DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő T/1707-es törvényjavaslat összességében és nagyjából üdvözlendő célokat fogalmaz meg, azt gondolom, hogy támogatandó. A kritikáink igazából túlmutatnak magán a törvényjavaslaton, részben arra vonatkoznak, ami nincs benne ebben a törvényjavaslatban, illetve az előzményekre, amit egyébként már ellenzéki képviselőtársaim más hangütéssel ugyan, de egyaránt elmondtak.
A törvényjavaslatnak a büntető-végrehajtási törvényt érintő módosításai négy nagy csoportba sorolhatók. Először is: a nemzetközi kötelezettségeknek való megfelelés, így például a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról, illetve a 2001/20-as tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló 2012/29-es európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése. Másodjára: a bv új rendszerét segítő változtatások, így a végrehajtási folyamatban érintett szervek közötti kommunikáció és információáramlás szabályai vagy az iratbetekintés és másolatkészítés szabályai, a büntetés-félbe-szakítás kérdésének rendezése, elítéltről készült összefoglaló jelentés megismerésének szabályozása. Harmadrészt: a javaslat a törvény eddigi szövegében meglévő ellentmondásokat, pontatlanságokat orvosolja. Negyedrészt: a pártfogó felügyeletet érintő, időközben bekövetkezett változások átvezetése. Az új struktúrában a kormányzati feladatok megosztásra kerültek az igazságügyi és a belügyminiszter között, egyidejűleg a pártfogó felügyelői tevékenység eddig egységes szervezeti kerete átalakul. Erre tekintettel vált szükségessé a Bvtv. kiegészítése és a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelők feladatkörének meghatározása.
Ezen a ponton szeretném újra megerősíteni azt, amit a kormányzati struktúra átalakításánál elmondtunk. A pártfogói felügyelet természetes helyét továbbra is az igazságügyi tárcánál látjuk. Nem értjük és nem tartjuk célravezetőnek azt, hogy a hatáskörök megosztásra kerülnek. Azt gondolom, hogy amennyiben a pártfogói felügyeleti rendszer célját nézzük, teljes mértékben az igazságügyi tárcának a kompetenciájába tartozna a rendszer felügyelete, illetve irányítása.
A büntetés-végrehajtási törvényhez kapcsolódik a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében bevezetendő különleges kegyelmi eljárás szabályozása is. Egyetértve azzal, amit Harangozó képviselőtársam elmondott, teljesen természetesnek vesszük azt, hogy az ilyen jellegű különleges kegyelmi eljárások teljességgel transzparensek legyenek, illetve a kegyelmi eljárásra vonatkozó legalább lényeges adatok nyilvános, közérdekű adatok legyenek.
Arról van szó, hogy egyrészt, ha magát a büntetőeljárást, illetve a büntetőeljárás nyilvánosságát nézzük, tehát a bíróság előtt lefolytatott büntetőeljárás nyilvánosságát nézzük, nem indokolható az, hogy a különleges kegyelmi eljárásra ezek a nyilvánossági szabályok miért nem alkalmazhatók. Másrészt pedig, hogyha az állami főhatalomnak egy ilyenfajta megnyilvánulásáról van szó, pontosan annak érdekében, hogy a célját betöltse a kegyelmi eljárás, azt gondolom, hogy múlhatatlan, hogy az állampolgárok minél szélesebb köre meggyőződhessen arról, hogy milyen érvek alapján születik meg egy kegyelmi döntés. Én azt gondolom, hogy ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ez az intézmény a társadalmi funkcióját betölthesse.
A jövőben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személyek esetében egy különleges, nem kérelemre induló kegyelmi eljárást kell ugyanis lefolytatni, ezzel biztosítaná a magyar jogrendszer a strasbourgi bíróság Magyar kontra Magyarország-ügyben hozott ítéletében előírt követelményt, miszerint a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés esetében legyen olyan eljárás, amelynek révén, ha a szabadságvesztésből már megfelelő hosszúságú idő eltelt, vizsgálható legyen, hogy a büntetés büntetőpolitikai indokai továbbra is fennállnak-e. Végül szintén a Bvtv.-hez kapcsolódó újítás a reintegrációs őrizet bevezetése a bv. intézetek telítettségének csökkentése és a fogvatartottak társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében.
A Btk. módosítása jórészt pontosít, joghar-monizál, a büntetőeljárási törvény módosítása egyrészt kipucolja az időközben a Bvtv.-ben szabályozás miatt végrehajtási jellegű rendelkezéseket, másrészt szintén EU-s irányelvvel való összhang megteremtését szolgálja.
A szabálysértési törvénnyel is harmonizálja a javaslat a büntető-végrehajtási törvényt. E tekintetben ellentmondás volt, hogy a Be. értelmében, ha a bíróság a tárgyalás eredményéhez képest úgy látja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény szabálysértés, és ezért a vádlottat felmenti, a szabálysértést elbírálja. Ezzel szemben a szabálysértési törvény szerint a katona által a szolgálati viszony tartama alatt a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett szabálysértést - a szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértés kivételével - fegyelmi eljárás keretében kell elbírálni, azaz a bíróság ilyenkor nem jogosult eljárni.
Szeretném megjegyezni, hogy ezt a megkülönböztetést továbbra sem tartjuk indokoltnak. Nem tartjuk indokoltnak azt, hogy miközben a bírósági szervezetrendszeren belül is vannak külön katonai tanácsok, a katonáknak a szolgálattal összefüggésben elkövetett szabálysértései esetében a bírói út, illetve a bírói felülbírálat lehetősége miért kizárt. Azt gondolom, hogy nem indokolható megkülönböztetés az, hogy az ő esetükben a bírósági eljárást egy fegyelmi eljárás váltja ki.
A büntető-nyilvántartási törvény esetében a módosítások egy része a nemzetközi együttműködést fejleszti, más szabályok a nyilvántartási rendszer fejlesztését célozzák, végül pedig vannak olyan módosítások, amelyeket a joganyag belső összecsiszolásának, koherenciájának szándéka motivált.
A kritikánk egyrészt vonatkozik arra, ami itt az elmúlt években történt a tész, tehát a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés vonatkozásában. Először is szeretném újfent rögzíteni azt, amit két évvel ezelőtt elmondtunk, hogy ez a rendelkezés, tehát a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak azért nem lett alaptörvényellenes, mert önök időközben az alaptörvénybe ezt a rendelkezést beleírták.
(10.50)
Szeretném egyértelművé tenni azt, hogy a felülalkotmányozás - amit ebben az esetben is elkövettek két évvel ezelőtt - gyakorlata a jogállamiságot fogalmilag kizárja. Egy olyan országban, ahol a kétharmados hatalom bármikor, amikor attól tart, hogy alkotmányos korlátba ütközik, azt a szabályt, amiről úgy tartja, hogy adott esetben beleütközik egy alaptörvényi rendelkezésbe, beemeli az alkotmányba, egy ilyen országban az alkotmány nem véd meg semmitől. Ezért mondtuk azt két évvel ezelőtt is, hogy Magyarországon az alkotmányosság megszűnt, nem lehet beszélni jogállamról, mert egy olyan alkotmány, egy olyan alaptörvény, amelyik a saját alkotóját nem köti, hiszen bármikor gátlás nélkül felülalkotmányozhat, az az alkotmány nem alkotmány a szó tartalmi értelmében.
A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság az egyezmény 3. cikkének sérelmére hivatkozott, tehát senkit sem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. A bíróság szó szerint a következőket mondta ki: az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt fogvatartottnak joga van arra, hogy a büntetése kezdetén tudja, mit kellene tennie ahhoz, hogy a szabadságra bocsátásának lehetőségét megvizsgálják, és hogy milyen feltételek mellett - értve ez alatt azt is, hogy mikor - kerül majd sor a felülvizsgálatra vagy kérheti azt.
Szeretném azt is világossá tenni, hogy teljes mértékben vitatjuk azt az álláspontot, amit jobbikos képviselőtársunk most is elmondott, hogy önmagában egy ponton túl a büntetések, a büntetési tételek szigorítása és a közbiztonság helyzete között szoros kapcsolat állna fenn. Ezt önök rendre elmondják, de soha semmivel nem támasztják alá.
A másik oldalról viszont érdemes figyelembe venni, hogy akkor, amikor például a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság vagy adott esetben a magyar Alkotmánybíróság, ha erre az alkotmányozó hatalom neki lehetőséget biztosított volna, az emberi méltóság sérelmére vagy az embertelen bánásmódra hivatkozik, akkor itt olyan alapvető értékekről beszélünk, amelyek sérthetetlensége más jogterületeken, más helyzetekben bármely embert, nem csak bűnelkövetőket, nem csak normasértő embereket érinthet. Tehát mindannyiunk jól felfogott érdeke, hogy ezek az alapvető jogok, amelyek egyébként szerencsés esetben a magyar alkotmányosságnak is a pilléreit jelentik, csorbítatlanok maradjanak.
A strasbourgi bíróság három fő érvet hozott fel. Az egyik, hogy a tényleges életfogytiglan alkalmazásával kizárt a reszocializációs követelmények érvényesülése, az elítélt pusztán a végrehajtás tárgya; lemond a kontinentális bv. rendszerek alapvetéséről, hogy az ember jobbítható, megjavítható. A szabadságvesztésnek általában rendkívül káros hatása van a személyiség fejlődésére, különösen igaz ez a hosszú tartamú vagy végleges szabadságvesztésre. Kettő: a feltételes szabadságra bocsátás elítéléskori kizárása esetén a fogvatartottnak csupán egyéni kegyelem adása révén van lehetősége a büntetésből való szabadulásra. Ez nem jelent konkrét és realizálható reményt a szabadulásra, sérti az emberi méltósághoz való jogot, alapvető jog lényeges tartalmát korlátozza. Végezetül a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés Európában különösen súlyos büntetésnek számít, csupán néhány ország alkalmazza, Magyarországon kívül Angliában és Walesben képzelhető el a feltételes szabadságra bocsátás elítéléskori kizárása. Hollandiában is létezik hasonló jogintézmény, azonban itt a kegyelem adására, legalábbis eleddig, más szabályok vonatkoznak, mint Magyarországon.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretném azt is elmondani, hogy miközben a törvényjavaslat irányait üdvözlendőnek tartjuk, ennek kapcsán vissza kell térni arra, ami alapvető kritikánk az Orbán-kormány büntetőpolitikájával kapcsolatban. Érdemes azt észrevenni, hogy hiába van néhány progresszív elem a büntetés-végrehajtásban, ha a közrend és közbiztonság erősítését célzó kormányprogram eredményeként a büntetőpolitikában bekövetkezett hangsúlyeltolódás hatására a fogvatartotti létszám feltartóztathatatlanul növekszik és tarthatatlan állapotokat okoz. Elmondtuk az új büntető törvénykönyv vitájában, illetve a bv. törvény vitájában is, hogy egy alapvető büntetőpolitikai fordulatra lenne szükség, ahol bizonyos bűncselekmények esetében eleve nem a szabadságvesztés az elsődleges büntetési nem. Másrészt pedig már 2010 májusában is jeleztük többen ellenzéki oldalról, hogy az előzetes fogva tartás intézményét ma Magyarországon megelőlegezett büntetésként használják hosszú-hosszú évek óta, ez a helyzet egész egyszerűen nem tartható, és nem csak erőszakos bűncselekmények esetében - ez egész egyszerűen elfogadhatatlan. Ezt láttuk egyébként 2006 őszén is, de láttuk az elmúlt években is, hogy az előzetes fogva tartás gyakorlatilag az ügyészségek esetében egy automatizmus, mintegy megelőlegezése a későbbi büntetésnek.
A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság tele van magyar börtönügyekkel, egész egyszerűen azért, mert a magyar börtönökben a túlzsúfoltság, a megalázó, embertelen bánásmód a jellemző, és a helyzet tarthatatlan. Nemcsak a strasbourgi elmarasztalásoktól kell tartani, hanem attól is, hogy ez a büntetés-végrehajtási rendszer egész egyszerűen nem fogja tudni betölteni a funkcióját. Ehhez megfelelő források kellenek, például a jövő évi költségvetésben is, hogy Magyarország a nemzetközi előírásoknak is meg tudjon felelni, illetve a modern büntetés-végrehajtással szemben támasztott igényeknek, mert egyébként a reszocializációs célját a büntetés-végrehajtás nem tudja betölteni.
Végezetül pedig szeretnék szólni arról, hogy az általános büntetés-végrehajtási, büntetőpolitikai kritikánk mellett természetesen üdvözlendőnek tartjuk a javaslatnak az áldozatsegítő elemeit, így például azt, hogy az élet, testi épség és egészség elleni szándékos, ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények sértettjei a jövőben kérhetik, hogy az elítéltek szabadulásáról tájékoztatást kaphassanak. Csatlakozva ahhoz, amit az imént Staudt képviselőtársam elmondott, ezt automatikus intézménnyé szeretnénk tenni, tehát ne az áldozatok egészen különböző élet- és információs helyzetétől függően, hanem kötelezően minden esetben az áldozatok kapjanak tájékoztatást arról, hogyha ezeknél az erőszakos bűncselekményeknél az elítéltek szabadulása várható.
De arról is szólnunk kell, hogy az áldozatvédelmi politika pontosan annyit ér, amennyiben ez a költségvetési törvényben visszatükröződik. Az elmúlt években minden egyes költségvetési törvénynél az LMP követelte - és erre konkrét javaslatokat a forrásoldal meghatározásával előterjesztett -, hogy az áldozatvédelmi kasszát növelje meg a költségvetés. Jó néhány olyan felesleges rendészeti költés van - gondolok itt a terrorelhárító központra -, amiből bőven futná az áldozatvédelem költségvetési fejlesztésére. Az állam büntetőpolitikája nem lehet egyoldalú, nem elég pusztán a tettesekre koncentrálni, az áldozatokat is segíteni kell. Sőt továbbmegyek, ahogyan az imént szóltam arról, hogy a tettesek, az elítéltek reszocializációját meg kell oldani, ez igaz az áldozatokra is nagyon sok esetben, különös tekintettel például a nemi bűncselekmények áldozataira. Jelenleg a magyar rendészeti szervek nem készek, nem felkészültek arra, hogy az ilyen bűncselekmények áldozatait kellőképpen segítsék, nincs meg az a szociális és igazságügyi apparátus, amelyik például a nemi erőszak áldozatainak a traumából való gyógyulását, adott esetben a reszocializációját segíteni tudná.
Tehát az elkövetők felkutatása, megbüntetése mellett az államnak legalább ekkora figyelmet kell fordítani az áldozatokra is, éppen ezért az LMP a korábbi évekhez hasonlóan az idén is az áldozatsegítésre fordított költségvetési összegek növelésére fog majd javaslatot tenni a költségvetési törvény tárgyalásánál. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
