HERINGES ANITA

Full text search

HERINGES ANITA
HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A kéményseprés szétverésének szándékával a kormány módosítani kívánta a kéményseprőipari tevékenységről szóló egyes törvényeket. Bár a konkrét törvényi rombolástól tavasszal meghátrált a Fidesz, szerencsére, ám a szén-monoxid-szivárgások növekvő száma és a szaporodó kéménytüzek, a kémények rendkívül rossz állapota azt jelzi, hogy már így is - az önök kormányának köszönhetően - rendkívül rossz állapotok vannak ezen a területen. Amihez hozzányúlnak a közszolgáltatások közül, az tönkremegy, amit einstandolni akarnak, azt ellehetetlenítik. 2013-ban a szén-monoxid-szivárgások száma Budapesten 98 volt, 2014-ben 129, ebben az évben pedig az első öt hónapban, januártól májusig már 54 eset volt, és még csak most állunk a fűtési szezon előtt. A helyzet, úgy látjuk, egyre romlik.
Saját helyettes államtitkáruk bizottsági ülésen elmondta, hogy a kormány keresi a legjobb megoldást. Itt az ősz, itt a fűtési szezon kezdete, a kormány egyelőre nem csinált semmit. De lehet, hogy jobb is lenne, ha nem csinálna, hanem hagyná azon tűzoltókat és kéményseprőket, akik eddig a munkájukat végezték, hogy végezhessék tovább a munkájukat.
Éppen ezért kérdezem: mire számíthatnak a lakosok? Mindent tönkretesznek, amik az emberek mindennapjait és az életét is érintik? A víziközmű-szolgáltatást, a hulladékszállítást és még a kéményseprést is? Mi lenne, ha hagynák a szolgáltatókat, a szakmát és az önkormányzati cégeket dolgozni tovább, és meghallgatnák a hangjukat, a kritikájukat a törvénnyel kapcsolatban, és hagynák őket dolgozni, nem einstandolni szeretnének csak? Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me