L. SIMON LÁSZLÓ,

Full text search

L. SIMON LÁSZLÓ,
L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologra fogok csak reagálni, mert túl nagy vita, ahogyan észrevettem, nem alakult ki, a vezérszónoki felszólalások után mindösszesen egy felszólalás volt. Ezzel együtt is néhány apróságra szeretnék reagálni.
Tóth Bertalan képviselő úr amiatt emelt kifogást, hogy az adófizetők pénzéből sokat fogunk költeni a közműszolgáltatók kivásárlására. Nincs itt a képviselő úr, de azért el kell mondjam, hogy a stratégiai hiba az volt, amikor eladták a közműszolgáltatókat. És egyébként Gúr képviselőtársamnak is szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy szíveskedjék összevetni az állami közműszolgáltató és a „piaci”, külföldi tulajdonban lévő közműszolgáltatók menedzsmentjének a fizetési számait, és akkor elég érdekes különbségeket fog tapasztalni, és rögtön meg fogja tudni azt, hogy hova is tűnt az a sok pénz, amit ezen a területen előteremtettek. Persze, ezenkívül nem árt tanulmányozni az elmúlt évek, évtizedek villany-, gáz- és egyéb más számláit, és megnézni azt, hogy milyen címeken terheltek elég jelentős tételeket a fogyasztókra.
Tehát én Tóth Bertalan képviselőtársamnak is csak azt szeretném mondani, hogy a magyar társadalom döntő többsége egyetért azzal, hogy újra magyar közösségi tulajdonban legyenek a közműszolgáltatók, és ne külföldi cégek tulajdonában, olyan külföldi cégek tulajdonában, amelyeknek egyébként a fő tulajdonosai más államok. Tehát ott jó gazda tud lenni az állam, ezt csak nálunk nem gondolják így a szocialisták.
És amikor arról beszél Tóth képviselőtársam, hogy az állami közműszolgáltatónak nem elsősorban a profitszerzés a feladata, ebben szerintem nincs semmi kivetnivaló. Azt a politikai célt, amit megfogalmaztunk itt a Házban és azon kívül is, amit a kormány mindenki számára egyértelművé tett, hogy a magyar állampolgárok és a magyar vállalkozások versenyképességét, a vállalkozások versenyképességét, az állampolgároknak pedig a mindennapi megélhetését ne veszélyeztessék az európai összehasonlításban is kiemelkedő árú közműdíjak, illetve fizetendő tételek, ezt a megfogalmazott politikai célt minden eszközzel segíteni kell, szolgálni kell, és ha ez a közműszolgáltató profitvesztésével jár együtt, akkor azzal jár együtt.
Tóth és Gúr képviselőtársam is, mintha egymásra nem figyelnének a szocialista képviselőtársaim, fölvetették azt a nagyon fontos kérdést, hogy miért pont a Miniszterelnökség, miért nem az NFM. Ezt a kérdést egyébként megfogalmazták korábban is, hiszen nem először áll önök előtt a Miniszterelnökség ilyen javaslattal. A vitában is többen utaltak a gázszolgáltatással kapcsolatos lépésekre, illetve a rezsicsökkentést érintő több előterjesztésre és szakmai anyagra. Azt tudom mondani képviselőtársaimnak, hogy 2015. január 22-én megjelent egy kormányhatározat a nemzeti közműszolgáltatási rendszer megszervezése érdekében szükséges intézkedésekről, amelyben egyértelműen a Miniszterelnökséget vezető minisztert jelölte ki a kormány ennek a feladatnak az ellátására. Köztudott, hogy Némethné államtitkár asszony ezzel a kérdéssel régóta foglalkozik, ráadásul államtitkár asszony egy olyan szakmai és politikai múlttal rendelkező állami vezető, aki az előző ciklus döntő részében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén állt. Tehát én sem szakmailag, sem politikailag, sem adminisztrációs szempontból nem értem, hogy ez miért zavarja meg izgatja annyira a szocialista képviselőtársaimat.
Kepli képviselőtársam felszólalásával kapcsolatosan néhány apróság. Először is köszönöm a fölvetését a jogtechnikai hibával kapcsolatosan. Valóban igaza van a képviselő úrnak, nyilvánvalóan ezt a későbbi eljárási folyamatban orvosolni fogjuk, tehát rendbe tesszük ezt a jogtechnikai problémát, amire képviselőtársam is utalt. Nyilvánvalóan lesz módunk még egyéni képviselői módosításokkal, bizottsági módosításokkal, a Törvényalkotási bizottság előtt folyó vita során is alakítanunk a törvényjavaslaton, amennyiben szükséges. Ez a konkrét felvetése a képviselő úrnak tényleg csak egy technikai jellegű problémára mutatott rá, és nem érdemi, de ezt is természetesen korrigálni kell, és korrigálni is fogjuk.
Amit képviselő úr felvetett az ellátás biztonságával kapcsolatban, szerintem az egy nagyon fontos dolog. Mindannyiunknak az az érdeke, célja - mondjuk, ezt alapvetően nem a villamos energiával kapcsolatban mondtam, hanem a gázzal kapcsolatban, hiszen a képviselő úr is kitért a gázellátás problémáira -, tehát valamennyiünknek az az érdeke, hogy biztonságos ellátás legyen. Ugyanakkor jelzem, nem eltolva magamtól a problémát, hogy alapvetően az ágazati területen ez valóban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium feladata. De nincs ezzel probléma, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium végzi a munkáját. Én az elmúlt évek tapasztalatából is kiindulva azt tudom önnek mondani, hogy nem lesz probléma a magyar állampolgárok biztonságos gázellátásával.
(13.00)
És valóban azokra a feszült politikai szituációkra, mint amik a szomszédos Ukrajnát is jellemzik, föl kell készülnünk, nem szabad, hogy kiszolgáltatottak legyünk.
Ugyanezt tudom elmondani az áram területén is, tisztelt képviselő úr. Sokat vitatkoztunk a parlamentben a Paksi Atomerőmű fejlesztésével kapcsolatosan. Akkor is én képviseltem a kormányt, és elmondtam a vitában, hogy kiszámítható, biztonságos, tartósan alacsony árú, magyar érdekkörben előállított áramra van szükségünk, ezért is tartja fontosnak a kormány, illetve a kormány mögött levő koalíció a Paksi Atomerőmű fejlesztését. Hiszen az a célunk, hogy tartósan meg tudjuk őrizni a rezsicsökkentés eredményeit.
Alacsony ár, kontra szabad piac problémáját is fölvetette, ha jól értettem, a képviselő úr. Az a célunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a teljes magyar közműszolgáltatás lehetőleg magyar közösségi érdekkörben legyen. Visszaszerezzük azt, ami a mienk volt. Ez részben egyfajta nemzeti szuverenitási kérdés is, részben pedig a biztonságos ellátás kérdése, részben pedig a területen megtermelendő profit nemzeti körben tartásának a kérdése. Mi úgy gondoljuk, hogy amennyiben magát az egész ellátást a Nemzeti Közműszolgáltatón keresztül tudjuk megoldani, akkor ez garancia arra, hogy az árakat tudjuk szabályozni. Egyébként megjegyzem, hogy az Európai Uniónak magával a hatósági árral nincs problémája.
Schmuck képviselő asszony fölszólalását - el is menekült a képviselő asszony, jól is tette, hogy elmenekült - eléggé súlyosnak, személyeskedőnek és durvának minősítem. Nagyjából alig beszélt az előterjesztésről, sokkal inkább durva politikai támadást intézett mind a kormány, mind a miniszterelnök személye ellen, amely kifejezetten személyeskedő volt, amit határozottan vissza kell hogy utasítsak. Belekeverte ide a MET-et, nem egészen értettem, hogy hogyan kapcsolódik a MET, bár azt a szocialisták is idekeverték, ugye, Tóth Bertalan képviselőtársunk. Nem egészen értettem, hogy hogy kerül ide a MET, amikor most a villamosenergia-ellátásról beszélünk. Nem egészen értem, hogy hogy jönnek ide a miniszterelnök úr svájci útjai.
Azt gondolom, hogy ez méltatlan volt a képviselő asszonyhoz is és az egész Országgyűléshez. Ráadásul megalapozatlan, nincsenek semmilyen módon sem igazolva mindazok a vádak, amelyeket itt a képviselő asszony megfogalmazott. Úgyhogy határozottan, még egyszer vissza kell hogy utasítsam.
Fölvetette a képviselő asszony, hogy a közműszolgáltatások területén a beruházások szünetelnek, a szolgáltatás színvonala folyamatosan csökken. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért van szükség Nemzeti Közműszolgáltatóra. Ezért van szükség mindarra, amit az elmúlt egy évben tettünk ezen a területen, és amit ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása is eredményezni fog, ugyanis nézzünk szembe azzal, hogy itt privatizálták a magyar közművagyont, és egy sor területen nem történtek meg a fejlesztések. Abból a profitból, amit kivittek az országból, nagyon sok mindent vissza lehetett volna forgatni a magyar közműrendszerbe, miközben egyébként a magyar adófizetők pedig szakmányban fizették a vezetékhasználati díjakat és mindenféle egyéb más díjakat.
Nem mondom azt, hogy nincsenek olyan közműszolgáltatók, akik véghezvittek fejlesztéseket és jelentős fejlesztéseket, mert erre is számos példát tudnék magam is mondani. Alapvetően a képviselő asszony fogalmazta meg azt a vádat, hogy nem történnek beruházások, de amennyiben nem történnek beruházások, és egyes közműszolgáltatók extraprofitra azért tudtak szert tenni, mert a bevételeikből nem forgattak vissza elegendő mennyiséget a közműhálózat fejlesztésére, akkor azt kell hogy mondjam, hogy mindez valójában a mi igazunkat és a mi lépéseink jogosságát támasztja alá, és éppenséggel nem a képviselő asszony alaptalan vádjainak jelentenek kellő hivatkozási alapot, illetve támpontot.
Végül Gúr képviselőtársamnak azt tudom mondani, hogy megint hosszú volt és megint nagyon összetett volt, és nagyon nehezen tudtam követni a képviselő urat, de egy mondatot fölírtam, hogy tanuljak belőle.
Ha jól írtam, akkor azt mondta a képviselő úr, hogy nyalókákat tettünk az emberek szájába. Mármint ön azt mondta, hogy igen, nyalókákat tettek, de a „tettünk”-et én most többes szám első személyben mondtam, magunkra vonatkoztatva. Képviselő úr a többes szám harmadik személyt használta, tehát hogy nyalókákat tettek az emberek szájába. Ezzel azt akarta mondani, hogy valójában az egész rezsicsökkentés csak egy átverés.
Én azt tudom önnek mondani, tisztelt képviselő úr, hogy 2010 óta 3,2 millió gázfogyasztó háztartás esetében mintegy bruttó 855 milliárd forintot takarítottak meg, az áramszolgáltatás esetében 3,8 millió áramfogyasztó háztartás esetében 2012 óta mintegy bruttó 230 milliárd forintot takarítottak meg, a távhőfogyasztók megtakarítása 670 ezer, távhővel fűtő háztartás esetében 2012 óta mintegy bruttó 44 milliárd forint. Nem is folytatom a számokat, azt gondolom, ezek önmagukért beszélnek. (Gúr Nándor: Nézd az elemzéseket! Azt kellett volna elemezni, hogy kiket érint!)
Ezek a számok, azt gondolom, önmagukért beszélnek. (Gúr Nándor: Neked biztos csökkent.)
Tisztelt Képviselő Úr! Jó lenne, ha szembenéznének a tényekkel és a valósággal. Önök azt mondták, hogy lassan mondják, hogy mi is megértsük meg Orbán Viktor is, hogy nem lesz gázáremelés; mi pedig csökkentettük a rezsit, és ráadásul ez a pénz ott maradt a magyar fogyasztóknál. (Gúr Nándor közbeszól.) Én is végighallgattam önt, képviselő úr. (Gúr Nándor: Csak segítek! Csak segítek!) Nagyon próbáltam figyelni, és néma voltam, csöndben voltam, még jegyzeteltem is, hogy tudjam értelmezni mindazt, amit mond. Arra kérem, hogy ön is hallgasson végig engem tisztességgel és tisztelettel. Tudom, hogy nehezére esik.
Tehát mindezek a számok önmagukért beszélnek, és higgye el, hogy a fogyasztók tisztában vannak azzal, hogy egyébként mindaz a pénz, amit ilyen módon megtakarítanak, az ő pénztárcájukban marad, és egyébként a magyar államháztartásnak pedig olyan módon is hasznot hajt, hogy ezekből a megtakarításokból részben állampapír-vásárlás, részben pedig fogyasztásnövekedés érhető el.
Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, összefoglalva a vitát, azt gondolom, hogy az a helyes ellenzéki magatartás, amit itt Kepli képviselőtársam képviselt, konstruktívan rámutatni néhány problémára, és bizony támogatni a kormánynak azt a törekvését, hogy a nemzeti szuverenitásunk, önrendelkezésünk jegyében minél nagyobb mozgásterünk legyen a közműszolgáltatások területén. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me