GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Simon Miklós képviselőtársam biztos tudna néhány jó tanácsot adni kistelepülési polgármestertársainak, de ha jó tanácsot nem, akkor figyelmeztetni őket arra, hogy mondjuk, jogtalanul hogy ne vegyenek fel különféle forrásokat (Szabó Sándor: Így van!), merthogy az nem illik, az nem jó, az nem célszerű. (Dr. Völner Pál: Simon Gábor!) Én azt gondolom, hogy ebben a kérdéskörben lehet, hogy az első mondatomat meg kell fordítani, és talán más kistelepülési polgármestereknek kell az ön számára tanácsot adni vagy kellett volna a megfelelő időben. De hát az élet már csak ilyen, így alakultak a dolgok.
Nem kívánok különösképpen személyeskedni önnel, de azért azt hozzáteszem, hogy az én ismereteim szerint elég zavaros az a történet, ami polgármesteri létéhez kapcsolódik vagy kapcsolódott. Érdekes módon a Mentelmi bizottság, ha emlékképeim nem csalnak meg, akkor nem adta ki a mentelmi jogát, így egy bírósági tárgyalásnak sem vált alanyává. Gondolom, megköszönte a Fidesznek, rendben is van ez. (Dr. Simon Miklós: Hogy jön ez ide?) Nyilván ez alapot teremt ahhoz, hogy ilyen megszólalásokat eszközöljön.
Nézzük magát a törvénytervezetet, és nézzük azt, amit Boldog István képviselőtársam törvénymódosítási javaslatként benyújtott már korábban is meg azóta is kezdeményez jelen időszakban.
Azt gondolom, hogy alapvetően az 1500 fő alatti településekről beszélve két dolgot nem lehet és nem szabad megkerülni. Az egyik az, ami magához a közfoglalkoztatás dolgához kapcsolódik, annak a szervezéséhez, a feladat kiadásához a kormány vagy a kormány valamelyik tagjának a részéről és ezen feladat ellátásával kapcsolatos tevékenységért való díjazásban részesülés kérdésköréről. Ez az összeférhetetlenség dolga.
Magyarul, arról szól a történet, hogy a polgármesterek, akik nyilván a közfoglalkoztatással kapcsolatosan eddig is tettek sok mindent, ezek most ezt díjazás fejében tegyék meg, így akarják helyére tenni önök azt a bűnt, nem hibát, bűnt, amit elkövettek velük szemben az illetményeik csökkentését érintően, és ezzel még profitot is akarnak termelni a saját maguk számára, politikai profitot, hogy ezeket az embereket, ha már a belügyminiszter, a Belügyminisztérium égisze alá tartozik a közfoglalkoztatás, akkor - jelképesen mondom - vezetőszárra tegyék, és a politikai identitástudatukat formálják. Nem gondolom, hogy nagyon jó ez a gondolkodás, merthogy a polgármesterek függetlenségét - márpedig a legtöbb polgármester főleg a kistelepüléseken független, nem fideszes, nem szocialista, nem ilyen és nem olyan - és a településért való munkálkodásukat nem kellene ilyen értelemben politikailag béklyók közé kötni. Ez az egyik része a dolognak.
A másik része, hogy nyilván ezzel a jelképesen említett vezetőszárral a függetlenség elvesztése irányába próbálják meg terelni őket, és mint mondtam, politikai hasznot akarnak termelni, nem másról szól a kormányzati irány alá vonás.
(18.10)
A másik része a dolognak az, ami a polgármesterek javadalmazását illetően az illetmény vonatkozásában az önkormányzati bevételek terhére történő 30 százalékos növelést irányoz elő a tervezet kapcsán. Tudom, Vitányi képviselőtársam már másfajta gondolkodást is képvisel ebben a dologban, hogy nem feltétlenül az önkormányzatok bevételi terhére kellene ezt elszámolni, én is, mi is úgy gondoljuk, hogy semmiképpen nem, mert az önkormányzatoktól önök leginkább elvettek és nem adtak nekik. Ilyen értelemben a teherbíró képességük nyilván ennek a 30 százaléknak a megfinanszírozása tekintetében nem igazán áll. Vannak önkormányzati szövetségek is, amelyek erről a törvénytervezetről álláspontokat rögzítettek, és nem igazán tetszik nekik az, hogy az önkormányzatok bevételi terhére kívánják ezt a 30 százalékos kegyet gyakorolni önök.
Önök mindig szívesen cselekszenek úgy, mintha adnának, majd azt a mintha adnának címszóval megáldott történetet mások teremtsék elő; teremtse elő az önkormányzat, vessen ki adót, tegyen ezt, tegyen azt, majd ebből finanszírozhatja a plusz 30 százalékot, ahelyett, hogy arról gondoskodnának, hogy amit elvettek ezektől az emberektől, legalább azt visszaadnák nekik.
A polgármesterek fizetése, ha jól emlékszem, akkor a helyettes államtitkárok illetményéhez van hozzárendelve alapilletmény, illetménykiegészítés, valamint a vezetői illetménypótlék bizonyos százaléka tekintetében. Ez az az 500 fő alatt 20 százalék, aztán 500 és 1500 fő között 40 százalék, és növekszik ettől felfelé. Talán 1500 és 10 ezer között 60, és még feljebb pedig még nagyobb mértékekben.
Ez volt az, amihez hozzáillesztetten volt polgármester úr, képviselőtársam, Boldog István benyújtotta azt a törvénytervezeti javaslatát, ami gyakorlatilag 20-ról, 30-ra - ugye? -, 40-ről 50-re, és a másik kategóriában meg a 1500 fő és 5 ezer fő között meghagyta a 60-at, és utána 5 és 10 ezer fő között pedig 65-re emelte volna, de ezt a Fidesz többsége nem támogatta, mert ezzel végül is a polgármesterek viszonylag jól jártak volna, legalábbis a számításaim ezt támasztják alá, tehát egy elfogadhatónak mondható változás következett volna be. Ezt a Fidesz többsége nem támogatta.
Most ott tartunk, hogy újabb próbálkozások vannak. Mondom még egyszer, a legnagyobb baj ott van, legalábbis nekünk ezzel az egész történettel, hogy az önkormányzati bevételek terhére történő 30 százalékos növekedéssel párosítva és az összeférhetetlenség tekintetében a politikai vezetőszárra való rákapcsolás mellett… - a közfoglalkoztatásról beszélek. A legnagyobb baj tehát ott van, hogy megint nem saját maguk akarnak gondoskodni erről a - nem tudom pontosan, de - néhány milliárd forintos nagyságrendű pénzről. Nem számoltam ki, de hogy érzésre másfél-kétmilliárd forintos nagyságrend lehet, aztán lehet, hogy lehet ennél pontosabb számot is mondani, de még ezt sem kívánják megteremteni vagy ezt sem kívánják biztosítani az 1500 fő alatti települések polgármestereinek.
Konkrétan még ehhez a dologhoz illesztetten, az alpolgármesteri 70 százalékos mértékű 0-90 közé való terelés tekintetében vélem érteni, amit mond Boldog István képviselőtársam, de szeretném mondani, hogy nem szívesen támogatunk olyan folyamatot, amely embereknek nem jövedelmet ad, nem pénzt, fizetést ad, hanem azt vesz el tőlük. Azt gondolom, hogy a 0-90 százalék közé való terelés ilyen értelemben ennek a lehetőségét is biztosítaná.
Konzekvensen nem tudok és nem is akarok mást mondani, csak azt, hogy ha a kormány, a Fidesz és a kereszténydemokrata párt úgy gondolja, hogy az a pénz, amit önök elvettek az emberektől, annak egy jelentős hányadát legalább vissza kellene juttatni, akkor arra közvetlen finanszírozási hátteret biztosítsanak, és ne a településtől várják el, hogy önkormányzati saját bevételből finanszírozzák meg mindezt.
Tehát ha Vitányi képviselőtársam gondolkodását veszem alapul, hogyha a kormányzat ennek a finanszírozási hátterét megteremti, akkor ez szerintem rendben van. Azt kell megnézni, hogy akkor kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb pozícióba kerülnek, mint azt megelőzően, amikor csökkentették az illetményüket, a jövedelmük nőtt ahhoz képest vagy csökkent.
S még egy dolog, ami nem feltétlenül csak a polgármesterek és alpolgármesterek illetményének, fizetésének a finanszírozási hátterét érinti, az maguknak az önkormányzatoknak a finanszírozása. Az önkormányzatok finanszírozása tekintetében hat év az, ami a hátuk mögött van. Hat év után - most már lassan, néhány hónap elteltével - ne másról beszéljenek, arról beszéljenek, hogy mit tettek. Arról beszéljenek, hogy hogyan érvényesül Magyarországon az önkormányzatok feladatfinanszírozása, a kötelező feladatok ellátásának a finanszírozási háttere hogyan van megteremtve, mind akár a személyi, mind akár a dologi költségek finanszírozása tekintetében van-e feladatfinanszírozás. Ha azt mondják önök, hogy van, akkor majd elmondom, hogy miért nincs és hogyan nincs. Csak azért, mert nap nap után szembesülök azzal, főleg a kisebb települések viszonylatában, ahol nagy adóbevételekre nem tudnak sort keríteni, hogy igenis a kötelező feladatok vagy a feladatfinanszírozás pénzügyi háttere nem adott. Kínlódnak az önkormányzatok, kínlódnak a kötelező feladatok ellátása tekintetében is.
Összegezve, két dolgot szeretnék a figyelmükbe ajánlani, és a harmadik pedig, hogy a most már itt kétszer elhangzó javaslatot megerősíteni. Egy: ne törekedjenek arra, hogy a megválasztott települések érdekében szolgálatot ellátó polgármestereket, mondhatom, messze döntő többségében független polgármestereket, valamilyen karanténba zárják; ne törekedjenek arra, hogy a politikai befolyásukat akarják érvényesíteni e tekintetben, ne akarják ilyen nyalókás pénzekkel megvásárolni mindazt, amit egyébként tisztesség okán is biztosítaniuk kellene, már csak azért is, mert önök vették el ezeket a forrásokat a polgármesterektől. Nem a függetlenségük csorbításán keresztül kell, és nem beszorítva kell nekik apró forintokat hullajtani annak érdekében, hogy önök a politikai céljaikat minél inkább érvényre tudják juttatni.
Kettő: azt gondolom, hogy az a lehetőség, amely ennek a törvénytervezetnek a keretei között megfogalmazásra került, plusz 30 százalékos mértékű növekedés, ennek a tekintetében pedig ne más utat járjanak, hanem azt az utat járják, hogy finanszírozzák meg. Kormányzati finanszírozási háttérrel vitelezzék ki a történetet, és ne úgy akarják, ahogyan azt a törvénytervezetben leírták és megfogalmazták, hogy az önkormányzat saját bevételeinek a terhére tehesse meg mindezt, ne akarjanak ellenségeket csinálni a település polgármestere és a település polgárai között. A polgármestereket, akik tisztes módon a feladataikat ellátják, azokat olyan javadalmazásban, díjazásban kell részesíteni, amely a tisztes megélhetés lehetőségét biztosítja a számukra.
Tudják, a kistelepüléseken dolgozó polgármesterek több esetben nagyjából annyi illetményre, jövedelemre tesznek szert, mint mondjuk, a közmunkában foglalkoztatott emberek munkairányítója, aki a közmunkában munkairányítóként dolgozik.
(18.20)
Nem becsülöm le azt, aki közmunkában munkairányító, de azt gondolom, hogy némileg több felelősségük van azoknak a polgármestereknek, akik a település minden egyéb más ügyes-bajos dolgait intézik. Ilyen értelemben tehát a tisztességes megélhetésükhöz szükséges bérek, illetmények léte alapvetően önökön múlik, alapvetően azon múlik, hogy képes-e, van-e szándéka, akarja-e a kormány a 30 százalék megfinanszírozását megtenni, és nem áthárítani az önkormányzatok saját bevételeinek a terhére.
Éppen ezért ha komolyan gondolja Vitányi képviselőtársam a kormányzat részéről történő finanszírozási háttér biztosítását, akkor nyújtson be módosító indítványt, és mi szívesen támogatjuk ebben a történetben azért, mert úgy gondoljuk, hogy mindaz, amit annak idején Boldog képviselőtársam is útjára bocsátott a százalékos növekedések tekintetében, s mindaz, amit most Vitányi képviselőtársam elmondott e vonatkozásban, azok támogatható dolgok, bár hozzáteszem, azok nem semlegesítik azokat a galád cselekedeteket, amelyek kialakultak akkor, amikor a polgármesterek javadalmazását ilyen mértékben csökkentették. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me