Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nehéz önmagában értékelni az előttünk fekvő javaslatcsomagot, hiszen egyrészt látszik benne a sürgető kapkodás, tehát az, hogy apró, sokszor csak módszertani módosításokat még most gyorsan eszközölni kellett azon utalás mellett, hogy a közeljövőben azért itt hozzá kell nyúlni a rendszer egészéhez mélyebb szinten is, vagy akár a költségvetéshez.
(15.20)
Mindemellett pedig felsejlik belőle egy akár már őszi, nagyobb, végső esetben megszorító csomagnak a képe is a tekintetben, hogy miközben több adótípusú törvény módosítására tesznek javaslatot, például annak érdekében, amit én támogatok, hogy egyes cégeknek legyen idejük a számlázási rendszer átalakítására vagy az átállásra, azért itt ezen csomagból nagyon súlyos, költségvetésre utaló következtetéseket is le lehet vonni. És azt is láthatjuk, hogy ez a javaslatcsomag első ránézésre apró dolgokat tartalmaz, technikai dolgokat tartalmaz, és igazából hiányzik mögüle egy nagyon-nagyon fontos dolog: az a teljes pálya, amit a következő négy évben ez a kormányzat és az ebből következő gazdaságpolitika be fog futni.
Egy másik kérdést képez persze, hogy létező kormányprogram híján, ahogy már az országgyűlési kampányban is nehéz dolga volt annak, aki megpróbálta megjósolni a Fidesz-KDNP gazdaságpolitikai cselekménysorát, jelen pillanatban sem tudjuk kormányprogram híján megmondani azt, hogy mi lesz ősszel, mi lesz jövőre, vagy hogy a jelenlegi pályából következően 2016-ig bezárólag szinte biztosra vehető megszorító csomag mit fog érinteni, milyen mértékben fogja sújtani az ágazatokat.
Hiszen láthatjuk azt, ha csak a kormányhoz kötődő kiadásokat számoljuk, akkor is bizonyos becslések szerint akár 3,2 százalékot is elérhet a hiány idén GDP-arányosan. Ebből pedig következik egy olyan százmilliárdos kiigazítás már ebben az esztendőben, amit valamilyen úton-módon, bevételnövekménnyel, kiadáscsökkentéssel, de meg kell oldania a kormánynak. Ha ezt még meg is oldja valamilyen technikai trükkel, akkor is ebből a pályából 2016-ig bizony megszorító csomag következik, és ennek az okai egyébként nem a kormányprogramból olvashatók ki, mert az nincs, nem az országgyűlési választási kampány során letett programból olvasható ki, mert az nincs, hanem azon statisztikai adatokból, amelyek elképesztően beszédes módon mutatják azt, hogy az utóbbi négy évben mit okozott az a gazdaságpolitikának nevezett valami, aminek voltak átgondolt lépései, de voltak kapkodó és hatalmas hibái is.
Ez az egész massza így egyben odajuttatta Magyarországot, hogy bizony levonhatunk súlyos következtetéseket, de nem látjuk előre a kormányzat cselekvési pályáját. Éppen ezért, bár van az előttünk fekvő javaslatban számos pozitív irányba mutató elem, tehát minden olyasmire gondolok, ami magyar kisvállalkozók, közepes méretű vállalkozások életét megkönnyíti, arra gondolok, ami bizonyos magyar régiókat akár előnyökben is részesíthet, de összességében nem látjuk a mögötte húzódó stratégiát, víziót, pályát.
Éppen ezért, bár én nem szeretném megelőlegezni, hogy hogyan fog szavazni a Jobbik frakciója e törvényjavaslat tekintetében, hiszen még akár módosítani is lehetne jó felé ezt az egészet, abban biztos vagyok, hogy ez így ebben a formában nagyon kevés. Nagyon kapkodó, egy kicsit átgondolatlan, és hát azt is látnunk kell, hogy bizony ez következik valamiből. Következik abból, ha az elmúlt négy évet - most átállhatunk erre a terminológiára -, tehát az elmúlt négy évet, a 2010-től 2014-ig tartó időszakot vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a korábbi Orbán-kormány ugye, 34 központi adóval vette át a kormányzást attól a szocialista, 8 évet felmutatni elég kemény módon tudó kormányzástól, amely 8 év alatt leradírozta a magyar gazdaság egy részét, kiszolgáltatta Magyarországot a nemzetközi bankrendszernek. Gondoljunk csak a devizahitel-állomány felszaporodására, gondoljunk csak a multinacionális cégek helyzetbe hozására. Tehát egy ilyen katasztrofális 8 év után 34 központi típusú adóval vette át az Orbán-kormány a stafétabotot. A probléma az, hogy ma 41 ilyet találunk. És ahelyett, hogy kivezették volna a Gyurcsány-Bajnai-korszak megszorításait, többségüket nem vezették ki, hanem újabb adófajtákkal súlyosbították azt a helyzetet, ami 8 év után már így is elég súlyos volt, és látható az, hogy - ne én mondjam ezeket, mondják ezt a számok - az akkori kormányváltás óta a költségvetés nominális bevétele nemhogy infláció feletti, horrorisztikusan infláció feletti, majdnem 32 százalékkal emelkedett 2009-ről 2013-ra.
Tehát látható az, hogy míg a cégeknek az adóterhelése azért lényegesen nem nőtt, legalábbis nem olyan szinten, mint a lakosságé, a lakosság terhelése és főleg a rá áthárított terhek összessége brutális módon emelkedett. És én azt is látom, hogy nem a lakosság közvetlen adóztatása az, ami kiugró szintet és növekményt mutat, de azt látom, hogy az őt érő közvetett hatások, az áthárítások bizony nagyon súlyos, több tíz százalékban mérhetők az önök előző, négyéves ciklusa során, és el is jutottunk ahhoz, hogy miért kevés és miért fájdalmasan gyenge ez a kis kozmetikai csomag, ami most jelen pillanatban előttünk van.
Láthatjuk azt is, hogy miközben az úgynevezett különadók megmaradtak, a banki különadó, a tranzakciós illeték, a távközlési különadó helyébe lépett távközlési adók áthárítása folyamatos, minden ágazatban tetten érhető, van, ahol százszázalékos, van, ahol száz százalékot meghaladó, hiszen olyan banki ágazatot és struktúrát is találunk, ahol a kivetett adónál jóval többet hárítottak át az érintett cégek, jellemzően következmények nélkül. De azt is elmondhatjuk, hogy még az olyan egyszerűbbnek gondolt esetekben is, mint például a biztosítási adó, ott is fellelhető az, hogy közvetlenül, bár a biztosítást kötők fizetik meg, mégis az áthárítás tetten érhető. A baleseti adó esetében is egy autósokat terhelő extra adófajtáról van szó, és ezt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás részeként bizony meg kell fizetni.
De ezzel párhuzamosan egy másik rés is kialakult, hiszen az önkormányzatok tekintetében az a helyi iparűzési adó, amelynek beszedését régebben az APEH intézte, átkerült olyan hatáskörbe, hogy bár egy jó nagy százaléka ott maradhat helyben, és ezt bizonyos esetekben hasznosítják is, mégis mindemellett és mindezeken felül az önkormányzatok a gépjárműadóval, amelynek 40 százalékát tarthatják meg, az építményadóval, telekadóval, talajterhelési díjjal és az idegenforgalmi adóval egy kettős prés másik fogóját tudják kialakítani.
Vannak egyébként olyan adótípusaik, hogy ne csak negatív dolgokat mondjak, amit én bizonyos fokig és bizonyos filozófia mentén tudok támogatni. Ilyen például a népegészségügyi termékadó - amit lehet chipsadónak, bárhogy máshogy hívni -, a mögötte húzódó filozófia mindenesetre nem elvetendő alapállásból. Hogy hogyan valósították meg, és mire fordították ennek bevételeit, azon lehet nagyon hosszasan vitatkozni.
De egészen elképesztő átkeresztelések is előfordultak, amelyek szintén nem változtattak azon, hogy a 34-ből 41 adótípus lett valamilyen úton-módon. Ennek eklatáns példája a munkaadói társadalombiztosítási járulékok megszüntetése, amelyből ugye, szociális hozzájárulási adó lett. A fő probléma ezzel az, hogy a pántlikázás részleges megszüntetése miatt sok esetben már nem kötelező nyugdíjcélokra fordítani a bevételeket, tehát a magyar emberek nyugdíjának a garanciája vagy legalábbis annak egyik pillére kiütésre, leépítésre került, ami tökéletesen elfogadhatatlan.
De azt is láthatjuk, ha megvizsgáljuk az utóbbi négy és negyed év szerkezetét, tehát azt a struktúrát, amin most kozmetikázni kívánnak minimális és elégtelen módon, akkor azt láthatjuk, hogy az áfabevételekből továbbra is évi 3000 milliárd környéke kerül az államkasszába, ugye ezt követi jellemzően a személyi jövedelemadó, de talán az áfastruktúrába lehetett volna beavatkozni, ha a Jobbik javaslata szerint legalább az alapvető élelmiszerek és legalább a gyermekneveléshez szükséges cikkeknek az áfája először 5 százalékra, aztán később, az Unióval történő boksz után akár nulla százalékra lett volna csökkenthető. Akkor nemcsak a magyar családok helyzete lett volna sokkal rózsásabb, mint jelen pillanatban, hanem talán az egész gazdasági struktúrát aláaknázó népesedési katasztrófa elhárításához is közelebb került volna Magyarország.
Említettem már a szociális hozzájárulási adót, amiből egy 2000 milliárd körüli bevétele származik a tb-alapoknak, ez az, ami tulajdonképpeni pillérlebontásként veszélybe sodorja azt, hogy magyar emberek nyugdíja garantálható legyen a jövőben. Ráadásul most léptünk az első olyan évbe, amikor a nyugdíjkassza már nem képes fedezni az aktuális nyugdíjkiadásokat. Innentől ugye, költségvetési forrásokból kell majd kiegészíteni, és egyes szakértői becslések szerint az államadósság kamatterheit 1200-1300 milliárddal törlesztjük évente, akár ilyen nagyságrendű teherré is nőheti ki magát az az összeg, amivel majd a tb-alapokat, egyáltalán a társadalombiztosítást, a nyugdíjrendszert évről évre ki kell pótolni.
Tehát ha egy ilyen kozmetikai jellegű javaslatcsomag van előttünk, legalább utalásokat illenék találnunk arra, hogy mit tervez a kormányzat őszre, a jövő évre vonatkozóan, ha megszorít, akkor mihez nyúlna hozzá. Ennek következményében és ennek függvényében lehet ugyanis meghatározni azt, hogy milyen típusú kedvezményekben lehet részesíteni a kisvállalkozókat, közepes méretű vállalkozókat, egyáltalán a magyar családokat annak érdekében, hogy átvészeljék ezt, az önök gazdaságpolitikájából következő kikerülhetetlen megszorító spirált.
Nyilván, ha a Jobbik alakítaná a gazdaságpolitikát, akkor nem feltétlen beszélhetnénk megszorításokról. De azt láthatjuk, hogy miközben a cégek adóterhelése, mint említettem, érdemben nem változott 2009 és 2014 viszonylatában, a lakosság közvetlen adói, tehát személyi jövedelemadó és illetékek tekintetében ez a teher 2020 milliárd forintról évi, nagyjából 1650 milliárdra csökkent az eltelt négy év során. Ám az itt kieső bevételeket messze-messze túlszárnyalták a közvetett módon kivetett terhek és azok az emberek nyakába zúduló áthárítások, amelyek elképesztő módon... - ha megvizsgáljuk a 2009-es adatokat, ott 3000 milliárd folyt be durván ezekből az újabb típusú adókból, áthárításokból is ennyi érte őket, addigra tavaly ez már több mint 4280 milliárdot tett ki.
(15.30)
Tehát elképesztő növekmény volt tapasztalható a lakosságot közvetett módon vagy áthárítás formájában érintő terhek tekintetében. Ezzel végül is teljesült az a miniszter úr által is többször elmondott cél, miszerint a lakossági jövedelmeket nem a keletkezésnél akarják megadóztatni, hanem a fogyasztásnál, ugyanakkor a legtöbb alapvető fogyasztási típusú jószágnál a magyar lakosság nem tudja kikerülni azt, hogy fogyasszon, hiszen táplálkozni akar, hiszen az otthonát rendben akarja tartani vagy bővíteni akarja, tehát kicsit álszent az az indoklás, hogy majd a fogyasztást jól megadóztatjuk, hiszen Magyarországon a családok döntő hányada semmiféle luxusjellegű fogyasztási kiadást nem engedhet meg magának. Aki ezt nem látja, az bizony nem Magyarországon él.
A jelenlegi költségvetési szerkezet és a magyar gazdaság rózsásnak mondott növekménye, miszerint itt akár 2,7 százalék is lehet a növekmény, minek köszönhető? Szinte kizárólag átmeneti hatásoknak: magas szintű állami költéseknek, kiadásoknak; az itt működő külföldi gyárak erőszakos felpörgetésével sokszor a magyarok hátrányára, mert a külföldi élvezi az előnyöket, a kedvezményeket, tehát az itt működő külföldi és sokszor a közteherviselésből részt nem vállaló autógyártó cégek felpörgetésének; az EU-pénzek gyors kipörgetésének, ami az európai uniós költségvetési ciklusból adódik, nem abból, hogy Magyarország jelenlegi kormánya ügyes vagy kevésbé ügyes; és a Magyar Nemzeti Bank különböző gazdasági típusú beavatkozásainak, ahol mondjuk, a növekedési program különböző milliárdjainak többségét is nem magyar kis- és közepes vállalkozások vitték el, itt működő multicégek leányvállalatai vitték el. Megint csak nem ahhoz sikerült hozzájárulni, ami az alapcél lett volna, hogy a magyar polgárok mintegy kétharmadának munkát adó kis- és közepes méretű vállalkozásokat megerősítsük, hanem megint az idegen, megint a multi volt a szebb. Sajnos, az a politika érhető tetten, ami a bankügyek kapcsán megfigyelhető, hogy ahogy szaporodnak a munkareggelik a Bankszövetséggel, a cselekvési kedv úgy lankad a károsultak megmentését illetően.
Itt is azt látjuk, hogy ahogy újabb és újabb szeletek szivárognak ki a kormányzat gazdaságpolitikai terveiből vagy csomagjából, azt látjuk, hogy bizony a magyar vállalkozók számára ez egyre inkább sötét képet mutat és fest. Ezen egyszeri hatások, amiket említettem, valóban hozzájárulhatnak egy 2,7 százalékos gazdasági növekménynek látszó valamihez, ami nem olyan mutatószámban testesül meg, ami a valódi magyar gazdaság teljesítményét méri. Ezek nélkül valahol 0,5-1 százalék között lenne a gazdaság növekménye.
De azt is látnunk kell, hogy a jelenlegi pályából bizony már idén is következik egy 100 milliárdos kiigazítás, 2016-ig bezárólag pedig egészen biztosan. És bár az egész országgyűlési kampány során tulajdonképpen egyetlen ígéretnek megfelelő valami hangzott el a kormányfő, pontosabban a kormány valamely tagjának szájából, ez pedig az volt, hogy az egykulcsos adó tekintetében a 16 százalékról megpróbálnak elmozdulni az egy számjegyű - gondolom, a 9 százalék - irányába. De azt is látnunk kell, hogy alapvetően ha most belátják azt, hogy az egykulcsos adózás hatalmas hiba volt, és hatalmas gazdasági károkat is okozott Magyarországon, akkor is késő lenne a visszalépés, de sokkal jobb lenne, mint soha. Hiszen láthatjuk, hogy az egykulcsos adózás hatásai lényegében 85 százalékban - már a kedvező hatásai - Budapesten és környékén csapódtak le, ott, ahol talán a legkevésbé volt erre szükség, bár minden budapestinek és Pest megyeinek is szüksége van terhei könnyítésére, de nem a Rózsadombon, hanem bizony a szegény emberek köreiben, a szegényebb polgárok köreiben.
Azt láthatjuk ugyanakkor, hogy ezen egykulcsos formának akkor lenne értelme, ha a progresszió meglenne a rendszerben, ha tehát a közteherviselésbe bevonnánk egyrészt a multinacionális cégeket, másrészt a banki, pénzintézeti szférát, harmadsorban pedig végiggondolnánk azt is, hogy nem biztos, hogy ugyanakkora adótömeggel kéne terhelni a kisembert, azt, akiről egyébként még a most megjelent hírekben már bizonyos állami szervezetek is azt mondják, hogy 87 ezer forintból meg lehet élni. Mi őket nem szeretnénk további, akár még csak 16 százalékos kulcsokkal sem terhelni.
Vannak viszont olyan gazdasági szereplők, akiket igenis akarunk, akiket igenis bevonnánk a közteherviselésbe, de úgy látjuk, hogy az eddigi kormányzati gazdaságpolitikai pálya alapján érdemi és strukturális változásra nincs lehetőség. Egy Jobbik-kormány alatt nyilván máshogy lenne, de azt is el kell hogy mondjuk, hogy addig, amíg az államadósság szintje még ezen jelenleg tárgyalt időszakban is 81 százalékra nőhet, ha a százalékos arányát vesszük figyelembe... - tehát az államadósság elleni harcot is elvesztette az Orbán-kormány, elvesztette a magyar kis- és középvállalkozók megmentéséért folyó harcot is, a banki hitelesek megmentéséért folyót is. Ez az a pont tehát, ahol önmérsékletet kellene gyakorolni, és még most, az utolsó pillanatban ilyen kozmetikai csomag helyett valódi változások alapját megteremteni.
Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
