GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt 20 évben, 25-ben, de azon belül az 5-ön túli 20-ban kétszer, most meg az 5-ben szintén kétszer kerül módosításra a közbeszerzési törvény. Hát, e tekintetben négyszer olyan jól sikerült teljesíteni, csak tartalmiságában nem valószínű, hogy ugyanazt az eredményt tudják elérni.
Tudják, hogyha közbeszerzésről esik szó, akkor az emberek azt gondolják, azt mondják, azt várják el, hogy annak a végterméke, a végeredménye az legyen, hogy minél jobb minőségben és lehetőség szerint a legelfogadhatóbb áron szülessék valami. Mindegy, milyen termékről van szó, a lényeg ez: legjobb minőségben, a lehető legelfogadhatóbb áron. Aztán az elmúlt 5 év vagy most már a 6. erre mély cáfolatokat adott, hogy ennek így kell-e lenni vagy ez így van-e, és az a probléma is fennáll, hogy azok, akik érintettjei egy közbeszerzésnek, ha nem direkten, hanem indirekten, áttételesen, azok legyenek akár vállalkozások, az oly sokszor emlegetett mikro-, kis- és középvállalkozások, úgy a 2., a 3., az 5. sorban, vagy azok az emberek, akiknek a foglalkoztatásához kapcsolódnak ezek a folyamatok, azok meg általában vesztesei a történetnek. Önök is, ott a kormányoldalon számos vagy éppen számtalan példát tudnak felmutatni, amikor a közbeszerzésen nyertes nem tudta végigvinni vagy éppen már nem is akarta végigvinni a folyamatokat, felszámolási eljárásba futott ki, majd a 2., 3., 5. sorban lévők elszenvedőivé váltak a történetnek, legkiváltképp pedig az általuk foglalkoztatottak. Ugye, nem kell név szerinti példák sokaságát mondani?
A dolog másik része az, hogy a közbeszerzések arra is jók lehetnének és kellenének hogy legyenek, hogy mondjuk, a helyi foglalkoztatáspolitikai gondok megoldásában bizonyos értelmű indirekt vagy külső segítséget adjanak. Egy közbeszerzési eljárás keretei között, ha olyan passzusok érvényesülnének, amelyek a helyi munkaerő foglalkoztatását megfelelő módon díjaznák - nem pénzről beszélek, hanem mondjuk, egy pontozási rendszer keretei között -, akkor valószínűleg el lehetne érni oda, hogy legkiváltképp a leghátrányosabb helyzetű térségekben, ahová mondjuk, fejlesztési típusú pénzügyi források általában kevésbé jutnak, mint az ország fejlettebb régióiba - Budapest kivétel, ugye, az európai források leosztása -, ezekben a térségekben ezeknek jótékony hatása legyen. De nem így van, mert még a fejletlenebbeknek mondható térségekben, körzetekben sem az tapasztalható, hogy ha rendelkezésre áll a munka elvégzésére képes akár vállalkozás, akár konzorcium, akkor többségében vagy elsődlegesen ők jutnának hozzá ezekhez a forrásokhoz, amelyek közbeszerzés keretei között utolérhetőek.
Ismerek olyan példát - önök is, meggyőződésem -, ahol a helyi erők által nyújtott, benyújtott pályázatoknak a költségoldalán nagyjából 20-30-35 százalékkal kisebb mértékű forrásigények jelentek meg, s érdekes módon nem ők nyerték a pályázatokat. De olyat is ismerek, amely esetben elnyerték a pályázatokat, majd azt követően érdekes módon, egy-két hónap leforgása alatt vissza kellett lépniük ebből a folyamatból, mert némi inspirációt kaptak erre.
A dolog lényege tehát az, hogy azok az esetek, amelyek az elmúlt öt esztendőben visszatükröződnek, megmutatkoznak a közbeszerzéshez illesztetten, azok megítélésem szerint, bár ne lenne igazam, megítélésem szerint nem segítik, nem előremutatóan hatnak akár az ország gazdasági fejlődését érintően, akár a magyarországi mikro- és kisvállalkozások erősödését érintően, akár a hátrányos helyzetű térségekben történő foglalkoztatási pozíciók javítását érintően.
(16.10)
Itt nem tudom kikerülni azt, ami Lázár képviselőtársam, miniszter úr részéről elhangzott, amikor olyan számokat használ, ha már foglalkoztatási komponenciáit is nézzük a dolgoknak, hogy a Magyarországon történő 4,2 millió foglalkoztatott és annak a 20 százaléka. Szeretném, ha tudná, államtitkár úr, az elmúlt tíz esztendőben - de az se baj, ha a miniszter úr is megtudja - Magyarországon nem volt egyetlenegy olyan esztendő sem sajnos, ahol a 4,2 milliót elérte volna a közfoglalkoztatással együttesen számolt, a külföldre üldözött gazdasági menekültekkel, a magyar statisztikába beleszámolt százezres nagyságrendű foglalkoztatottaknak a száma. Nem volt. Bár lett volna!
De nem akarok ebben a részében elmélyedni, hanem a közbeszerzés dolgaival akarok foglalkozni a későbbiekben is. Próbálom kerülni az ismétléseket, amelyeket képviselőtársaim elmondtak, ezért inkább csak címszavakban beszélek azokról a dolgokról.
Sokan állítják, hogy Magyarországon a közbeszerzés súlyos korrupciós kockázattal párosul. Állítják, és minden bizonnyal van valami alapja is a történetnek, hiszen akkor és amikor minden második közbeszerzésnél, a közbeszerzések felénél az tapasztalható, hogy 1, azaz egy cég tesz ajánlatot, akkor ez nem másról szól, mint a testreszabott közbeszerzésekről.
A verseny, az átláthatóság, erről beszélt miniszter úr, az átláthatóság kérdésköréről, az egyszerűbb és a gyorsabb közbeszerzésről. Hol, hogyan, milyen átláthatóságról lehet itt beszélni? Hol, hogyan, milyen versenypozicionális helyzet kialakításáról lehet itt beszélni?
Azt mondják sokan, hogy szoros vagy legalábbis szorosnak tekinthető kapcsolat rajzolódik ki az üzleti és a politikai elit között, és bizonyos értelemben ennek kapaszkodóit is lehet látni, ezeket is lehet tapasztalni.
Nem véletlen mindaz, ami az Európai Unió Bizottságának 2015 - ha jól emlékszem - IV. hó 10-ei, a gazdasági operatív programmal kapcsolatos jelentésében megmutatkozik. Túlárazott projekteket is befogadtak, amelyeknek szankciója, amelyeknek büntetési tételekkel párosuló vonzata van a későbbiekre. Ami azt jelenti, hogy azokat a forrásokat, amelyeket Magyarország tisztes módon a gazdasági operatív programok keretei között fejlesztésekre tudna fordítani, azokat egyrészt nem tudja arra fordítani, mert pénzeszközöktől esik el, másrészt a pénzeszközöktől való elesés mellett még büntetési tételeket és szankciókat is kell hogy fizessen.
Az is disszonáns, hogy verseny nélkül több esetben, nyugodt lelkülettel azt lehet mondani, hogy nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozással olyan közbeszerzés nélküli esetek lefolytatására kerül sor, amelyek legalábbis kérdőjelek sokaságával párosíthatóak.
Testreszabott közbeszerzési kiírások haveroknak, pereputtynak? Azt kell mondanom, hogy ezek a „vádak”, amelyeket megfogalmaznak nagyon sokan, ezek tényleg helytállóak, hiszen gondoljanak csak bele abba, hogy Magyarországon hány gázszerelőnek sikerült olyan helyzetbe és pozícióba kerülni, mint a miniszterelnök közelében lévő gázszerelőnek. Verseny nélküli közbeszerzés részese is volt, ha most jól emlékszem, akkor az elmúlt időszakban egy 9 milliárd forintos, 9000 millió forintos nagyságrendű ügyben.
Nem véletlen, hogy talán a tavalyi esztendő bevételeit követően 1,8-1,9 milliárd, 1800-1900 millió forintos nagyságrendű osztalék az a nagyságrend, amit el tudott érni. Ez még 2-3 évvel ezelőtt csak 800 millió volt, „csak” 800 millió. Tudják, akkor, amikor ha emlékképeim nem csalnak meg, 225 embernek, akit foglalkoztatott abban az adott esztendőben, 157 millió forint bérkifizetést tett meg. Az osztalék az 800 volt.
Lehet, hogy önök szerint ez így rendben van. (Dr. Józsa István: Kizsákmányolás?) Talán az is, talán kizsákmányolás, talán vadkapitalizmus? Nem tudom. Nem tudom, de én úgy érzem, hogy az én lelkiismeretem szerint ez nincs rendjén, abszolút nincs rendjén, és ez a közbeszerzés keretei között születik, annak az égisze alatt, annak a jegyében születik.
De lehetne itt sok minden másról is beszélni. Lehetne itt olyan tételeket is felsorakoztatni, és itt Schiffer képviselőtársam vágyálmaihoz illesztetten azt mondani, hogy abból semmi nem fog teljesülni, hogy a miniszterelnök közvetlen közelébe tartozó rokonságban, egyebekben, amiről ő maga szólt, hogy őrá ne hivatkozzon senki, és az nem fog nyerni, na de hát, hölgyeim, uraim, itt az elmúlt időszakban, hónapokban cégek eladásai történtek meg, bizonyos érdekeltségi körökben! Ja, előtte a tavalyi munkálkodás eredményeképpen 470 millió forint osztalékkivételre azért sor kerül, majd most már nem abba az érdekeltségi körbe tartoznak ezek a cégek. (Dr. Józsa István: Á, nem.) Már nem. Így jövőre ezek nem lesznek érintettjei a Schiffer képviselőtársam által vágyott gondolatoknak!
Szóval, azt akarom mondani, hogy lehet ezt sokféleképpen csinálni, de én azt gondolom, hogy az, ami az elmúlt közel hat esztendőben zajlott, az nem túl korrekt, nem túl korrekt. Felelőtlennek tekinthető az a pénzügyi költés, amit önök csinálnak a közpénz terhére. Azt kell hogy mondjam, amit Tóth Csaba vezérszónok mondott, hogy túlárazott óriásprojektek sokaságával néztünk szembe a tavalyi esztendőben is. Megvan a konzekvenciája, az előbbiekben mondtam. Megvan, mert forrásokat nem használhatunk fel, ami megvolt, büntetéseket szabnak ki ránk, és ennek az a következménye, hogy a magyar emberek esnek el a felhasználható források lehetőségétől. (Vantara Gyula: Húha!) Igen, húha. A magyar emberek veszítik el azokat a pénzügyi kondíciókat, amelyekért áldozatot is vállalnak, mert mindegyikünk befizetett adóforintjainak a terhére az Európai Unióba köztudottan be is fizetünk. De ha önök „jól” munkálkodnak, akkor majd előbb-utóbb még az is elérhető, hogy tényleg kevesebb forráshoz jut hozzá ez az ország, mint ami a befizetése. Messze vagyunk még ettől, jobbikos képviselőtársaim, tehát még nem kell örülni, de a kormány hathatós segítségével ennek a pozíciónak az elérését meg lehet közelíteni.
Azt gondolom, hogy ezt el kellene kerülni. El kellene kerülni, mint ahogy azt is, hogy a közbeszerzés keretei között a szubjektivitás legyen mértékadó, a kizárás kategóriája vagy akár az öntisztázás kategóriája tekintetében. Példák sokaságát nem kívánom felemlíteni, sokkal inkább csak a befejező gondolatok között két dologra szeretnék visszautalni.
Az egyik az, hogy ha komoly, felelős kormányzati munkát kívánnak végezni, akkor csak azt az egy alaptételt kellene figyelembe venni, ami arról szól, hogy a közbeszerzések tényleg azt a célt szolgálják, hogy a legjobb minőséget állítsák elő ezen keresztül, és lehetőség szerint a legelfogadhatóbb áron. Arról szól vagy arról kellene szólni, hogy azokat szolgálja, akiket önöknek is szolgálniuk kellene: a Magyarországon dolgozó kisemberek sokaságát. Tudják, a keményen dolgozó kisembereket, amelyeket érdekes módon már úgy elhagytak a szóhasználat tekintetében is. Egy hétig volt keményen dolgozó kisember, most már nincs, már az érdekei sincsenek.
Szóval én a figyelmükbe csak azt szeretném ajánlani, hogy a közbeszerzésen keresztül is a magyar vállalkozások sokaságának, a mikro-, kis- és középvállalkozások sokaságának az érdekeit tartsák szem előtt, és olyan szabályozási rendszereket iktassanak be, amelyek főleg az elmaradott, hátrányos helyzetű térségekben a térségek javát és az ott élő emberek foglalkoztatási potenciáljának az erősödését szolgálják.
Én mindössze ennyit szeretnék kérni önöktől. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
(16.20)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
