DR. STAUDT GÁBOR,
DR. STAUDT GÁBOR,
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslatról elsőre azt is mondhatnánk, hogy nem tűnik jelentősnek, egy rövidke javaslat, némi kis módosítást tartalmaz itt-ott, amott. Első ránézésre, természetesen. De egy kicsit mélyebbre kell ásnunk ahhoz, hogy megértsük ennek a valódi lényegét, és én erre szeretnék rávilágítani. Sajnos kritizálnom kell a ’90 óta eltelt folyamatokat, és ezt a javaslatot a történelmi folytonosságba helyezni, mert egy újabb állomásként tekinthetünk arra, amit az elmúlt 25 év kormányai megtettek az irányba, hogy sajnálatos módon a történelmet csak folyamatában vagy maximum struktúráiban vizsgálhassuk, de a valódi felelősök neve ne kerülhessen nyilvánosságra.
Mire is gondolok? Amikor a Veritas Történetkutató Intézetről beszélünk - és ez az előterjesztés ezt tartalmazza -, akkor azt láthatjuk, hogy - ahogy elmondtam - egy folyamat részeként most ennek az intézetnek a szakmai rangját szeretné a Fidesz-KDNP-kormányzat emelni, állami szaklevéltárrá szeretnék minősíteni, és ahogy az elhangzott, a kárpótlási hatósági irattárnak az átvételét szeretnék rábízni. Azt persze el lehet mondani, hogy milyen jó, hogy ezek az iratok megőrzésre kerülnek, de hozzáteszem, hogy ez eddig is így történt, tehát eddig sem kerültek ezek az anyagok széthordásra. Attól, hogy az Igazságügyi Minisztérium rendelkezett ezek fölött, még nem lehetett azt mondani, hogy ne lettek volna jó helyen.
De azt láthatjuk, hogy a javaslat valódi hátterében többletfeladatok, tehát valószínűleg többletbevételek húzódhatnak meg, és meg kell néznünk azt is, hogy ennél az intézetnél kik azok, akik ezek fölött a többletbevételek fölött diszponálni fognak. És felmerülhet a kérdés, hogy nem azért kapnak-e több feladatot vagy több bevételt a jövőben, hogy esetleg emberek elhelyezésére, létszámbővítésre tudják fordítani, illetőleg azt is meg kell nézni, hogy nagy vonalakban erről az intézetről mit lehet tudni.
Nem mennék bele részletesen, de azt azért el kell mondani, hogy ezen intézet, tehát a Veritas Intézet tanácsadó testületének az elnöke Boross Péter volt miniszterelnök, egyébként ő nem történész, hanem jogász, és ugyanúgy a tudományos főigazgató-helyettes sem történész, hanem közgazdász, egyébként ő Antall József volt kabinetfőnöke. De ugyanígy a testület titkára sem történész, ami furcsa. Úgy gondolnánk egy ilyen intézetnél, főleg, ha a történelmi múlt feltárásáról beszélnek önök, akkor azért történészeket is lehet találni, főleg a tanácsadó testületekben, főleg a vezetésben; hát, sajnos ez nem így van. Tehát a titkára sem történész. És ugyanígy a tanácsadó testület tagjai között is inkább találunk közgazdászokat, jogászokat, mint történész végzettségű embereket.
Persze erre számos magyarázatot lehet adni, hogy a jogászok és a közgazdászok mindenhez értenek, én ezt nem gondolom így, államtitkár úr, bár ön is jogász… (Dr. Rétvári Bence: Ön?) Én is az vagyok, tehát nyilvánvalóan ismerem a jogászok mentalitását, sokszor rossz mentalitását is. De államtitkár úr, egy súlyosabbat is mondok, utánakérdeztem ugyanis a Veritas Intézet működésének, és nálamnál ebben a témában jóval járatosabb emberektől, kutatóktól utánakérdeztem, hogy mi is az, amihez a támogatásunkat kérik, és azt a megdöbbentő választ, tájékoztatást kaptam, hogy a tanácsadó testület tagja egy olyan személy is, akiről felmerült, hogy III/II-es, tehát a kémelhárításnak dolgozott. Ezt majd államtitkár úrnak elmondom, én nem a személyekbe szeretnék belemenni, de nagyon szívesen megosztom önnel ezeket a konkrét értesüléseket is.
Ezekben az esetekben egyébként azért nem sikerült kimondani a konkrét bűnösségüket, mert önök - önök, az elmúlt 25 év kormányai - olyan törvényi szabályozást léptettek életbe, ami alapján, ha már egy-két karton vagy egy-két bizonyíték hiányzik, akkor sem lehet, bár egyébként a megmaradt anyagok alapján kétséget kizárólag bizonyítható, hogy valaki, mondjuk, a III/II-es, III/III-as ügyosztálynak dolgozott, nem lehet róla azt mondani, hogy ügynök. Most ebbe se mennék bele, számtalan olyan per volt, amikor a bíróság előtt teljesen egyértelműen bizonyosságot nyert, hogy valaki dolgozott ezeknek, de a törvény alapján mindenféle kartonnak meg kellett lenni, és ha abból egy is hiányzott, akkor nem mondható ki az adott személyről. Ez megint a törvényi szabályozás hiánya.
De továbbmennék, államtitkár úr: arról is tudomásunk van - ezt majd szintén nevesítve is el tudom mondani önnek -, hogy a tanulmányírásba is olyan személyeket von be az intézet, akikről szintén a III/III-as gyanú vagy több mint a gyanú felmerült. Tehát ezek azért elég súlyos dolgok. Ha a történelmet szeretnénk feltárni, és a kommunista történelmet szeretnénk feltárni, akkor ne olyan emberek vegyenek ebben részt, akik maguk is érintettek lehetnek! Ez egy olyan minimumkritérium, ami szerintem minden jogállamban elvárható lenne, és egyébként a környező országokban a lusztrációs törvényekkel és minden egyébbel ezt meg tudták tenni. Sajnos Magyarország kimaradt ebből a körből.
És akkor az Orbán-kormány tevékenységét, az első Orbán-kormány tevékenységét is ide kell hoznom, mert azt látjuk, hogy az antikommunista szólamok ellenére nem történt semmi sem 25 év alatt, hogy azokat az embereket és azokat a folyamatokat - de leginkább az embereket - megismerhessük, akik a kommunizmusban működtették az elnyomó rendszert, működtették a diktatúrát, megfigyelték rokonaikat, megfigyelték barátaikat. Ráadásul nemcsak arról van szó, hogy büntetlenül távoztak ezek az emberek, hogy büntetlenül élhették mindennapjaikat - mert persze sok esetben elítélni nem is feltétlenül lehetett volna őket, mármint büntetőjogi eszközökkel -, de az, hogy ’90 után a gazdasági szférába átmentsék a hatalmukat, és a politikai szférába átmentsék a hatalmukat, ez már a pofátlanság határa, és nem ez az, amire ’90-ben a rendszerváltozás környékén a magyar emberek vágytak. Amikor az első szabadon választott Országgyűlésre a szavazatukat leadták, akkor nem arra vágytak, hogy olyan emberek üljenek akár a parlamentben majd a későbbiekben, akik hálózati személyek voltak, működtették a diktatúrát.
Annyi történt a 2010 után megalakult Orbán-kormány esetében - és itt újra ki fogok térni majd nemsokára a Veritas Intézetre a struktúra vagy a folyamatok részeként -, hogy önök előirányozták, hogy majd létre fog jönni egy szervezet, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ami ezzel fog foglalkozni. Ezt először nem tették meg, de utána elégszer felszólaltunk az Országgyűlésben, így végre megalakult ez a bizottság. Persze Rétvári államtitkár úr meg van róla győződve, gondolom én, hogy ez nem ennek köszönhető, és önök biztos létrehozták volna, akkor is, ha 2010 után a Jobbik jelentős erővel a parlamentben nem lett volna jelen. (Dr. Rétvári Bence: Így van.) Jó, ezzel lehet vitatkozni, nyilvánvalóan egyikünk ezt mondja, másikunk azt. Viszont azt látni kell, hogy amikor 2012 májusában nem alakult meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, és 2013-ban nagy nehezen felállt, akkor már ők is elmondták, hogy önök struktúrákkal szeretnének foglalkozni, nem a személyeket szeretnék megnevezni, miközben, amikor kérdéseket teszünk fel, hogy mikor hoznak nyilvánosságra ügynökaktákat, mágnesszalagokat, akkor mindig arra hivatkoznak, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága már megalakult és komoly munkát végez e téren. Úgy látjuk, hogy eddig még a komoly munkának semmilyen eredményét nem láthattuk.
(13.50)
Erre azt is el kell mondjuk, s a kutatók is ezt vallják, nemcsak mi, hogy lehet azt mondani, a struktúrák megismerése meg a történelem megismerése a legfontosabb, de emlékezhetnek önök is, hogy a BM III. Főcsoportfőnökség sem struktúrákat küldött oda, hogy figyeljen meg embereket, a diktatúrát sem struktúrák, hanem emberek működtették, és az első szabadon választott Országgyűlésbe sem a struktúrák küldték be a hálózati személyeiket, akár mint országgyűlési képviselők vagy később állami vezetők.
Sajnos ki kell mondani, hogy az Antall- és Boross-kormányok ezt a feltárást nemhogy nem kezdték meg, hanem a szereplőivel együtt a szőnyeg alá söpörték, és az Orbán-kormányok sajnálatos módon - ez egy történelmi kérdés lesz, hogy miért, de - szintén tovább folytatták ezt. Lehet azt mondani - ez a hivatalos, nem hivatalos szólam -, hogy ezt majd az idő oldja meg, ha mindenki meghalt majd, aki esetleg érintett lehetett. Mi nem azt szeretnénk, ha ezt az idő oldaná meg. Egyébként a 2010 utáni Orbán-kormány egyik első lépése volt, hogy a mágnesszalagokat az Alkotmányvédelmi Hivatal pincéjébe levitette. Miért nem nyilvánosságra hozták ezeket az adatokat vagy a mágnesszalagokat? Aztán hallhattunk olyan érveket is, hogy ezek gyakorlatilag már nem feldolgozható adatok, nincs lejátszó eszköz. Ha csak ez a gond, akkor tudunk segíteni, egy-két padláson akad még olyan eszköz, amelyekkel ezeket le lehet játszani.
De nemcsak arról van szó, ahogy elmondtam, hogy ezeket az embereket a mindenkori kormányok védték, hanem zsíros állásokba, jól fizető állásokba is helyezték őket, sokszor olyan állásokba, ahol dönthetnek majd a kommunizmus, a diktatúra feldolgozásáról, és ők lettek a tudósok.
Most négy olyan intézetet is felhoznék, amelyek esetében a Fidesz azt szeretné igazolni, hogy tesznek valamit. Az első, amiről szó volt, a Veritas Történetkutató Intézet, de mondhatnám a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívumot, a Nemzeti Emlékezet Bizottságát vagy akár a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetet is. Valódi válaszokat nem kapunk, csak szép nagy szlogeneket, sajnálatos módon.
Az is felmerülhet, hogy amikor arról beszélünk, hol lehetne kutatni ezeket az anyagokat, hova kéne ezeket az erőforrásokat csoportosítani, akkor általában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára valahogy kimarad a szórásból. Ott nagyjából száz fő - vagy még ennél is kevesebb - dolgozik. Az iratok jó része egyébként itt található, tehát a legcélszerűbb az lenne - s mivel ki nem vihetők ezek az iratok, ott kutathatók leginkább -, ha ezt a szervezetet, ezt a levéltárat tőkésítenénk fel, vagy a kutatókat inkább ide csoportosítanánk. De nem ez történik, hanem látszatintézkedésekbe ölik bele a pénzeket, és az elmúlt időszak alapján sajnos már azt kell mondjam, hogy ez több, mint szakmai hiba.
Itt a végén azért el kell mondani, ha már a levéltár felmerült - illetve valószínűleg a Veritasnál is létszámbővítés lesz -, hogy már a Nemzeti Emlékezet Bizottsága is, bár eredményeket nem nagyon láthattunk, államtitkári besorolású vezetővel bír, államtitkári fizetéssel, négy helyettesével, akik szintén helyettes államtitkári jövedelemre jogosultak, 15 főállású, 50 megbízásos kutató dolgozik ott, és egy 40 fős hivatal élén próbálnak ők valamilyen látszattevékenységet végezni, ahogy mondtam, nagyon szép struktúrában, és ebbe a struktúrába beleillik sajnos a Veritas Intézet is.
A társadalom viszont olyan kérdésekre szeretne választ kapni, tisztelt államtitkár úr, hogy kik voltak az ügynökök, hogy működött ez a rendszer, megvizsgálták-e annak idején, hogy jók voltak-e azok a törvények, és hol lehet még változtatni azokon a törvényeken, például a ’90 utáni átvilágítási törvényen, vagy azokon, amelyek meghatározták azt, hogy ki nevezhető ügynöknek. A még fellelhető iratanyagok jó részét nyilvánosságra kellett volna hozni.
Azt is el kell mondjam, s ez is egy nagyon súlyos és megvizsgálandó kérdés, hogy úgy mondjam, egy Jobbik-kormány az egyik első lépéseként vizsgálná meg, hogy mi van az iratanyagnak azzal a 25-30 százalékával, ami ma a titkosszolgálatoknál van. Mi lehet azokban az iratokban?
Az iratok egyharmadát a titkosszolgálatok simán átvették, azok nem kutathatók, még olyan korlátozott módon sem, mint az egyéb történeti iratok. Amíg ezek az állambiztonsági dokumentumok nyugodtan elzártan pihenhetnek titkosszolgálati őrizetben, addig sajnos az ezekre vonatkozó emberek, vagy azok, akikről ezek szólnak, nemcsak hogy vidáman élik az életüket, hanem akár állami vezetőként is tevékenykednek. Ez az igazi botrány véleményem szerint.
De azt is el kell mondjam, ha már a mágnesszalagokról volt szó, hogy nagyjából 50 ezer hálózati személy adatairól beszélhetünk, amelyek többé-kevésbé teljességben megvannak ezeken a híres mágnesszalagokon.
Bízunk benne, hogy a mágnesszalagok még megvannak, tehát azok megsemmisítéséről nem fog dönteni a kormány, vagy véletlenül nem üt ki tűz az Alkotmányvédelmi Hivatal pincéjében. Úgy gondolom, hogy ez egy hatalmas adatmennyiség, amit el kellene kezdeni feldolgozni, és nem - mint mondtam, a 2010 utáni Orbán-kormány egyik első cselekedeteként - a Történeti Levéltárból átvitetni az Alkotmányvédelmi Hivatal jól őrzött pincéjébe. Ez a valódi botrány, ezekkel kellene foglalkozni, és nemcsak a lózungokkal.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
