BURÁNY SÁNDOR

Full text search

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt már megszokhattuk, hogy ha a Fidesz valakit meg akar védeni, akkor az jobb, ha menekülőre fogja a dolgot, és sajnos az sem teljesen új keletű, hogy a Fidesz ezért a fajta furcsa védelemért védelmi pénzt kér az emberektől.
Nemrég önök a fejükbe vették, hogy megvédik azokat az embereket, akik használják az M0-s körgyűrűt, illetve használják az autópályák budapesti bevezető szakaszait. Nos, sajátos Fidesz-módját választották a megvédésnek: úgy döntöttek, hogy ezek az emberek a jövőben évi 5 ezer forintot kell ahhoz fizessenek, hogy ezeket az autóutakat, illetve bevezető szakaszokat használhassák.
(16.50)
Államtitkár Úr! Ez egészen egyszerűen elképesztő! A települések polgármesterei, képviselőtestületei pártállástól függetlenül tiltakoznak. Nemcsak Kispest szocialista polgármestere, Gajda Péter írt ez ügyben levelet a miniszternek, nemcsak a kispesti képviselőtestület szavazta meg ezt az állásfoglalást, Gyál egyébként fideszes polgármestere is helyteleníti az összes ilyen elképzelést, és egyáltalán, minden józan ember úgy gondolja, hogy fizetőssé tenni azt, ami eddig ingyenes volt, az nem jelenti az emberek megvédését. Egy dolgot jelent: védelmi pénzt.
Államtitkár Úr! Ez egy teljesen őrült, agyament ötlet! Ne akarják ezen a módon megvédeni az embereket! Hallgassanak a települések testületeire és polgármestereire, akár fideszesek, akár MSZP-sek!
Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me