RITTER IMRE

Full text search

RITTER IMRE
RITTER IMRE nemzetiségi szószóló: Sehr geehrter Vorsitzende, sehr geehrtes Parlament! Erlauben Sie mir bitte, das geehrte Parlament, über die Meinung des Ausschusses der in Ungarn lebenden Nationalitäten informieren.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Magyarországi nemzetiségek bizottsága nevében a bizottság véleményéről a tisztelt Házat tájékoztassam. A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról benyújtott T/4477. számú törvényjavaslatból - szűken értelmezve - mindössze két olyan pont van, amely nevesítetten érinti a nemzetiségi önkormányzatokat, konkrétan a 10. § t) és u) pontja.
A költségvetési törvény ezen idézett két pontja szerint a kincstári felülvizsgálat, illetve az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján a helyi nemzetiségi önkormányzatok által jogtalanul igénybe vett támogatások költségvetési évben visszafizetett összege az önkormányzati fejezeti tartalékot növeli, illetve a helyi nemzetiségi önkormányzatokat megillető igénybevételi, késedelmi és kiegészítő kamat összege szintén az önkormányzati fejezeti tartalék terhére teljesíthető. Vagyis a módosítás a helyi nemzetiségi önkormányzatokat a helyi önkormányzatok közé sorolja a visszafizetési kötelezettségek, illetve az őket esetlegesen megillető kamatok, járandóságok fizetése ügyében.
A szabályozás ilyen irányú kiegészítését nyilvánvalóan az tette szükségessé, hogy az Állami Számvevőszék a 2013. évben kapott jogosítványt a helyi nemzetiségi önkormányzatok vizsgálatára, melynek alapján 2013-ban és 2014-ben százas nagyságrendű vizsgálatra került sor, és a vizsgálatok úgymond eredményének pénzügyi rendezését törvényileg szabályozni kellett, amivel természetesen egyetértünk.
Ugyanakkor ehhez egy megjegyzést mindenképpen kell tenni. Az elmúlt két-három év azon törekvései, melyek a döntően 130-200 ezer forint éves bevétellel rendelkező helyi nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodására a többségében százmilliós, esetenként több tíz milliárdos bevétellel gazdálkodó települési önkormányzatok gazdálkodási szabályait próbálják ráhúzni és alkalmazni, teljesen életszerűtlenek.
Az aránytalan és felesleges havi, negyedéves, éves beszámolók, a helyi nemzetiségi önkormányzatok kényszerítése arra, hogy az adott évi támogatásokat tárgyévben használják fel, vagy kötelezettséggel terheljék le, az ésszerű megtakarítások megtiltása, továbbvitele a helyi nemzetiségi önkormányzatok vonatkozásában értelmetlenek, célszerűtlenek, az alapvető feladataiknak ellentmondóak. Mindent el fogunk követni azért, hogy a helyi nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó ezen értelmetlen és aránytalan gazdálkodási előírások törvényi módosítása a közeli jövőben megtörténjen.
Ugyanakkor a benyújtott törvényjavaslat nagyobbik része közvetve, nemcsak ebben a két pontban, hanem bővebben értelmezve, de mégis direkt módon és sokkal nagyobb mértékben érinti a Magyarországon élő nemzetiségeket további két vonatkozásban.
1. Az óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők kiegészítő támogatása természetesen érinti a helyi önkormányzatok, illetve a helyi és országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott nemzetiségi óvodákat is. A támogatás kibővítését örömmel vesszük, és kiemelten fontosnak tartjuk, mivel a nemzetiségi anyanyelvünk és identitásunk megőrzésében a nemzetiségi óvodáknak kulcsszerepe van és lesz a következő évtizedekben is.
2. Úgyszintén örömmel üdvözöljük a kiegészítő támogatást az óvodai ellátásban részesülő gyermekek ingyenes étkeztetéséhez. Az ingyenes óvodai étkeztetés kiterjesztése úgyszintén érinti közvetlenül valamennyi nemzetiségi óvodát, de a nem nemzetiségi óvodába járó valamennyi rászoruló nemzetiségi óvodás gyermeket is. Gondolom, azt sem kell hangsúlyoznom, hogy ebben az esetben természetesen nem a nemzetiségi, hanem a rászoruló jelző a lényeges.
Mindezek figyelembevételével és alapján a Magyarországi nemzetiségek bizottsága a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról benyújtott T/4477. számú törvényjavaslattal egyetért, azt elfogadásra javasolja. Danke für Ihre Aufmerksamkeit. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me