DR. VAS IMRE,

Full text search

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés az előző ciklusban elfogadta a 2012. évi XXXVI. törvényt az Országgyűlésről. Ennek a rendelkezéseiből három fő elemet emelek ki.
(15.20)
Egyrészt lehetővé tette, hogy nemzetiségi képviselőket vagy nemzetiségi szószólókat válasszunk 2014-ben. A másik, hogy az országgyűlési képviselői munkát főállásúvá tette, így aztán az országgyűlési képviselő nem lehet a tavaly október 12-én megtartott önkormányzati választások óta polgármester, alpolgármester, önkormányzati képviselő, és ez együtt járt azzal, hogy az országgyűlési képviselők létszáma gyakorlatilag a felére csökkent.
A nemzetiségek bizottsága által benyújtott törvényjavaslat az alakuló ülés óta szerzett tapasztalatokon alapul, amelyek vonatkozásában négy pontot emelnék ki.
Először is, a szószólók ugyanúgy a független képviselők jogállása szerinti díjazásra lesznek jogosultak. Itt előttem szószóló urak elmondták, hogy milyen problémákkal küzdöttek meg az elmúlt egy évben.
A másik kérdés a képviselőknek a képviselői feladatellátáshoz nyújtott üzemanyagkártya, amivel ezután nemcsak üzemanyagot, hanem helyközi közlekedésre jegyet és bérletet, helyi közlekedésre pedig bérletet lehet vásárolni, így a képviselő, ha nincs autója vagy nem tud fenntartani autót, akkor az üzemanyagkártyáját tömegközlekedésre is fordíthatja, így aztán ennek megfelelően tud közlekedni.
A harmadik pont az irodahasználat. Idáig csak irodaként nyilvántartott ingatlant bérelhetett ki a képviselő, illetve a szószóló. Ezután, ha például lakásnak van minősítve az ingatlan, akkor is használhatja képviselői irodának; egyébként ugyanúgy, mint az ügyvédeknél, az ügyvédekről szóló törvényben ez korábban is hasonló módon volt szabályozva. Ezt meghaladóan szabályozza a törvény, hogy párt tulajdonában vagy vagyonkezelésében lévő ingatlant a képviselő vagy a frakciója nem bérelhet ki.
A negyedik pont, ami a vidéki képviselőket érinti, akik idáig jogosultak voltak arra, hogy 35-50 négyzetméter közötti lakást az Országgyűlés béreljen nekik, itt mind az alsó, mind a felső határ eltörlésre kerül.
Mind a négy pontra igaz az, hogy csak olyan megkötéssel történnek ezek az eltörlések, hogy egyetlenegy forinttal nem nő a képviselők munkája ellátásához szükséges keret.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Kérem, támogassák a törvényjavaslat elfogadását. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me