BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Full text search

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A közszolgáltatás és a közszolgálati média alapfeladata lenne az emberek pártatlan tudósítása. Azt gondolom, hogy képviselőtársam elmondta előttem, hogy ez Magyarországon 2014 után megszűnt, de akkor én párhuzamot vonnék két intézmény között: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és maga a KLIK párhuzamát mutatnám be néhány gondolatban. Mind a kettő egy gigaszervezet, úgy lehet mondani, az állam által fenntartott, az adózók által fenntartott gigaszervezet, és lényegében mindkettő, hiába pumpál bele az állam évente több százmilliárd forintot, amiről itt beszélünk, vagy több tízmilliárd forintot, de együttesen több százmilliárd forintról beszélünk, minden évben több tízmilliárd forint adósságot halmoz fel, ugyanígy a KLIK is meg az NMHH is.
Előttem elmondta Gúr képviselő úr, hogy most már nemcsak a pártatlanság szűnt meg a közmédiában, hanem lényegében a hírhamisítással is nap mint nap találkozunk, főleg ellenzékben levő képviselők nyilatkozatain, sajtótájékoztatóin tapasztaljuk ezt.
Még egyet mondanék. Mindent megtett amúgy a kormány annak érdekében, hogy arculatváltás történjen a közmédiában. Főleg, amikor az Orbán-Simicska háború kitört, láttuk az átrendeződéseket, de lényegében semmi nem változott, tovább folyik az emberek álhírekkel való ellátása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nap mint nap a közmédia által. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me