TASÓ LÁSZLÓ

Full text search

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Azzal kezdeném, hogy annak a vidéknek a becsületes, szorgalmas emberei nem olyan könnyen adják fel, de nem is kell nekik ilyenben gondolkodni, hiszen a magyar kormány világossá tette már augusztusban, hogy melyek a közlekedésfejlesztés irányai. Abban azt is egyértelművé tette, hogy az országhatárokig az autópályákat kiépíti, a megyeszékhelyeket a gyorsforgalmi kapcsolatba beköti, így nyugodtan mondhatom, hogy az, amit korábban vállalt, teljesülni fog. Sok listát láttak már ma Magyarországon, de higgye el nekem, hogy a szándék továbbra is töretlen!
Fónagy János egyébként, amikor beidézte az ott elmondott kijelentését, azt mondta, hogy az előkészítés befejezése fog 2018-ig elkészülni. Én megkérdeztem tőle, hogy hogyan értelmezzük, és még akkor is világosan érvelt az előkészítés mellett. Higgye el nekem, nincsen más szándékunk, mintsem az, hogy megépítsük valamennyi autópályánkat az országhatárig!
És ami fontos: az M60-as útról tudni kell, hogy nem része az európai közlekedési főhálózatnak, a transzeurópai hálózatnak, ettől függetlenül meg kívánja a kormány valósítani, hazai forrásból, hazai költségvetésből lesz rá lehetőségünk. Itt uniós forrást csak úgy tudnánk igénybe venni, hogy mivel az úgynevezett európai gazdaságélénkítő csomagban is - amit neveznek Juncker-listának is - feltüntettük, abban lehetőséget kapnánk, hogy részben részt vehessünk ebben a programban, és uniós forrásokat is hozzátehessünk. De ha nem is lesz teljesen világos a szándék, az M60-as ki fog épülni az országhatárig úgy, ahogy azt korábban is ígérték, az M6-os autópálya pedig el fogja érni az országhatárt.
Higgye el nekem, nekünk azonos a szándékunk, hogy minden Magyarországon élő embernek segítséget nyújtsunk abban, hogy abban a térségben, ahol él, és ahonnan szakítottak el magyarokat, megerősödve élje tovább napjait.
Remélem, hogy elfogadja a válaszomat, és kívánok önnek egyébként és valamennyi kedves jelenlévőnek, a munkatársainknak is boldog, békés karácsonyt! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Ander Balázs: Már csak egy hozzávetőleges dátum kellene!)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me