CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Nem tudom, hogy amikor a statisztikát nézte, átgondolta-e, kikről beszél, kiket emel ki a statisztikából. Ők azok többségükben, akik már hosszú idő óta munkanélküliek voltak. Ők korábban gyakran a munka világától távol kerültek, sokszor jövedelemmel nem rendelkeztek, vagy ha igen, akkor a foglalkoztatást helyettesítő támogatás alacsony összegével voltak kénytelenek beérni. Ha gyereket neveltek, akkor még nehezebb helyzetbe kerültek. Hol szerepeltek 2010 előtt ők ebben a statisztikában? Erről nem beszélt, képviselő asszony. A munkavállalók között biztosan nem, hiszen munkanélküliek, illetve segélyezettek voltak ebben az időben.
A kormány kiemelt célja - és ebben ma sincs változás -, hogy ezeknek az embereknek a helyzetén javítani kell, javítani akarunk, mégpedig azzal, hogy munkához juttatjuk őket. Ennek egyik eszköze a közfoglalkoztatás. Foglalkoztatáspolitikánk a munkaerőpiacon leginkább hátrányos helyzetű rétegeket is megcélozza, és őket támogatja ezen intézkedések keretein belül. Ezzel éppen azoknak a rétegeknek tudunk nagyobb segítséget, nagyobb támogatást nyújtani, az elhelyezkedésükhöz is, akik iránt a munkáltatók csak mérsékelt érdeklődést tanúsítanak. Az egyre kevesebb segélyen élő és a korábban segélyezett tömegek a közfoglalkoztatásnak is köszönhetően tehát immár dolgozók lettek. A dolgozók körében nagyobb statisztikai arányt tesznek ki az alacsonyabb iskolai végzettségű, alacsonyabb jövedelmű munkavállalók. Ezért tud kiemelve az összefüggéseiből olyan statisztikai adatokat idézni, mint amiket a kérdésében tett.
Szeretném hozzátenni, a KSH kiadványában az is szerepel, hogy az egy főre jutó éves nettó jövedelem 4,8 százalékkal haladta meg az előző évit. Ez azt jelenti, hogy jelentős mértékben, közel 5 százalékkal emelkedtek a reálbérek. Nem ilyen mértékben, de a közfoglalkoztatottak körében is emelkedtek a reálbérek. Ezt szeretném a figyelmébe ajánlani, amikor kiemel statisztikai adatokat, és nem összefüggésében nézi azokat. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me