági elnököt, azaz gyakorlatilag legyen köteles aláírni azt, ami ennek a bírói fórumnak a döntése. Ekkor legalább közelebb kerülünk ahhoz, hogy a bíróságok döntenek a büntetőeljárásnak egy további fejleményéről, és nem pedig egy - mondjuk ki, és ezt én nem tartom pejoratívnak, mert én is pártpolitikus vagyok - pártpolitikai alapon odakerült köztársasági elnök.
Végül, egy mondatot engedjenek meg. Látszik az a Fidesz kommunikációjából, Vigh képviselő úrnak a kicsit nehezen felolvasott, másfél oldalas szövegéből és abból, hogy a KDNP még vezérszónokot sem állított, hogy önök ezt az ügyet megpróbálják elkenni. Értem én, hogy ennek egy jó módszere az, hogy vigye el a balhét az igazságügyminiszter, mi nem beszélünk erről, mert Vigh képviselő úr se beszélt erről a témáról, de nem fogják tudni ezt megúszni, tisztelt képviselőtársaim, nem fogják tudni megúszni! Így vagy úgy önöknek ebben a témában á-t vagy b-t kell mondani. Úgyhogy én arra kérném a Fidesz képviselőit, hogy nyilvánítsanak ebben egyértelmű véleményt, hogy mit gondolnak erről az intézményről.
Legvégezetül, én is szeretném a miniszter úrnak megköszönni azt, hogy személyesen van jelen, ez az elmúlt négy évhez képest egy komoly innováció (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), azt meg külön, hogy válaszol is a kérdésekre. (Az elnök ismét csenget.)
Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
