KISS LÁSZLÓ
KISS LÁSZLÓ
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány fontos dolgot azért jó, ha tisztázunk. Egyik oldalról, ha megbocsátanak, azt kell hogy mondjam, hogy Volner képviselőtársam és a Jobbik is hajlamos az EU-ra mindig szelektíven tekinteni, tehát azokat az irányokat, amelyeket pozitívnak gondol, elhallgatni, és amit negatívnak gondol, azt pedig kiemelni. Ez azért lényeges csak, mert ha előkerül az EU közlekedéspolitikája, akkor nem mehetünk el mellette egyébként anélkül, hogy ismertetjük az EU közlekedéspolitikájának az öt stratégiai fő irányát, amiben marha érdekes módon egyébként nem szerepelnek olyan irányok, amelyekről Volner képviselőtársam beszélt. Ezzel ellentétben viszont szerepel az, hogy a támogatásnak az EU-integrációt kell elősegítenie; a második pillére a szomszédos országokkal való együttműködés elősegítése; a harmadik az országokon belül kiegyensúlyozottabb térségi fejlődés elősegítése; a negyedik az emberi élet és a környezet védelme; az ötödik hatékony, piackonform gazdaság.
Tehát egész egyszerűen ne állítsunk valótlanságokat! Az Unió fejlesztéspolitikája ez. Ezt lehet értékelni, hogy ez nem jó. Ezen lehet vitatkozni, bár nem hiszem, hogy a parlament erre méltó hely, de valótlanságokat ne állítsunk!
Engedje meg, hogy emlékeztessem arra, hogy ha kisétál az 1-es villamos Árpád hídi villamosmegállójába, mondjuk, a budai oldalon, Szentlélek téri megállónak hívják, akkor ott egy táblát találhatott a felújítás kapcsán. Az volt odaírva a táblára sok minden információ mellett, hogy az Európai Unió fizette 91 százalékban. Ha ott egy tüntetést szerveztek volna ön és képviselőtársai, hogy ez milyen gyalázatos dolog, nyilván, mondjuk, nem talált volna sok követőre, de az az iskola, ahol tanítok, ott 100 százalékban az Unió fizette azokat a számítógépeket, amiről az informatikai oktatás folyik.
Én nem mondom azt, hogy minden tökéletes az Unió irányába, csak azt mondom, hogy sokkal jobban élnek a kritikák és ülnek a megfogalmazások, ha a valósággal vitatkozunk, nem pedig egy elképzelt valamivel.
Hasonlóan nem lennék Sallai Benedek képviselőtársam helyében, hiszen nagyon nehéz a dolga. Meghallgattuk azt, hogy hát az ő szavazatán múlik az, hogy 2018-20 között milyen fejlesztés fog itt megvalósulni, és hogy ha Sallai képviselőtársam nem támogatja, akkor itt, ha nem is nemzethalál, de biztosan egy kis közlekedési káosz fog bekövetkezni. Elnézést kérek képviselőtársamtól, magam nem biztos, hogy ennyire erősnek érzem a befolyását, de elnézést kérek, ha ebben tévedek. (Sallai R. Benedek: Megbocsátom.) Most bocsánatot kérek, hogy ezen ironizálok, de valójában azért arról van szó, hogy valóban helyes az, hogyha hosszú távú stratégiai fejlesztéseket és közlekedési fejlesztéseket megalapozó törvényeket, mondjuk, legalább konszenzusra törekedve tárgyalunk; aztán az, hogy ez nem jön össze, nyilván más kérdés.
Nagyon igaza van Boldog képviselőtársamnak, amikor arról beszél, hogy ezért aztán olyan megfogalmazásokat használjunk, ami figyelembe veszi, hogy itt hosszú fejlesztési időtávokról van szó, adott esetben akár kormányokon átívelő időtávokról. Ezért volt kár például az a hajsza és kampány, amit önök 2006-10 között folytattak a kőröshegyi völgyhíd kapcsán. De nekem nem tisztem megítélni, tekintve, hogy történelemtanárként biztos, hogy nem fogom elmondani, hogy a völgyhíd megépítése hasznos volt-e vagy nem volt hasznos, de arra ritkán közlekedőként azt el tudom mondani, hogy egyrészt valóban van egy kis mélység, amit át kell ívelni, másrészt a tényhez hozzátartozik, hogy 2001-ben fogadták el ennek a szakasznak a végleges tervét. Ezért is jó lett volna, hogyha 2006-10 között az a fajta kritikai él hiányzott volna az akkori Fideszből, ami ezt kritizálta, hiszen egy olyan fejlesztésről volt szó, amit egyébként az ezt megelőző kormányzat vagy kettővel megelőző kormányzat hagyott jóvá a műszaki tartalmakkal.
És persze az itt is igaz, hogy akik ezt a fejlesztést megszavazzák most, és adott esetben olyan helyzetbe kerülnek a későbbiek során, hogy ellenzéki térbe helyezik át a politikai tevékenységet, akkor nyilván kevésbé lesznek olyan helyzetben, hogy ezt kritizálni tudják. Ezzel mindenkinek szembesülnie kell.
Az, ami előkerült ebben a vitában, azért valóban igyekezzünk komolyan venni egymást. Ha igaz lenne az a fajta megközelítése több képviselőtársamnak, ami arról szól, hogy miért csak Simicska Lajos cége nyer, most meg egy másik, vagy miért kritizáljuk ezt, tekintve, hogy ezek magyar vállalkozások, tehát ha ez igaz lenne, akkor ez azt feltételezné, hogy ez a kettő magyar építési vállalkozás működik ebben az országban. Ami a furcsa szeszélye a sorsnak, hogy öt éven keresztül az egyik nyert, most meg elkezd a másik nyerni. Azért azt mindenki tudja, hogy ez nem így van. Tehát itt nyilvánvalóan azokat, akik korrupciót sejtenek ezek mögött, nehéz azzal elhallgattatni, hogy hát bizony transzparens beruházásokról van szó, amit, furcsa szeszélye a sorsnak, hogy először ez, utána meg az nyer meg, szinte azt lehet mondani, hogy csak ez a kettő beruházás. Ezt mindenképpen nehéz megmagyarázni. És a körbetartozások rendszere, a kormányzati építési beruházásokat övező korrupciós lehelet azért az elmúlt időszakban is ott van bizony, ami fontos lenne, hogy ne így legyen.
Vannak olyan országok Európában, ahol a közbeszerzések elnyerését mindenféle más egyéb feltételekhez is kötik.
(17.00)
Például Svédországban csak olyan cég nyerhet közbeszerzést, akik a svéd munkaügyi szabályokat érvényesítik, tehát magyarul olyan munkakörülményeket teremtenek és munkabért adnak, mintha svéd cégek lennének, akkor is, ha nemzetközi cégekről van szó. Ilyen értelemben azt kell hogy mondjam, hogy nagy hiányossága nemcsak ennek az előterjesztésnek, hanem általában a közbeszerzési szabályrendszernek, hogy semmiféle olyan másodlagos vagy kevés olyan másodlagos dolgot nem érvényesítünk a cégeken, amit pedig fontos lenne előírni akár az esélyegyenlőség tekintetében, akár a magyar munkahelyek teremtésében.
Adottnak vesszük, hogy egy cég munkahelyeket teremt, de valójában egy magyar beruházás kapcsán se írjuk ezt elő feltételként. Érdemes lenne a szaktárcának megfontolni azt a későbbiek során, hogy milyen ilyen puha vagy akár keményebb szabályokkal is szolgáljuk a közbeszerzésekkel a munkaerő-politikai eszközöket.
Hasonlóan nem akarok itt hosszan beszélni arról, hogy mi hiányzik ebből a törvényből, és tényleg nem akarok ezzel a gőggel jönni, hogy persze különbözők az egyéni képviselők meg a listásak; én még nem voltam soha listás országgyűlési képviselő, voltam egyéni önkormányzati képviselő és listás is, én érzékeltem a különbséget, de lehet, hogy én vagyok az egyedüli, ezt nem vitatom. De azért hadd mondjam azt III. kerületiként, hogy az M0-s körgyűrű északi szakaszának az ígérete kicsit olyan, mint a Mikulás, hogy az ember 4-6 évig hisz benne, aztán utána rájön, hogy nincs. Na, most az ott élők is, ugye hisznek ebben, hogy ott lesz körgyűrű, de aztán eltelt ez a 4-6 év, és rájöttünk, hogy nem.
Erre jó példa, hogy volt egy korábbi kormányzatnak egy meg nem valósult projektje, és bocsánatot kérek, hogy ezt előhozom, de talán tanulságos lehet: az „északi városkapu” projekt, ami arról szól, hogy miután megvalósul az M0-s körgyűrű északi szakasza, azt követően a HÉV békásmegyeri szakaszára egy P+R parkolórendszert és egy kiszolgálórendszert kéne telepíteni, hogy az agglomeráció közlekedése ne jöjjön be. És amikor nagy naivan megkérdeztem a szaktárcát, hogy akkor mi van ezzel, akkor az volt a válasz, hogy hát az mi, az a projekt. Most ezt nem kérem számon, mert ez a szakasz nem épült meg korábban sem, 6-8-10 éve nem épül meg, de azért ez nekünk nagyon fáj.
A törvényjavaslatra áttérve, és bocsánatot kérek, hogy elkalandoztam ettől, de úgy érzem, hogy fontos volt ez a kitérő, történelemtanárként a régészeti feltárások ügye izgat engem egy kicsit. Nem tartom jó iránynak egy korábbi törvényben azt, hogy lecsökkentették a feltárásra szánt időt, de a másik része is nyilvánvalóan érdekes, és nem akarok ebben a dologban egyoldalú lenni, mert hát ugye egy útépítés mégsem egy régészeti feltárás. Tehát ha utat építenek vagy egy fejlesztést valósítanak meg, most nem feltétlenül útépítésről van szó, bármilyen fejlesztést valósítanak meg, akkor azért a fő cél az, hogy ez a fejlesztés megvalósuljon, és ne évekig vagy évtizedekig tolódjon az a fejlesztés. Ezzel egyetértek. De azért mégiscsak érdekes lenne egy egyensúlyt találni, mert úgy gondolom, hogy jelenleg ez a szabályozás nem sikeres.
A régészeti feladatellátást két részre osztja a szabályozás. Az elsőben az engedélyben meghatározott teljes feltárás, a másodikban az azt követő szakasz történik. Amennyiben az első szakaszban már feltárás történt, ott a későbbiekben már nem lehet feltárást végezni. És előír egy speciális gyorsított eljárási lehetőséget, amelyről a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter dönthet, elrendelhet feltárást abban az esetben, ha az előkerült lelet megóvása a kivitelezés hátráltatása nélkül nem lehetséges. Ez nyilván érthető és garanciális dolognak látszik, de annak fényében, hogy nem sokkal ezelőtt önök megrövidítették a feltárásra szánt időt, én úgy érzem, hogy a régészeti emlékek védelmére jelen pillanatban sem kiemelt, sem nem kiemelt beruházás kapcsán jelentős energiát nem tudnak fordítani az intézmények. Jelen pillanatban egy kicsit besöpörjük a szőnyeg alá ezt a problémát.
Egy nagyon kedves évfolyamtársnőmmel, egy kiváló régész kolléganővel találkoztam a napokban, aki szintén III. kerületi választóm, megkérdeztem, hogy hol dolgozik, ő dr., tehát egy komoly tudós volt, de azt mondja, hogy tanítónő. Meglepődtem ezen, és megkérdeztem, hogy miért. Azt mondta, azért, mert neki az volt a munkaköre, hogy kihúzzon egy fiókot, és ami ott van, azt katalogizálja. Ennek az az oka, hogy sajnos azok a múzeumok, amelyeknek az lenne a feladata, hogy ezeket a feltárásokat végezzék, amelyre önök kevesebb időt adtak, mint ami korábban volt, mellesleg szerintem az sem volt elegendő, nos, tehát ezek a múzeumok egész egyszerűen nem rendelkeznek akkora emberanyaggal, amely alkalmas arra, hogy ezeket a leletanyagokat értékeljék. Tehát van egy-két ember, akinek tényleg pusztán az a dolga, hogy amit valaha valamikor találtak egy építkezésen, azt felcímkézze, hogy ez nagyjából mi lehet. Tehát nem arról van szó, hogy értékeljen leletet, hogy ez a lelet egy nagyon fontos szarmata kincs vagy egy hetvenharmadik római dénár, tehát nem erről van szó, hanem egész egyszerűen, csak hogy felfogjuk, hogy mi történt. És tekintve, hogy a közgyűjtemények ilyen állapotban vannak sajnos, ezért aztán az az elvárás, hogy ezt promptan és gyorsan csinálják meg a múzeumok, és így zökkenőmentesen tudjon működni a beruházás, túl nagynak bizonyul nagyon sok esetben.
Ezért tartanám nagyon lényegesnek, hogy a jelenleginél és a szokásosnál lényegesen nagyobb gonddal viseltessünk ezért a területért. És én nem gondolom azt egyébként, hogy ez egy ősbűn, amit 2010 előtt senki nem követett el, hiszen ha belegondolunk, hagyományosan ez úgy működik, hogy aki fejlesztésben érdekelt, útfejlesztésben, bármilyen infrastrukturális fejlesztésben, az egy kicsit úgy gondolja, jó, hát ott vannak a romok, azok kit érdekelnek, aki meg ilyen bölcsész-történész mint én, azok meg azt gondolják, hogy hát ott vannak ezek a romok, milyen szépek, jó, hát az az út, az nem érdekes annyira. De hát azért valahol mégiscsak az a helyzet, hogy egyensúlyra kell törekedni.
Én úgy érzem, hogy egy kicsit kipipálják ezt a feladatot. A valóság pedig nem az, hogy megóvjuk ezeket a kincseket. Én értem, hogy vannak olyan kincsek, amiket be lehet temetni, el lehet raktározni az utókornak, hogy majd egyszer feltárjuk, és mehet az autópálya. De attól tartok, hogy a jelen rendszerben ennek a korrekt, szakmailag megfontolt értékelése nehezen tud megszületni. Ezért kérem, hogy ezeket a passzusokat mindenképpen gondolják át. Gondolják át azt, hogy ilyen könnyítési lehetőségeket adnak, vagy szerintem lehet egy másik oldala is a történetnek, hogy gondolják át, hogy megerősítik azt a kulturális rendszert, ami ezzel foglalkozik. És én bocsánatot kérek ezért a megközelítésért, mert nem olyan múzeumokról beszéltem, akik az átlagnál rosszabb helyzetben vannak. Én elsősorban olyan múzeumokat ismerek, akik az átlagnál jobb helyzetben dolgoznak, és hát sajnos itt is sok esetben a pályaelhagyásnak ez az oka, hogy senki nem raktárosnak megy egy doktori fokozattal. Ezt magam meg tudom érteni, de pont emiatt azért jól látszik az, hogy ennek milyen korlátai vannak. Én ezt semmiképpen nem tudom támogatni.
Az, hogy ha az első szakaszban feltárás történt, a későbbiekben ott nem lehet feltárást végezni. Szóval pont ez a baj, hogy az, hogy ha történész-régész kollégáim végeztek volna egy feltárást, ami nem tudott hatékony lenni az időhiány miatt, utána azt mondani, hogy minden rendben van, mindent kiástunk, győztünk, ezt nem lehet. Ezért kérném az előterjesztőt, hogy a régészeti szabályok kapcsán fontolják meg azt, hogy megváltoztatják ezt az eljárást, vagy kicsit puhítják, életszerűbbé tegyék, hogy semmilyen olyan régészeti kincs, ami jelenleg a földben van, és nem kerül feltárásra, ne vesszen el.
És hogy ennek mekkora jelentősége van, és nem akarok erről sokkal többet beszélni, nekem volt egy tanárom az egyetemen, aki régészprofesszor volt, és elmondta nekünk, hogy ő most beszélt arról, hogy ő mekkora régész, hogy így rábök a térképre, és rögtön egy sumér települést lát vagy egy Árpád-kori temetőt, de hogy alapvetően ennek a munkának a nagy része mázli. Tehát ha éppen valamit véletlenül feltárnak, akkor van a hatékony kulturális emlékek feldolgozása. És itt is igaz, hogy ha már felszántjuk a földjeinket azzal, hogy építünk rá, és ott találunk egy emléket, akkor nagyon-nagyon valószínű, hogy ezek az emlékek azért fontosak is lehetnek.
Kérem, ezen a szemszögön keresztül is nézzék ezt a törvényt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
