DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát, eléggé el nem ítélhető módon igyekszem visszatérni a törvény megtárgyalásához. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt arról szeretnék szólni, hogy helyes-e, hiszen szóvá tette itt valamelyik képviselőtársam, ha több törvény kerül egyszerre ide elénk, és egyszerre történik a tárgyalása. A salátatörvények megtárgyalását én nagyon régóta ellenzem, és nagyon régóta azon az állásponton vagyok, hogy a törvényeket lehetőleg külön-külön tárgyaljuk. Mégis, vannak olyan helyzetek, amikor egészen kis terjedelmű törvények csatlakozhatnak más törvényhez, jelentős törvényhez vagy jelentősebb módosításhoz, ahol egyszerűen célszerű ez a megoldás. Én tehát azt gondolom, hogy azt ellenezzük, és az a helyes, ha azt ellenezzük, ahol valódi salátatörvény előterjesztésére kerül sor. Ezt én most nem tekintem ilyennek.
Nos, rátérve arra, ami a törvényben van, egy különös dolog az, amivel én most szeretnék foglalkozni, látszólag marginális kérdés, mégis jelentősen csatlakozik ahhoz, amit itt az előbb a nemzetiségi szószóló úrtól hallottunk. Ez a ragadványnevek és a betűjeles neveknek a kérdése. Különösen az alföldi térségben Magyarországon a ragadványnevek és a betűjeles nevek egészen egyszerűen történelmi jellegűek olyan értelemben, hogy hosszú történelmi folyamatokat jelentett egy-egy településen, míg egy-egy családnál kialakult egy-egy ilyen név.
(10.20)
Ez nem feltétlenül, sőt a legritkábban pejoratív, inkább valami olyasfajta megkülönböztetést jelentett, amely nagyon gyakran a családnak egyfajta megbecsülését is hozta és jelentette.
Miről van szó? Ha valakit, mondjunk, Mezőtúron S. Tóthnak hívnak, az nem téveszthető össze az összes többi Tóthtal - jó nagy számban vannak további Tóthok -, mindenki tudja, hogy az mit jelent, milyen családot jelent, az a család micsoda múlttal rendelkezik. Meggyőződésem szerint fontos ez, ezért ennek a kezelése kifejezetten lelki jellegű tényezőket érint éppen úgy, mint a nemzetiségi kérdésnél; hasonlóan vagy majdnem úgy, és azt hiszem, a majdnem a helyesebb.
Azt jelenti ez, tisztelt Ház, hogy óvatosan kell ehhez a kérdéshez nyúlni, óvatosan és megengedően. Meggyőződésem, hogy a megengedhetőség az egyetlen, ami itt helyes megoldás. A megengedhetőség azt jelenti, hogy egy család esetében a döntési jogosítvány ne az államot, ne a hatalmat, kifejezetten a családot illesse, azt, amely viseli, viselni akarja, vagy nem akarja viselni. Mindegyik döntés teljesen megalapozott lehet, és mindegyik döntés nemcsak törvényes kell hogy legyen, hanem elfogadott is kell legyen. Én ugyanis nagyon határozottan azt gondolom, hogy egy olyan színfoltot sikerülne kiirtani ennek a megszorításával, amely a magyar valóságot éppen a magyar vidéken jelentősen korlátozná. Ezért az én álláspontom az, hogy a törvényhozónak arra kell törekednie, hogy megengedhető legyen. Ez a határ tehát, amit itt ’53. január 1-jével jelöl meg a törvény, meggyőződésem szerint szükségtelenül került be ebbe a törvénybe. Ezen el kell gondolkodni, és ezen meggyőződésem szerint változtatni kell.
A másik ilyen kérdés - amely szintén gyakorlati jellegű, és talán az én előéletemből, korábbi foglalkozásomból is következik, hogy ezzel foglalkozni kívántam - a házasságkötést megelőzően az olyan házassági névnek a viselésére vonatkozik, ahol a házastárs már nem viseli vagy nem viselheti az előző nevét. Mint mondja, ha nem jelöli meg, hogy milyen nevet kíván viselni, ebben az esetben a születési nevet kell bejegyezni. Ez rendjén van, mert valamilyen nevet be kell jegyezni, de azért valami innen hiányzik. Nagyon gyakran éppen a tájékoztatás hiányában vagy a rossz tájékoztatás következtében utóbb érdeksérelmek jelentkeznek, ezért valahol garantálni kell, hogy a tájékoztatás ilyenkor teljes körű legyen, és ne a házasság megkötését követően vagy az anyakönyvezést követően ébredjenek rá elsősorban a feleségek, hogy itt valami olyan tévedés történt, amelyet ő egyébként nem szeretett volna. Ezért én azt gondolom, hogy itt is érdemes ezen a részen elgondolkodni.
Összességében egyetértek kereszténydemokrata képviselőtársam kiváló felszólalásával, amely szerint a stabilitást és a biztonságot kívánja szolgálni a módosítás összessége, és nem utolsósorban a magam részéről kifejezetten pozitívnak tartom, ha egy törvényt egy időszak után - az se baj, ha rövid az időszak - megvizsgálunk, és ez a vizsgálat arra az eredményre jut, hogy hol kell azon a törvényen javítani vagy módosítani.
Külön szeretnék magam is foglalkozni azzal a második résszel, amely a közmunka kérdését érinti. Ezek a változtatások az én meggyőződésem szerint elsősorban azt a lelki tényezőt szolgálhatják, ahol egy kicsikét - talán nem eléggé még, de egy kicsikét - közelebb kerülhetnek gondolkodásban, érzésvilágban azok, akik a közmunka világában kénytelenek ma megkeresni a kenyerüket azokhoz, akiknek tényleges munkaviszonyuk van; kénytelen vagyok ezt a disztinkciót használni, hiszen a kettő között kétségtelenül van különbség.
De ami miatt erről szólni kívántam, az elsősorban Schiffer képviselőtársunknak, frakcióvezető úrnak az az előadása volt, amelynek bizonyos részeivel a magam részről egyetértek. Ő párhuzamba állította a közmunkát és a szövetkezeti munka lehetőségét. Én azt gondolom, hogy ez nem vagy-vagy, hanem mind a kettőre nagyon jelentősen szükség van. Ami miatt erre ki kívánnék térni, hogy való igaz, érvényes ígéretünk volt arra, és én ma is mint kisgazda és kisgazda-képviselő nagyon határozottan igénylem, hogy a szövetkezéssel kapcsolatos törvény idekerüljön a Ház elé minél előbb, és ez a szövetkezéssel kapcsolatos törvény elsősorban a mezőgazdasági ügyeket próbálja rendezni. Ennek hiányában vidéken az átmenet a közmunka világából a tényleges munka világába nagyon nehéz lesz vagy egyes térségekben lehetetlen.
Beszéljünk világosan! Mindenféléket mondhatunk, egyes térségekben Magyarországon munkaerőhiány van, más térségekben reménytelen a helyzet a teljes munka világába való visszatérésre, mert egyszerűen nincs ilyen munka. A szövetkezés nagyot nyithatna ezen az úton, és azt gondolom, hogy itt megvan az a felelősségünk, hogy ezt a szövetkezési törvényt be kell hozni a Ház elé, meg kell alaposan tárgyalnunk, és egy olyan szövetkezési törvényt kell létrehoznunk, amely majd kiterjed már azokra a viszonyokra is, amely a termőföld bevonását jelenti olyan célból, hogy minél több munkahely teremtődjön meg.
Ezért én azt gondolom, hogy ez a lépés, ami most történt, jelentős lépés még a maga kisebb voltában is, hiszen azt az érzést ébreszti vagy azt az érzést kell ébressze azokban, akik a közmunka területén dolgoznak, hogy ők olyan munkát végeznek, amelyet a társadalom nemcsak értékel, hanem jogszabállyal is próbál alátámasztani. Megállni azonban itt nem lehet és nem szabad, meggyőződésem szerint tovább kell lépni, és annak az ígéretünknek megfelelően, amely azt mondja, hogy visszavezetjük a tényleges munka világába azokat, akik most talán kényszerűségből a közmunka világában vannak, megteremtjük a feltételeit.
Összességében maga a törvény meggyőződésem szerint jó irányt jelent, támogatható, ezért mi, kisgazdák is támogatjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
