SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kulcsár Gergely képviselőtársam már beszélt arról, hogy sajnos a módosító javaslatunkat nem fogadták el, pedig véleményünk szerint a költségvetés elbírta volna ezt az emelést, és úgy érzem, hogy ez egy megfelelő emelés is lehetett volna.
De én most másról szeretnék beszélni. Volt még egy másik tétele, és van egy olyan, véleményem szerint egyébként gyenge pontja ennek a törvénynek, amit a kormány figyelmébe ajánlanék. Sajnos különböző egyeztetési félreértések miatt nem tudtuk már TAB-módosítóként bevinni, de van egy olyan lényeges csoport ebben a körben - az eltűntekről beszélek -, akik bevonultak, és utána eltűntként tartották őket nyilván. Nagyon sokszor a családtagok akár politikai, akár a társadalmi viszonyok miatt nem mentek utána ennek a kérdéskörnek, így nem biztos, hogy rendelkeznek olyan papírokkal, ugyanis a végrehajtási rendeletben a következő van benne: a halál hadi eredetét elsősorban hivatalos hatósági értesítéssel, hatósági bizonyítvánnyal vagy holttá nyilvánító bírósági végzéssel kell igazolni. Ilyennel nagyon sokan nem rendelkezhetnek azon családtagok közül, akiknek a hozzátartozója eltűntként lett nyilvántartva.
(17.30)
Akkoriban nagyon sokan úgy voltak, amikor nem jött haza a szerettük a háborúból, akkor először elkezdtek érdeklődni, és szóban azt a tájékoztatást kapták, hogy itt és itt volt utoljára, itt és itt látták utoljára - mondjuk - a férjüket, és innentől kezdve eltűntként tartották számon. És ha nem mentek tovább ezen az úton, tehát a későbbiek folyamán nem mentek utána ennek az ügynek, akkor ilyen papírokkal nem rendelkezhetnek.
Jó lenne, ha a kormány gondolna arra, hogy ugyanígy végrehajtási rendeletben, de meg lenne határozva az, hogy akinek a hozzátartozóját jelen pillanatban is eltűntként tartják nyilván, vagy nem rendelkeznek ilyen iratokkal, akkor kihez fordulhatnak. Gondolom, hogy a Honvédelmi Minisztériumhoz fordulhatnának, de hogy ők is be tudják szerezni ezeket az iratokat, és ne essenek ki abból a körből, amely körben őket is megilleti véleményem szerint ez a juttatás, ezt valahogy próbáljuk meg rendezni, hogy valóban tényleg teljeskörűen mindenki, akit érintettek ezek a sajnálatos tragédiák, meg tudja kapni ezt a kárpótlást, de nem is kárpótlást, hanem juttatást, és ne legyenek olyanok, akik adminisztrációs okok miatt nem tudnak bekerülni ebbe a juttatási körbe.
Azt szeretném kérni önöktől, hogy erre legyenek figyelemmel, és amennyiben lehet, ezt a problémát oldjuk meg valahogy. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me