GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon nem egyszerű kérdésről van szó megítélésem szerint, mert nem lehet - legalábbis én úgy gondolom - csak egy irányból megközelíteni ezt a kérdést. Nem lehet csak infrastrukturális útfejlesztési kérdésként kezelni, mert ha csak ekképpen tekintünk rá a dolgokra, akkor szerintem téves döntések sokaságát lehet hozni.
Azt gondolom, hogy legalább két másik, de lehet, hogy ettől sokkal több tényező is befolyásolja ezt vagy szervesen illeszkedik mindezekhez. Például a szellemi infrastruktúra léte vagy nem léte. A technológiai infrastruktúra léte vagy nem léte. Vagy épp ezen infrastruktúrák hiánya után kialakulhat-e egy olyan technológiai fejlesztés az újfejlesztési infrastruktúra megléte kapcsán, ami a korábbiakban nem volt honos adott területeken? Szóval, hogyan és miképpen nyúl ezekbe a folyamatokba a kormány olyan értelemben indirekten, ami a vállalkozásösztönzési folyamatokhoz kapcsolódik hozzá?
Azt gondolom, hogy ez sokkal komplexebb attól, mint hogy csak úgy egyutasan gondolkodva azt lehessen mondani, hogy igen vagy nem: kell útfejlesztés valahol vagy nem kell útfejlesztés valahol? Persze én inkább azon az állásponton vagyok, hogy ha és amennyiben mód és lehetőség van rá, akkor az úthálózati infrastruktúra fejlesztésére szükség van. Ez persze ne legyen megfontolatlan, meggondolatlan, és ne legyen olyanfajta érdek nélküli, ami az adott térségben élő emberek szempontjait figyelmen kívül hagyja.
Ez az egyik része a történetnek. Nem akarom részletesebben kibontani, csak annyit szeretnék mondani, hogy én azt tapasztaltam, hogy ha kellő időben történő újfejlesztési, úthálózatbeli infrastruktúrabeli fejlesztések következtek be - kellő időbeni -, azaz adott technológiák nem kerültek lebontásra, visszaépítésre, és a meglévő szellemi infrastruktúra nem hagyta el a térséget, vagy az adott technológiához illesztetten adott esetben megmaradt, akkor ennek az infrastrukturális útfejlesztésnek, infrastrukturális gondolkodásnak és cselekvésnek volt haszna. Amennyiben már kiürült bizonyos szakmafelületen akár a technológiai háttér, akár az ehhez kapcsolódó szellemi infra léte, akkor bizony az útfejlesztéssel nem lehetett visszájára fordítani vagy nem lehetett egyértelműen visszájára fordítani ezeket a folyamatokat. Tehát az időbelisége és az adott térségek sajátosságaihoz való illesztése szerintem igen fontos kérdés.
Érdekes okfejtése volt Volner János képviselőtársam vezérszónoklatában az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos európai vállalkozások öncélúsága, önérdekűsége előtérbe helyezése. Értem a logikát, de szeretnék két gondolatot hozzátenni. 2012 vége, 2013 eleje, Magyarországon 961-962 ezer vállalkozás működik. Ebből 869 azon vállalkozások száma, amelyik nem a kkv-szektorba tartozó. Magyarra fordítva a szót, a vállalkozások 99,9 százaléka gyakorlatilag kkv, 250 fő alatti foglalkoztatói helyként jelenik meg. És talán még egy durvább számpár, ami azt mutatja, hogy 5547 mindössze azon vállalkozások száma, akik 50 fő feletti foglalkoztatási létszámmal bírnak. 860-870 között volt azoknak a vállalkozásoknak a száma, akik 250 fő feletti foglalkoztatási helyként voltak jelen.
Ezt a néhány számot azért mondtam, hogy végig tudjuk gondolni, hogy valójában az az okfejtés, amiről szó esett, mennyire jó vagy helytálló, vagy mennyire előrevivő. Szerintem az infrastrukturális fejlesztések ilyen értelemben nem feltétlen csak, mondjuk, a külföldi befektetői cégek érdekét szolgálják; messze nem, sokkal inkább a magyar kkv-k vagy a kkv-szektorba tartozó cégek érdekeit, hiszen az összes cég 99,9 százaléka ebbe a körbe tartozik. Ez az egyik része a dolognak.
A másik része, hogy ha különbséget teszünk cégek és cégek között - nem tisztem, és nem is kívánok senkit védeni e tekintetben -, hogy útépítő cégek vagy autógyártó cégek, akkor baj van. Egy-két héttel ezelőtt egy bizottsági ülés keretei között együtt voltunk Volner János bizottsági elnök úrral, ahol is az autógyártó cégek és a beszállítók képviselői vettek részt. Ezek a cégek, a beszállítókon kívüli cégek külföldi tulajdonban lévő cégek, és ott arról tettünk hitet úgymond együttesen és karöltve, hogy igen fontosnak tartjuk az ittlétüket, igen fontosnak tartjuk a fejlesztéseiket, a befektetéseiket és azt, hogy hosszú távon stabilnak gondolják a Magyarországon való létüket.
Ezzel csak azt akarom mondani - azt már nem is, hogy útépítés nélkül autót használni nehéz -, hogy szerintem nem lehet, nem szabad szakmai vonatkozású különbségtételeken keresztül megközelíteni ezt a kérdést. Azzal meg már végképp nem akarok foglalkozni, hogy mondjuk, milyen nyereségtartalmat produkálnak és visznek ki adott esetben az országból. Biztos, hogy kivisznek. Ezeknek kell megtalálni vagy az idézőjelbe tett jó értelmű korlátozó feltételét, vagy azt a serkentő hatását, hogy miért érdemes Magyarországon újra invesztíciókat, befektetéseket tenni a részükről.
De a dolog lényege igazából az - hogy azt az első gondolatát ennek a logikai okfejtésnek visszahozzam -, hogy az ilyen típusú infrastrukturális fejlesztések, megítélésem szerint, a lakosságon kívül, aki - fideszes képviselőtársam elmondását is megerősítve - nyilván nagyobb biztonsággal tudja használni ezen útfelületeket, az összes magyarországi kkv-szektorba tartozó több mint kilencszázezer cégnek az érdekeit is szolgálhatják.
Persze még egyszer visszamegyek arra a gondolati síkra, ami arról szólt, hogy nagyon alaposan és megfontoltan kell lépni akkor, amikor kijelölt útfelületek építését tervezzük, egyszerűen azért, mert szerintem vizsgálni kell a meglévő szellemi és technológiai infrastruktúra létét is, vagy vizsgálni kell azt, hogy hogyan és miképpen teremthető meg azon útfelületek mellett, szintjén, közelében új technológiák meghonosításához az a fajta szellemi infrastruktúra - vagy nemcsak szellemi, hanem technológiai infrastruktúra is -, ami tényleges, valós kihasználását jelenti ezeknek az új utaknak, úthálózatoknak.
Egyébként pedig Sallai képviselőtársamnak az az okfejtése, ami arra világít rá, hogy nem minden útfejlesztés bír gazdasági haszonnal és hozammal, bizony ez is valós, mert tényleg úgy van, hogy adott esetben versenypozicionális helyzetet is szülhet olyan mikro-, vagy talán már nem mikrokörze-tek-ben, -közösségekben, ahol az idézőjelbe tett jó értelmű belterjesebb vállalkozói körök létét törheti meg mindaz, ami az infrastruktúra-fejlesztésekkel kapcsolatos.
(16.10)
Szerintem tehát nem olyan egyszerű ez a kérdés, ennél komplexebb a dolog.
De a legfontosabb gondolatom e gondolkodás mellett talán az, hogy az öt év azért csak öt év. Öt év késlekedés bármilyen vonatkozásban egy olyan fogható hosszú időtartam, ami „bűnnek” tekinthető. Ha például tegnap a köznevelés, a szakképzés ügyében találkozunk azzal a gondolattal, hogy öt év eltelte után milyen konstrukcionális váltásokat akar ez a kormány életre hívni, akkor azt gondolom, hogy már elvesztettünk egy, usque másfél olyan időintervallumot, amely mondjuk, a szakképzés tekintetében visszaigazolódhatott volna a jelen kormány kormányzásának időszakához illesztetten. Ugyanez az útépítésekhez, útfejlesztésekhez hozzárendelten is igaz, főleg akkor, ha arról a hat, hat és féléves időintervallumról beszélnek, amely az előkészületi, felkészülési időtartamokat öleli fel, ami persze szerintem nyilván rövidíthető egy gondos gazda szerepvállalása mellett.
De a legnagyobb bajom az, hogy azt látom, az, ami most a törvény keretei között is, meg a törvénytől függetlenül vagy ezzel párhuzamosan Orbánnak az országjárásával kapcsolatos ígérethalmazzal párosul, az nem biztos, hogy szerencsés. Én emlékszem a 2010-es kormányváltást megelőző időszak infrastrukturális fejlesztési folyamatainak elfogadott terveire például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Északkelet-Magyarországon. És emlékszem, hogy 2010 után hogyan seperték le mindazt, ami az előző kormány időszakában elfogadottá vált, és gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy előbb - ismételten visszautalok fideszes képviselőtársam megszólalására - az emberek érdekeit vagy adott térségekben, akár a lemaradottnak mondott térségekben történő vállalkozások érdekeit szolgálta volna. Pillanatok alatt lekerült az asztalról, eltelt öt esztendő, és az öt év időszakában gyakorlatilag ezek a fajta fejlesztési szándékok nem igazán jöttek elő.
Most látom, sőt hallom Miskolc és Ózd összekötési szándékát, amit én jónak tartok, csak azt gondolom, ha visszakeressük azokat a dokumentációs háttereket, amelyek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, illetve az Északkelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács keretei között elfogadásra kerültek annak idején, valamint elvi támogatásra kerültek, mert hát a forráskihelyezések már nem történhettek meg a kormányváltásból fakadóan, hogy azok hogy haltak meg pillanatok alatt, és öt év elteltével kerültek vissza egyáltalán a gondolkodás homlokterébe. Szóval, azt gondolom, az a baj, ha egy adott kormányváltás kapcsán mindenfajta, szerintem józan újragondolás, felülgondolás nélkül kidobásra kerül az, ami az előző időszakban gyakorlatilag elfogadásra került megalapozott érvrendszerek és lakossági, vállalkozói körök, köztestületek és sok mindenki más együttes gondolkodása mellett.
Azt hiszem, el kellene jutni oda a parlament falai között politikai színezettől függetlenül mindenkinek, hogy vannak olyan, kell hogy legyenek olyan ügyek, amelyek tekintetében „társadalmi konszenzust” kell tudni szülni, merthogy csak ez szolgálja az előremenetelt. Olyan ügyek, amelyek mértékadó hatással vannak a mindennapi életünkre. Az, hogy hogyan és miképpen alakuljon ki a szellemi infrastruktúra története, tehát az oktatás rendszerében mi történjen. Az, hogy adott esetben így, amiről most szó esik ennek a törvénytervezetnek a kapcsán, az úthálózatbéli infrastrukturális fejlesztések vonatkozásában, egy logikailag fogható, az országon belül egy olyan úthálózati rendszer alakuljon ki, amely adott esetben nemcsak közlekedési, hanem befektetési szempontból is motivációs tényezőként jelenik meg. És ezernyi más ilyen típusú kérdést lehetne fókuszba helyezni, de négyet-ötöt biztosan lehetne találni annak érdekében, hogy bármikor bármilyen értelmű kormányváltásokra kerül sor - mert az élet már csak ilyen, mondom, jelzem fideszes képviselőtársaimnak is -, akkor legyenek tisztában azzal, hogy azok az ügyek, amelyek a társadalmi konszenzus elve alapján a közmegegyezés színterére hozhatók, azok folytatódnak, mert nem egyes politikai erők érdekei szerintiek, hanem a társadalom érdekei szerintiek. Én igazából ezt tartom a legfontosabbnak, és e kérdés kapcsán is mindenképpen szerettem volna ezt felidézni.
S még egy dolgot kérnék önöktől. Ha már öt évig valamilyen ügyek - nem valamilyen ügyek, hanem sokfajta, de most jelesül ilyen ügyek - tekintetében olyan mértékadó előrelépésekre nem kerül sor, mondhatnám úgy is, hogy a semmittevés jellemzi a történet alakulását, akkor öt év eltelte után viszont ne a kapkodás jellemezze ezt a dolgot, mert akkor egy hét vagy egy hónap leforgása alatt azt, amit öt évig nem csináltak meg, nyilván nem lehet megcsinálni. Tehát akkor egy kellő előkészítettség mellett, és ha van, az ellenzéknek - mondom nyugodt lelkülettel - a jó szándékú hozzáállását, tanácsát, módosító javaslatait, sok minden egyéb mást érdemes integrálni ebbe a történetbe, mert azt hiszem, hogy ezzel mindenki előbbre halad. Most én mondtam el azt a fajta, idézőjelbe tett, jó szándékú propagandabeszédet, amit a Fidesz szívesen használ az utóbbi hónapokban, hogy hogy kell közös felületet találni. Szerintem kell, de nem úgy, hogy beszélünk róla, hanem úgy, hogy csináljuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
