MIRKÓCZKI ÁDÁM

Full text search

MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mondhatni, nincs új a nap alatt, cigánypolitika téren a helyzet változatlan idestova 25 éve. Mondhatjuk úgy is, hogy a csalás, a lopás, a korrupció kísér ezen a területen szinte minden adóforintot.
A Lungo Drom és az Országos Roma Önkormányzat által felhasznált uniós pénzekről újabb hírek érkeztek, miszerint brutális felárazás és brutális költekezés történt. Mi úgy gondoljuk, hogy mindez a Fidesz-kormány feladata és felelőssége is egyben, hogy ezen pályázati pénzek hova és miként kerülnek, és hogyan vetünk ennek véget.
Ellenben azt tapasztaljuk, hogy sem a kormány, sem a fideszes többség egyetlen képviselője sem szólal meg ebben a témában. Mi kimondjuk nyíltan, hogy a Farkas Flórián által vezetett Országos Roma Önkormányzat a „Híd a munka világába” című programra kapott 620 millió forintnyi uniós támogatást súlyosan túlárazva elköltötte, és valójában egyetlen munkahelyet sem teremtettek, sőt a rászorulóknak semmilyen részüket nem utalták át.
Az elnyert összeg felhasználásának célszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, mint a következő tételek. Sajtóinformációk szerint és az eddig napvilágot látott adatok szerint számítógépeket 3 millió forint/darab áron vették, összesen 21 milliót költöttek 7 darab számítógépre. Közel 29 millió forintért béreltek fél évre autókat. 31 millióért vettek irodabútorokat, 26 millióból újítottak fel irodát. 31 millió forintért egy tanulmányt is meg kellett írni a toborzás kiválasztásának eljárása és a toborzás eljárásrendjének kidolgozásáról. 19 milliót egy olyan tanulmányra költöttek, hogy milyen szoftvereket kell a számítógépre beszerezni. Egyes információik szerint további 30 milliót adtak egy médiaügynökségnek médiavásárlásra, 31 millióért egy másik ügynökséget bíztak meg szóvivői feladatokkal, 30-30 milliót költöttek projektmenedzserekre és projektszámvitelre, 13 milliót pedig nyomdai szolgáltatásokra. Mindez, ami a sajtóban megjelent.
Kérdem én, ha ez valóban így van, önök is úgy vélik-e, hogy ez reális ár-érték arány. Az Országos Roma Önkormányzat ezen adatok alapján 300 millió forintot költött olyan dolgokra a program költségvetéséből, amelyek egyáltalán nem a lecsúszott rétegek munkahelyteremtését szolgálják. Ezek után mégis mire számíthatunk azoktól az emberektől, akik úgy gondolják, hogy az oktatás, a munka és a törvények világán kívül, köszönik szépen, jól érzik magukat? Mire számíthatunk, ha saját társadalmának elitje lop, csal, hazudik?
Válaszoljanak őszintén, mit tesznek, a kormány mit tesz az integrációnak nevezett köztörvényes lopássorozat ellen. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me