DR. VAS IMRE,

Full text search

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2015. június 18-ai ülésén megtárgyalta a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló T/4824. számú törvényjavaslatot, és ezzel összefüggésben a bizottság 21 igen szavazattal, 9 nem ellenében, tartózkodás nélkül összegző módosító javaslatot és összegző jelentést fogadott el.
A szóban forgó törvényjavaslat jelentőségét a következőkben emelem ki. A törvénymódosítás alapvető célja, hogy a Magyar Fejlesztési Bank részesedésszerzésére vonatkozó szabályozási rendszer átalakításra kerüljön annak érdekében, hogy a Magyar Fejlesztési Bank közvetlen és közvetett tulajdonszerzése a jelenleginél rugalmasabb döntéshozatali formában, de a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott keretek között menjen végbe. Az elfogadott javaslatban található helyesbítés egyrészről kodifikációs pontosítás, amely az új hitelintézeti törvény megfelelő szabályaira utalva egyértelműsíti az eddigi szabályozást, másrészről pontosító jellegű rendelkezéssel egészíti ki a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvény 8. § (3) bekezdés új i) pontját, egyértelművé téve a jogalkotói szándékot.
Kérem szíves támogatásukat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me