DR. SCHIFFER ANDRÁS,

Full text search

DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hasonló hozzászólással készültem, mint Z. Kárpát kollégám, tehát én sem annyira a Versenyhivatal beszámolójával szeretnék részleteiben foglalkozni, sokkal inkább azzal a politikai, kormányzati közeggel, amiben a Versenyhivatal kénytelen ellátni a feladatait.
Mindenekelőtt azért hasonlóan viszont ahhoz, ami történt néhány hete az ombudsmani beszámolónál, itt is kénytelen vagyok azt rögzíteni, miszerint meglehetősen sajátos, hogy egy 2013-as beszámolót tárgyalunk 2015-ben úgy, hogy egyébként a vonatkozó jogszabályok azt mondják, hogy a benyújtástól számított egy éven belül meg kell tárgyalni az Országgyűlésnek. Ezt újólag azért vagyok kénytelen elmondani, mert az LMP egyetlen pártként nem járult ahhoz hozzá, hogy a beszámolókat, ami egyébként egy alkotmányos garancia, a nyilvánosság garanciája, bizottságra tolja át a plenáris ülés.
Azt látom, hogy az, hogy a különböző független intézmények, állam által alapított cégek, szervezetek - Médiatanács, Közbeszerzési Tanács és a többi - beszámolói lepattinthatók a plenáris ülés elől, ez egyébként egy garanciális szabály sérelme, és ugyanúgy az is, ha a Gazdasági Versenyhivatal vagy az alapvető jogok biztosa beszámolóját nem lehet egy éven belül megtárgyalni.
Ezt azért is fontos elmondani, mert ahogyan az ombudsmani beszámolónál, itt is azzal állunk szemben, hogy a tárgyalt időszakhoz képest eltelt jókora idő, az embereknek, képviselőknek is a fejében sokkal több minden van már, hogyha csak a versenypolitikát nézzük, mint ami adott esetben a 2013. évben, és lehet, hogy amik a 2013. év tanulságai, az azokból eredő következtetéseket valóban célszerű lett volna már a megelőző időszakban levonni.
Ezzel együtt, ha messziről nézzük a történetet, az látszik, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az állami szervezetrendszerben alapvetően egy üde színfolt, a szakmaisága megmaradt, és még jól is működne, ha egyébként ezt a hatalom hagyná.
Először is szeretnék arról szólni, hogy azt látjuk, hogy a tisztességes versenyt mint olyat a jelenlegi hatalom, a kormányzat immáron ötödik éve valamiféle neoliberális dolognak tartja, ami a hanyatló Nyugat csökevénye. (Vantara Gyula: Egyetértek!) És éppen ezért… Lehet, hogy ön ezzel egyetért, és nyilván Pócs kollégája is egyetért, mert remekül halászik ebben a helyzetben, csak ebben az a furcsaság, hogy a kartell- és a trösztellenes intézkedések éppen hogy nem a nagyvállalatokat védik, hanem pontosan a kis- és középvállalkozásokat, a helyi gazdaságokat.
Tehát ott van a kormányzat, illetve a Fidesz-KDNP-s többség egy önellentmondásban, hogy a tisztességes verseny, a tisztességes versenyt garantáló trösztellenes, kartellellenes szabályok nem a multinacionális cégeknek jók, nem az oligarcháknak jók, nem a nagybefektetőknek jók, hanem éppenséggel a tisztességes verseny a kisvállalkozásokat, a relatíve tőkeszegény vállalkozásokat, a helyi gazdaságot védi.
A különbség ott van a kormány gazdaságpolitikai felfogása és az LMP gazdaságpolitikai felfogása között, hogy önök, a Fidesz-KDNP alapvetően egyes vállalkozásokat szeretnének helyzetbe hozni, és ezért avatkoznak be ügyről ügyre a versenyszabályokba is. Mi viszont azt gondoljuk, hogy egy jövőképre alapozva, a megújuló Magyarország jövőképére alapozva szektorokat kellene fejleszteni. Ha szektorokat fejlesztünk, ebben a politikában fontos szerepe van, fontos szerepe lehet egy Gazdasági Versenyhivatalnak, hiszen ha a tisztességes verseny feltételeit szavatolja egy független hatóság, akkor valóban hatékonyan lehet szektorokat fejleszteni. Ha viszont a kormányzati politika arról szól, hogy hogyan lehet egyes vállalkozásokat, Garancsi-birodalmakat, Mészáros-birodalmakat, Andy Vajna-birodalmakat felépíteni, ott a Gazdasági Versenyhivatalnak semmiféle helye és szerepe nem lesz, nincs, merthogy magának a tisztességes versenynek sem.
Tisztelt Országgyűlés! Érdemes szemügyre venni konkrét területeket, ahol az utóbbi időben és így 2013-ban is a kormányzat egyedi ügyekben avatkozott közbe. Jegyzem meg, hogy akkor, amikor egyedi ügyekben avatkozik közbe, egyedi piacokon egyedi ügyben avatkozik közbe a kormányzat, akkor gyakorlatilag ezzel a GVH, a versenyhatóság jelentőségét lenullázza.
Vegyünk szemügyre akkor ilyen eseteket! A Gazdasági Versenyhivatal 2012. augusztus 27-én versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi, Auchan, CBA, Lidl, Spar, Tesco Global áruházak, továbbá a Magyar Dinnyeszövetség és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ellen, mivel azok vélelmezhetően megegyeztek egyrészt a Magyarországon termesztett görögdinnye ’12. július közepétől alkalmazandó áraiban, másrészt abban, hogy Magyarországon kívül megtermelt dinnyét nem vagy csak diszkriminatív árazással forgalmaznak Magyarországon.
2012 őszén erre jött az egyedi beavatkozás: az Országgyűlés módosította a szakmaközi törvényt. Természetesen nem kormányzati előterjesztéssel, természetesen nem a GVH-val egyeztetve, ahogy azt egyébként a versenytörvény előírná, hanem, lássanak csodát, ki volt az előterjesztő: ha tippelnek, ne Vas Imrére gondoljanak, mert ebben az esetben kivételes módon Pócs János képviselőtársunk mint nagy dinnyeexportőr volt a törvényjavaslat előterjesztője. (Pócs János közbeszól.) Ennek értelmében… Hát, te biztosan nem unatkozol! Ennek értelmében mezőgazdasági termékeket érintő, akár folyamatban lévő kartelleljárásokban (Pócs János közbeszól. - Az elnök csenget.) a GVH köteles kikérni a vidékfejlesztési miniszter állásfoglalását a hazai versenyjog alkalmazhatósága érdekében, és eljárását csak ezen álláspont alapján folytathatja.
A GVH megkereste a vidékfejlesztési tárcát, és az általa adott válasz szerint nem volt megállapítható az 1996. évi LVII. törvény 11. §-a szerinti jogsértés a vizsgált magatartás vonatkozásában.
A szakmaközi törvény módosítása, tehát a lex Pócs egyúttal kizárja a Tpvt. alapján a kartellezéssel kapcsolatos jogsértések szankcionálását agrártermékek vonatkozásában. Jóllehet, a miniszteri állásfoglalás az uniós jog alkalmazhatóságát nem érinti, az uniós szerződés 101. cikke vonatkozásában is korlátozni törekszik a szankciók kiszabásának lehetőségét.
A GVH úgy ítélte meg 2013 áprilisában, hogy a jogkövetkezmény nélküli, pusztán a jogsértés kimondására irányuló eljárás a jelen körülmények között nem vezethet a verseny feltételeinek érdemi javulásához. Ebben a GVH-nak tökéletesen igaza van. A GVH álláspontja szerint a jelenlegi szabályozási helyzet jogbizonytalanságot teremt a mezőgazdasági termékekre irányuló kartellek megítélésében. Minderre tekintettel a GVH az eljárását megszüntette.
Mondhatunk persze másik piacot is. Ez nem ’13-as, valóban, hanem későbbi, de az állami piacrablás már elég korán megkezdődött, és az egyedi ügyekbe történő állami beavatkozás szintén megkezdődött egyébként már 2010-ben, nem véletlenül volt sietős a GVH gyors átalakítása 2010 nyarán.
Egyedi intervenciós ügy a szemétkartell megmentése volt. Igazán elegáns megoldással a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvénybe pakolták bele, hogy a GVH ne vizsgálhassa a 2012-13 között kiírt, hulladékgazdálkodással kapcsolatos közbeszerzéseket. Ez a paragrafus egy igazi jogalkotási gyöngyszem, hogy hogyan működik a nemzeti cinizmus rendszere. A vonatkozó törvény 22/C. § szerint, jól figyeljenek: nem állapítható meg az 1996. évi LVII. törvény, tehát a versenytörvény 11. §-ában foglalt tilalom megsértése az OGyHT-ban meghatározott feladatok végrehajtása érdekében 2012-13. évben kiírt közbeszerzési eljárások során tanúsított magatartások vonatkozásában.
(10.40)
Miért is kapott kegyelmet az, aki ’12-13-ban szemétkartellezett? Nincsen erre válasz. Viszont az látható, hogy ott, ahol ilyen jogalkotási húzások vannak, ott a GVH pusztán egy díszlet, és tisztességes versenyről, ami egyébként a hazai kkv-kat és a helyi gazdaságot védi, nem beszélhetünk.
Ezek után - a módosítás januártól lépett hatályba - a versenyfelügyelet nem állapíthatja meg a szemétgyűjtési és -hasznosítási tenderekben indult eljárásai során a jogsértést. Egyetlen ügyben indult ilyen vizsgálat, mégpedig az Alcufer Kft.-vel, a Fe-Group Invest Zrt.-vel és a Selector Kft.-vel, valamint az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft.-vel szemben kezdeményezte a hatóság. Az eljárást azonban a termékdíjtörvény értelmében meg kell szüntetni a felügyeletnek, ugyanis a módosítás úgy rendelkezett, hogy az elmarasztalási tilalom a már folyamatban lévő esetekre is vonatkozik és így tovább. Én azt gondolom, hogy ez egészen feketeöves arcátlanság volt akkor az Országgyűlés részéről. Így, ilyen körülmények között a Gazdasági Versenyhivatal aligha töltheti be a hivatását.
De beszélhetünk a bankkartellről is. A következő történik: itt a GVH leginkább a kormány furkósbotjának a szerepét tölti be. ’13 november végén a Gazdasági Versenyhivatal 9,5 milliárd forintra büntetett bankokat azért, mert állítólag egy üzleti reggelin megbeszélték, hogy végtörlesztés miatt a kiváltó hitelek kamatait megemelik. Az üzleti reggeli pedig több éve rendszeres az elemzők szerint.
Önmagában a büntetés természetesen jogos, és helyes is a GVH eljárása. Ezek után nézzük meg, a bírság összege az egyes bankok között hogyan oszlik meg: az OTP közel 4 milliárdos, a K&H 1,7 milliárdos összeget kénytelen fizetni, a Takarékbank 1 milliós büntetéssel, a jelzáloghitelezésben egyébként komoly szereplőnek szereplő FHB pedig bírság nélkül megúszta az eljárást.
Tisztelt Országgyűlés! Ebben a körben természetesen szólni kell arról is, ami jelenleg MET-ügyben történik. A MET az MVM-mel, tehát az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt.-vel kötött titkos szerződésével lépett be a magyar energiapiacra, a gázpiacra, és közös céget alapított a Magyar Telekommal. Ez utóbbi tranzakció ’15 második felében fog lezárulni, erről ugye, azt írják az újságok, hogy ehhez még az érintett hatóságok jóváhagyása is szükséges - kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Jelenleg a MET felvásárolta a GDF gázüzletágát, úgy, hogy a GVH ezt engedélyezte, miközben a MET egyszerre tartozik a kormánypárt gazdasági hátországához, és rendelkezik eléggé jelentős offshore-kapcsolatokkal. Egy újabb olyan történet kerül elő az egyik piacon, ahol azt látjuk, hogy a jelenlegi kormánypárt tovább folytatja azt a politikát, amit az offshore-koalíció egyébként 1990 óta, hogy offshore-csatornákon keresztül szivattyúzzák ki az itt, Magyarországon, a magyar emberek és vállalkozások által megtermelt jövedelmet. Ráadásul a MET-nek a helyzetbe hozása tönkreteszi az állami, de egyébként nyereséges MVM Zrt.-t, amelyik mára súlyos veszteséget termel.
Én tudom, hogy ez nem a ’13-as évhez tartozik, példaként hoztam föl, hogy egyébként a GVH-nak a szűkös lehetőségek között is nagyon résen kellene lennie, mert a GVH-ban van a remény, hogy esetleg meg tudja állítani, meg tudja gátolni az egészen szemérmetlen állami piacrablást. Hiszen mint mondtam, a jelenlegi kormányzati politika nem szektorokat akar fejleszteni, hanem bizonyos vállalkozásokat, bizonyos oligarchacsoportokat akar helyzetbe hozni. Hiszen, mint látjuk, oligarchák továbbra is vannak a nemzeti együttműködés rendszerében, most már nem Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, hanem sokan mások vannak, akik az ő pozíciójukat el akarják foglalni. Ezek közé tartozik a Garancsi-érdekeltségbe sorolható MET.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül szeretnék szólni arról, ami, azt gondolom, a GVH hatáskörei között az egyik legfontosabb, az embereket közvetlenül érintő feladatkör, ez pedig a GVH-nak a fogyasztóvédelmi funkciói. Én azt gondolom, hogy a fogyasztói csoportok szervezőire vonatkozó panaszoknál a GVH hatékonyan járt el 2013-ban. Külön szeretnék szólni azzal kapcsolatban, ami a nagy áruházak tevékenységével kapcsolatos bejelentéseket vagy a számlának álcázott szerződési ajánlattételeket illeti, illetve arról, hogy a GVH a saját beszámolója szerint különös figyelmet fordít a sérülékeny, kiszolgáltatott fogyasztók védelmére.
Viszont ebben a körben szeretném arra is kérni a versenyfelügyeletet, hogy a törvényi jogok vagy a törvényi lehetőségek keretei között elmenve a falig próbáljon meg javaslatokat is megfogalmazni arra a jogalkotónak, a parlamentnek, illetve a kormánynak, hogy a legkiszolgáltatottabb fogyasztói csoportokat hogyan lehetne az egészen arcátlan kalmárszemlélettől megvédeni, hogyan lehetne a legkiszolgáltatottabb fogyasztói csoportokat megvédeni attól, hogy a különböző kereskedelmi láncoknak, a különböző olyan multicégeknek, akik egy egyszerű szabadrablási terepnek tekintik ezt az országot, a tisztességtelen gyakorlatától megvédjék.
Az látszik, hogy az elmúlt tíz évben a Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetrendszere és hatékonysága folyamatosan épült le. Ebben a tekintetben a GVH-nak, én azt gondolom, nagyon fontos feladatai lennének az egyszerű fogyasztók - a nagy cégekkel szembenézni kénytelen egyszerű fogyasztók - meg-védése tekintetében. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me