DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, egy olyan kérdés előtt állunk, amely nem politikai kérdés, hanem emberség kérdése, a felszólalásokból is ez tükröződött.
Engedjék meg, hogy én is egy személyes emlékkel kezdjem. Nekem nyilvánvalóan és már szüleimnek sem nagyon volt emléke a második világháborúról, az ott elszenvedett áldozatokról. Két tárgy van kiskoromból, ami emlékként megmaradt: egy festmény a falon, amit nagymamám egyik unokatestvére - Guszti bácsinak hívtuk - festett, illetőleg egy kis, bura alatt lévő Mária-szobor. A kis, bura alatt lévő Mária-szobornál imádkozott édesanyám és nagymamám minden este a világháború alatt, hogy nagypapám hazajöjjön, és szerencsések voltak, mert haza is tért nagypapám több év után a frontról. A kép festője, a rokonunk, Guszti bácsi, aki annak idején még a magyarádi szőlőben festett meg egy festményt egy hóban fekvő hadisebesültről, ő is kint volt a fronton, ő viszont soha nem tért vissza. Ez a kép arra emlékeztetett mindnyájunkat a családban, akik elmentünk az ebédlőben emellett, hogy bizony a háborúknak minden családban igencsak sok áldozata volt. Ez a törvényjavaslat azokra az emberekre igyekszik figyelni, akiknek a rokonai ilyesfajta pótolhatatlan veszteséget szenvedtek.
A hadigondozásról szóló törvény jelen módosítása egy közel hét évtizedes mulasztást pótol, ismét lehetővé teszi a második világháborúban esetett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok özvegyeinek és árváinak anyagi támogatását, egy 1949-ben meghozott politikai döntés ugyanis megfosztotta őket a hadigondozotti ellátástól.
Elmondhatjuk, hogy ezektől az emberektől, akik egyszer már jogot szereztek arra, hogy ilyesfajta ellátást kapjanak az államtól - amely nyilvánvalóan érzelmileg nem pótolja a veszteségüket, de az anyagi nehézségeiken valamelyest segít -, ezt elvették tőlük méghozzá egy kollektív jogfosztás elve alapján, pusztán azért, mert nem a Vörös Hadseregben szolgáltak, hanem az akkori magyar állam nemzeti seregében szolgáltak, besorozták őket, ha akarták, ha nem, ha jelentkeztek, ha nem, vitték őket. Törvényi kötelezettségüknek és hazaszeretetüknek tettek eleget akkor, amikor részt vettek a magyar hadseregben a második világháborúban.
Ebből a jogfosztásból is látszódik, hogy melyik az a rendszer, amelyiknek az ember számít, és ki az, akinek csak a rendszer fenntartása számít bármilyen úton-módon. Egy ilyesfajta kollektív jogfosztás, kollektív megbélyegzés a diktatúrák sajátja. Sajnáljuk, hogy ezek az emberek utána évtizedekig ezt a billogot magukon kellett hogy viseljék, pedig ők csak - mint minden állampolgár - annak a kötelezettségüknek tettek eleget, hogy a magyar hadseregben szolgáljanak. Az a fontos, hogy minden rendszer ezekben az esetekben is a jóvátétel kérdésében az embert tartsa elsődlegesnek.
Szintén itt felmerülő kérdés, amivel valószínűleg évtizedekig az elnyomó diktatúra alatt nem tudtak számot vetni, hogy vajon a vesztes lehet-e áldozat. Abból indultak ki, hogy a győztes oldalon vannak csak azok, akik a jó oldalon álltak, és köztük lehetnek áldozatok is, és a vesztesek oldalán az áldozat, az áldozattá válás teljes mértékben kizárt, hiszen teljes mértékben erkölcsileg megbélyegeztek mindenkit, akik a vesztes oldalon álltak, nem voltak tekintettel arra, hogy emögött emberi sorsok húzódnak meg.
A törvénymódosítási javaslat alapján mindazok jogosulttá válnak az ellátásra, akiknek férjük, édesapjuk 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt Magyar Királyi Honvédség és Csendőrség kötelékében szolgáltak, függetlenül állományviszonyuktól, rendfokozatuktól és attól a ténytől, hogy az 1947. február 10-én Párizsban Magyarország képviselete által aláírt békeszerződés következtében mely ország állampolgárává váltak. Mindezzel a jogszabály kifejezésre juttatja a határokon átívelő nemzetegyesítés jelentőségét is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az első olyan törvény, az első olyan jogszabály, amely a határon túli magyarokra éppen ezért személyi elven tekint, nem a lakóhelyet nézi, nem azt nézi, hogy ki milyen egyesületen keresztül kaphat támogatást Magyarországtól, a magyar államtól, hanem hasonlóan ahhoz az elvhez, amit a kormány elhatározott a kárpátaljai magyarok támogatásával kapcsolatban az utóbbi időben igen nehéz helyzetbe került, háborús helyzet miatt többszörösen sújtott kárpátaljai magyarok megsegítésére, ugyanezen új elv szerint a határon túli magyarok számára is biztosítja ugyanazt az ellátást, ugyanazt a jóvátételt, mint amit a határon belül élő magyarok számára.
A törvényjavaslat figyelembe veszi azt a tényt, hogy a XX. századi történelmi viharokban Magyarország határai többször változtak, így gondozotti körbe kerülnek a hősi halált halt néhai férjük után azon hadiözvegyek is, akiknek férje Magyarországról vonult be, de akik lakhelyváltoztatás nélkül jelenleg más állam polgárai. A törvényjavaslat megteremti annak lehetőségét, hogy azon személyek, akik korábban jogosultak voltak hadigondozotti ellátásra, de pénzellátásukat a ’49-es politikai döntés következtében megszüntették vagy jogosultságuk megszűnt, illetve kérelmüket politikai okokból be sem nyújtották, kérelemre járadékban részesülhessenek. Nyilván itt a politikai okoknak többféle módja lehet, de főként azért nem nyújthatták be ezt, mert határon túliként nem fordulhattak a magyar államhoz. Külföldön élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmezők esetében a kérelem benyújtásának helye a Fővárosi Kormányhivatal.
Úgy gondolom, mindazok a kérdések, amelyeket felvetettek képviselőtársaink a hadisírokkal kapcsolatban is, ugyanilyen fontosságúak, hiszen sok helyen a magyar jelenlétnek egyik utolsó jelei a magyar honvédek, a magyar katonák hadisírjai, nekünk pedig kötelezettségünk, hogy ezeket ápoljuk és jó karban tartsuk. Ebben mind a Honvédelmi Minisztérium, mind az Emlékbizottság, amelyik az első világháború méltó megemlékezésével foglalkozik, fontos programokat indított. Bízunk benne, hogy a hadiáldozatokról egy teljes mértékű leltára, egy teljes mértékű felsorolása lesz Magyarországnak, pontosabban: a hősi halottak almanachját össze tudjuk állítani.
(13.10)
Ez a második világháború esetében talán könnyebb, de az első világháború már említett 662 ezer hősi halottja közül százezer megholtnak és 200 ezer hadifogságba esettnek vagy megsebesültnek a neveit már a bécsi, a budapesti és a vidéki levéltári adatok alapján újra számba vettük, de nyilvánvalóan összességében háromszor 600 ezer főről lesz szó, hiszen körülbelül ugyanannyi volt a hadifogságba esett, a megsérült, illetve a meghalt katonáknak a száma. A második világháborúban szintén jóval több, mint 300 ezer magyar honvéd halt meg, és sokkal nagyobbra tehető az első világháborúhoz képest a civil áldozatok száma, akik szintén a második világháború áldozatai. Éppen ezért fontos, hogy ezeket az emlékműveket felújítsuk, Budapesten is központi emlékművet állítsunk fel az első világháború hősi halottainak. Arról a munkáról azért beszámolhatunk, hogy különböző településeken több mint 110 első világháborús hősi emlékművet már az elmúlt év során felújítottunk, és újra a régi fényében, a régi dicsőségében hirdeti a magyarok hősiességét és a hősi halottak emlékét.
Bízom benne, hogy ezt a fajta elégtételt, a hősöknek való elégtételt fogja szolgálni ez a törvényjavaslat is, 70 évvel megkésve, de bízom benne, hogy teljes parlamenti konszenzussal, és abban viszont biztos vagyok, hogy teljes nemzeti konszenzussal szolgálhatja ezt az ügyet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
