SCHMUCK ERZSÉBET

Full text search

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön nemrég egy építészfórum hallgatósága előtt azt mondta: mi a nyugat-európai bérekkel versenyezni a következő húsz esztendőben nem tudunk, tehát mi nem tudunk az egyetemet végzett vagy jó szakipari munkás végzettséggel rendelkező fiatalok számára olyan bérajánlatot tenni, ami képes lenne versenyezni a felkészültségüknek megfelelő nyugat-európai bérekkel.
Csupán egyetlen szót kellene kicserélni ahhoz, hogy az állítás igaz legyen: ha nem akarunk, akkor nem is tudunk, sem belátható időn belül, sem húsz év múlva versenyezni a nyugat-európai bérekkel. A kormány felelőssége, hogy Magyarországon az elmúlt években bérfelzárkózás helyett folytatódott a bérek leszakadása a nyugati bérektől.
Az LMP véleménye szerint ez nem egy szükségszerű folyamat eredménye, hanem a jövedelmi ollót szélesre nyitó kormányzati politikáé. Magyarországnak azért nincs esélye versenyezni a nyugati bérekkel, mert a kormány minden lehetséges eszközzel ezt igyekszik megakadályozni. Az arab befektetőknél a magyar munkaerő olcsóságával és kiszolgáltatottságával házaló miniszterelnök és kormánya részéről ez egy tudatos politika. A miniszterelnök téveszméje, hogy alacsonyan tartott bérekkel, lecserélhető munkavállalókkal és legyengített szakszervezetekkel lehet csak versenyképes Magyarország. Lassan már csak önök nem látják ebben az országban, hogy Magyarország legnagyobb problémája a dolgozói szegénység, az, hogy munkával szerzett jövedelemből nem tudnak megélni az emberek. Ennek pedig egyenes következménye a kivándorlás, amit a kormány okoz, mégpedig azzal, hogy öt éve minden lépésével olyan összeszerelő üzemmé akarja zülleszteni Magyarországot, ahol a kiszolgáltatott munkavállalók az Unió egyik legalacsonyabb fizetéséért dolgoznak.
A múlt héten elfogadott adócsomag, benne az egykulcsos adó 1 százalékpontos csökkentésével, újabb tudatos lépés a kormányzat részéről, amivel akadályozza a bérfelzárkózást, és növeli a bérszakadékot szegények és gazdagok közt. Miközben nemzetközi szervezetek - köztük az OECD - egymás után figyelmeztetnek, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség rosszat tesz a gazdaságnak, a magyar kormány még jobban kitágítja az alacsony és magas jövedelműek közti távolságot. Ma Magyarországon a 150 ezer forint körüli nettó átlagbér alatt keres az adófizetők kétharmada. Ez az árakat is figyelembe véve az alsó egy-két jövedelmi tized szintjének felel meg Nyugat-Európában.
Ahhoz, hogy ez megváltozzon, első lépésben bérfelzárkózást támogató kormányzati politikára volna szükség, hogy egyetlen magyar munkabér se lehessen a létminimum alatt. Van erre bármilyen terve az önmagát a keményen dolgozó emberek kormányának nevező kabinetnek? Vagy ebben a kormányzati ciklusban is folytatódik a bérek leszakadása a nyugatiaktól? (Szórványos taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me