GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy baj lehet a Markhot Ferenc Kórházban. Nagy baj lehet, mert a munkakörülmények tekintetében mindegy, hogy technikai vagy személyi háttér vonatkozásában, valószínűleg nem megfelelő háttér húzódik meg az orvosok mögött.
(12.00)
Nagy baj lehet, hiszen jelen időszakban hat orvos hagyta el a kórházat, mondott fel a radiológiai osztályon. Gyakorlatilag az egyharmada a radiológiai osztálynak felmondott, ezáltal nyilvánvaló, hogy zuhan az ellátás színvonala is. 2014-ben a sürgősségi osztályról menekültek a dolgozók, élükön az osztályvezetővel, most, 2015-ben, mint ahogy mondtam, a radiológiai osztály egyharmada távozott. Nagy baj lehet, de nemcsak a Markhot Ferenc Kórházban, igaz ez Északkelet-Magyarországon másutt is, Miskolcon is, ahol 2013-ban a megyei kórház tekintetében egy bakteriális fertőzés kapcsán kilenc kisgyermek vesztette életét, most, 2014-15-ben pedig egyéb más fertőzések kapcsán hunytak el nagyon sokan, köztük egy volt államtitkárunk is.
Hiány van. Hiány van a radiológián, hiány van a csecsemő- és a gyermekgondozás tekintetében, hiány van, mint mondtam, a sürgősség vonatkozásában, hiány van az igazságügyi orvosszakértők tekintetében, a tüdőgyógyászoknál, az infektológián, a patológián, a neurológián, mondhatnám még, hogy hol. Ezt nem én mondom, ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának a lajstromából ki lehet olvasni.
Az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülése és a munkakörülményei nem olyanok, mint amilyeneknek lenni kellene. Mikor lesznek olyanok? - ez az egyik kérdésem. A másik kérdésem az, hogy meddig lesz működőképes megítélésük szerint az egészségügy, az egészségügyi ellátórendszer, ha önök hagyják, hogy az orvosok és az ápolók tömegesen elhagyják az országot. Mikor akarnak változtatni ezen a helyzeten, alapvetően az egészségügyi ellátórendszerek megbecsülésén keresztül? Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me