GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Petneházy képviselőtársam, az alaphelyzet az, hogy önök elvettek. Ez az alaphelyzet. Az alaphelyzet az, hogy a kis létszámú, az 1500 fő alatti települések polgármesterei nem jártak jól azokkal az intézkedésekkel, amelyeket önök foganatosítottak. Az alaphelyzet az, hogy nem jobb élethelyzetet teremtettek számukra, hanem rosszabbat. Az alaphelyzet az, és akkor mondhatnám a történetet tovább - tehát elvettek.
Ha a tisztességnek azt a minimumát ütni akarják, el akarják érni, hogy ne lehessen rossz szót mondani, akkor legalább annyit vissza kell adni, mint amennyit elvettek, de akkor még mindig nincsenek pariban, nincsenek egálban, akkor még mindig van tennivalójuk. Akkor vannak a nullán, tudja, a nullán. S mivel nem 2015-ben vették el, és amióta elvették, némi infláció is volt, arról is lehetne gondoskodni. Egy szó mint száz, elvettek és nem adtak, s az elvétel nem dicsőség, akármilyen színezetű kormány teszi, ez nyilvánvaló. Ezért azt javaslom, hogy ne úgy próbálják megélni a történést, hogy ha adnak, akkor milyen jót tesznek, hanem úgy, hogy azt a rosszat, amit elkövettek, próbálják meg minimalizálni.
A másik: amikor ön fejlesztési és sok minden másfajta pénzekről beszél, akkor messze, messze, messze döntő többségében uniós forrásokról beszél, és ezt ön is tudja. Tehát a magyar költségvetés ott nem nagyon nagy hányadban állt helyt.
Az utolsó mondatom pedig az, hogy a polgármesterek általam vélt megszorítása nyilván a kormányzati irányítás befolyása alá való bevitelt jelenti. Ennek nincs helye! A polgármesterek tegyék a maguk dolgát, irányítsák a településeket, foglalkozzanak az ott élő emberek gondjaival, és legyen meg a megfelelő illetményük, tisztességes javadalmazásuk, ami a normális megélhetéshez elégséges. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me