POGÁCSÁS TIBOR

Full text search

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésében három olyan bűncselekményt kapcsol össze, amelyek időben meglehetősen távol vannak egymástól. 2009-ben történt a nagykátai eset, 2012-ben történt a második eset Hatvanban, és az idei évben történt a harmadik eset. Tehát ezeknek az eseteknek az összekapcsolása és ebből egy tendencia vagy egy előítélet megalkotása, azt gondolom, helytelen. Örkényben is, bár ez az eset most utoljára valóban Örkényben történt egyébként, ahol messze nem ilyen az élet, vannak bűncselekmények. Valóban történnek bűncselekmények vidéken is, a nagyvárosokban is, ennek ellenére azt a következtetést levonni, hogy ilyen az élet vagy ez az élet vidéken, szerintem hiba lenne.
A rendőrség mindenkivel szemben fellép, aki megsérti a törvényt, és a jogszabályaink alapján mindenki, aki megsérti a törvényt, azonos eljárással kell hogy szembenézzen. A rendőrség biztosítja az élet- és vagyonbiztonságot, valamint a védelemhez való jogot mindenkinek. A büntetőeljárást minden esetben a törvényeknek megfelelően megindítják, lefolytatják, végrehajtják, és senkivel szemben sem alkalmaznak kettős mércét. Tehát a törvény előtt mindenki egyenlő, korra, nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélkül.
Tehát, tisztelt képviselő úr, nincs semmiféle, akár etnikai, akár más hovatartozás alapján történő megkülönböztetés, mentesség vagy a bűncselekmények, szabálysértések, egyéb jogsértések elkövetőinek nem ad semmiféle kiutat az, hogy valamiféle kisebbséghez tartozik. De ez fordítva is igaz: nem lehet fellépni senkivel szemben sem azért, mert valamely kisebbséghez tartozik. A büntető törvénykönyv, a büntetés-végrehajtási kódex szigorítását mi szavaztuk meg, ezt egyébként önök nem támogatták, és ennek kapcsán elmondhatom önnek, hogy míg 2010-ben 383 alkalommal követtek el rendőrökkel szemben erőszakos fellépést, 2014-ben már csak 246 esetben.
Tehát ezek a jogszabályok elérték a céljukat. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me