DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy évvel ezelőtt a reklámadónak nevezett adófajta bevezetésénél elmondtuk, hogy ez valójában nem reklámadó, hanem médiaadó. Az a törvény, amit tavaly elfogadott az Országgyűlés, nem más, mint a fideszes bandaháború egyik nyitó állomása volt. Gyakorlatilag a reklámadótörvénnyel bocsátkozott bele Orbán Viktor abba a bandaháborúba, ami jelenleg is folyik, és valójában helyettesíti a kormányzást.
Mi azon az állásponton voltunk tavaly májusban, hogy önmagában reklámadóról beszélni, reklámadóról gondolkodni fontos. Ez az adófajta viszont, amit a kormány bevezetett, illetve amit a parlament elfogadott reklámadótörvényt tavaly, kizárólag a zsákmányszerzésről szól. Ez valójában nem a reklámozást, a médiaszabadságot, a média mozgását korlátozza. Ez egy médiaadó.
Éppen ezért az alapvető álláspontunk most is az, hogy nemcsak ezt a módosító javaslatot, hanem magát az úgynevezett reklámadótörvényt ebben a formájában vissza kell vonni. Ennek semmi, de semmi értelme.
Elöljáróban szeretnék röviden arról szólni, hogy mi miért nem tartjuk ördögtől valónak azt, hogy egyáltalán reklámadóról beszéljen az Országgyűlés. Azt már korábban hangsúlyoztuk, hogy a kereskedelmi célú reklámokat szabályozó törvény támogatható lenne, hiszen a reklám, mint a fogyasztói társadalom sajátos intézménye, nagyban hozzájárul annak a vásárlói magatartásnak a kialakulásához, ami elsődleges céljának a minél nagyobb mértékű fogyasztást tekinti. Azonban a mesterségesen gerjesztett, folyamatosan növekvő fogyasztás jelentős társadalmi és környezeti károk forrása. A hagyományos közösségek széthullása, az emberi kapcsolatok elszemélytelenedése, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése közepette a kereskedelmi reklámok szinte kivétel nélkül egyoldalúan az anyagi javak fogyasztását ösztönzik, hátrányos helyzetet teremtve az említett negatív folyamatokat ellensúlyozni hivatott, nem anyagi jellegű szolgáltatások, oktatás, kultúra számára.
Ezekkel a negatív tendenciákkal szemben a helyi közösségeket meg kell védenünk, és támogatnunk, segítenünk kellene, például a közvetlen termelő-felvevő hálózatok kialakulását, a személyes jelleg erősödését egy-egy településen, a kereskedelmi áttételek számának csökkentését. A reklámok felerősítik a fogyasztói viszonyulást, a fogyasztás minél erőteljesebb növelésére buzdítanak, és közvetlenül vagy közvetve fokozzák a meg nem újítható erőforrások pusztulását, a környezet szennyezését, az egészségi ártalmakat. A reklám ezáltal sietteti a korlátozott mennyiségben meglévő javak felélését, pedig ma is élnek rajtunk kívül milliárdok, és utánunk is jönnek még generációk, akik szeretnék jogos szükségleteiket kielégíteni.
Az ilyen területek, mint a reklám szabályozása során lépéseket tehetnénk egy szabályozott piacgazdaság irányába, ahol a profitszempontok nem írhatnák felül a társadalmi és környezeti szempontokat, merthogy az ember előbbre való, mint a profit. Ezt hívják ökoszociális piacgazdaságnak. Egy olyan jogi szabályozórendszer létrehozásának irányába mozdulhatnánk el, ahol a piaci, verseny szempontú megközelítésen túl az ár- és értékviszonyok módosításával az áraknak és költségeknek egy olyan új rendszerét teremthetnénk meg, amelyben az eddigi szabad javak közé sorolt vagy alulértékelt erőforrások is beszámításra kerülnének, miközben korlátoznánk és hosszú távon felszámolnánk azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeknek negatív hatása a környezet visszafordíthatatlan károsodásához vezet.
Egy valódi reklámadó, nem az, ami ebben a törvényben van, a társadalmi és környezeti károk költségeit azok okozóira terhelné, ez „a szennyező fizet” elve, forrást is biztosíthatna a keletkező károk enyhítésére, esetenként kiküszöbölésére. A reklámadó pénzügyi forrást jelenthetne az olyan társadalmilag hasznos reklámtevékenységek számára, amelyek emelnék a lakosság kulturális igényszintjét, elősegítenék az egészséges életmód és a sportolás népszerűsítését, útmutatást adnának a szabadidő színvonalas eltöltéséhez csakúgy, mint számos társadalmi gond kezeléséhez, továbbá javítanák az emberek környezeti tudatosságát.
Ebben a törvényjavaslatban, illetve magában a reklámadó eredeti törvényszövegében erről szó sincsen. Ez nem ezeket a célokat szolgálná, amiket egyébként az LMP üdvözölne, ez kizárólag a bandaháború egy újabb fejezete, és pusztán csak a média megregulázásáról szól. Ez egy médiaadó, nem reklámadó.
És hát szólni kell azért azokról a hazugságokról is, amik itt a bevezetőben is elhangzottak a kormány, illetve Vantara képviselőtársunk részéről. Vantara Gyula, ugye, költségvetési bevételekre hivatkozott. Hát nézzük meg, hogy miről beszélünk! 10 milliárdot terveztek, ugye, államtitkár úr? 10 milliárdot terveztek ebből az adófajtából, ehhez képest csak Andy Vajna 15 milliárd forintos ajándékot kapott a kaszinói után. Akkor miről beszélünk, államtitkár úr? Akkor miért kell új adófajta? Elegendő lenne Andy Vajnától elvinni a lóvét, nem? Ez a 10 milliárd forint ott van egyetlen oligarchájuknál, akit kedvezményeztek az elmúlt évek jogalkotásánál. Tehát nyilvánvaló, hogy itt költségvetési bevételekre hivatkozni egész egyszerűen szemenszedett hazugság.
Arról is szólnunk kell, hogy ebben a helyzetben az 500 millió forintról 100 millió forintra történő leszállítása az adómentes határnak megint csak azokat sújtja, akik egyébként is az elszenvedői az elmúl t25 év gazdaságpolitikájának. Köszönöm szépen, hogy szocialista képviselőtársam kioktatott rendkívül szakszerűen arról, hogy miért helytelen módosító javaslatot beterjeszteni. Értem, hogy hatalmas kormányzati tapasztalatokkal a háta mögött, főleg kormányzati sikerekkel kioktathat bárkit. Az a helyzet, hogy nagy különbség közöttünk, hogy mi a módosító javaslattal jelezni szeretnénk, hogy továbbra is elsődleges szempontnak tartjuk, szemben az MSZP-vel és a Fidesszel, hogy a hazai kis- és középvállalkozások végre helyzetbe kerüljenek.
Éppen ezért minden javaslatot meg fogunk fogalmazni, ami arra hívja föl a kormányzat figyelmét, hogy véget kell vetni annak a gazdaságpolitikának, ami továbbra is a multikat kedvezményezi a hazai középvállalkozásokkal szemben. Tudniillik az értékhatár leszállítása megint egy olyan piaci torzuláshoz vezet, hogy alapvetően a médiapiacon jelen lévő multinacionális cégek szempontjából hatása gyakorlatilag semleges, ugyanakkor elsősorban a lappiacon jelen lévő kis- és középvállalkozások számára tragikus a következménye. Elhiszem, hogy a szocialisták számára nem fontos, nem volt fontos 4+8 évig sem, fontosabb volt a multik abajgatása. A mi számunkra viszont elsődleges szempont egy adótörvény módosításánál, hogy az milyen hatással van a hazai gazdasági szerkezetre.
Novák Előd már idézte az egyik szakmai szervezet véleményét, megkaptuk a Magyar Lapkiadók Egyesületének elemzését. Nagyon világos az, hogy milyen negatív munkaerőpiaci hatásai vannak a jelenlegi módosításnak, tehát az adómentes határ leszállításának, és nagyon világos az is, hogy az elsődleges kárvallottjai a lappiacon szereplő középvállalkozások, amelyek nyereségét a jelenlegi törvénymódosítás elviszi.
(9.40)
Tehát még egyszer: egy olyan törvénymódosítással állunk szemben - és most nem is az alapjául szolgáló úgynevezett reklámadótörvényről beszélek -, amelynek a hatása nagyjából semleges a piacot uraló különböző multinacionális cégek szempontjából, viszont tragikus következménnyel jár a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások, elsősorban lappiaci vállalkozások szempontjából. Tehát megint egy szektorban egy olyan lépést tesz a kormányzat, ami tovább tágítja a szakadékot a hazai oligarchák és multinacionális cégek, valamint a kis- és középvállalkozások között.
Nagyon világos az, hogy egy olyan helyzetet idéznek elő, aminek ráadásul a munkaerőpiaci hatása is katasztrofális; megint csak egy olyan lépést tesz a kormány, ami abba az irányba tereli az egyébként tudással, tapasztalattal felvértezett, jórészt fiatalabb embereket, hogy külföldön keressenek boldogulást, ha egyébként nem akarnak a közfoglalkoztatás gyönyöreivel megismerkedni.
Ráadásul azt is elmondtuk már tavaly nyáron, hogy egészen addig reklámadóról és főként médiaadóról beszélni szemérmetlenség, amíg meg nem tiltják az állami tulajdonú, köztulajdonban álló, monopolhelyzetű cégek reklámozását, és be nem szüntetik a kormányzati propagandát. Amíg van kormányzati propaganda, amíg szabadon lehet a Paksi Atomerőműnek hirdetési felületeket vásárolni a nagy semmire, addig minden egyes ilyen beavatkozás - függetlenül a szándékoktól - eleve a médiapiac súlyos torzulását és ezáltal a nyilvánosságnak a kormányzati manipulálását szolgálja. Hiszen elvileg egy új adónem minden piaci szereplőt érint, nagyjából normatív szabályok szerint. Viszont vannak olyan piaci szereplők, akiknek önök visszaosztják vagy visszaosztatják a lét.
Államtitkár Úr! Arra a kérdésre feleljen nyíltan, őszintén, nézzen a szemembe (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Tállai András: Nem vagy te még bíró, Schiffer!): mi szükség van arra, hogy monopolcégek, államtitkár úr, mi szükség van arra, hogy monopolcégek hirdetéseket helyezzenek el közpénzen bármelyik televíziós csatornán, bármelyik újságban? Mi szükség van arra, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. vagy bármilyen monopolhelyzetű cég akár egy fillért is költsön hirdetésekre? (Tállai András: A reklámadóról beszélj!)
De ez a napirend, államtitkár úr, mert egy olyan adótörvényről beszélünk, lehet, hogy ez önnek nem tűnt föl, egy olyan adótörvényt hoztak ide, amely egyébként a médiapiacot sújtja. Akkor, amikor ennek a törvénynek a hasznosságáról beszélünk, elemezni kell, hogy egyébként ezen a piacon milyen viszonyok vannak. Akkor, amikor önök bevezetnek egy új adófajtát, nem tudunk eltekinteni attól, hogy egyébként sunyi módon ezt a piacot önök hogyan manipulálják. Mert bevezetnek egy új adónemet, ami nem fog fájni, vagy bevezettek egy új adónemet, ami nyilvánvalóan nem fog fájni azoknak a vállalkozásoknak, amelyek fölnyalják a hirdetési bevételeket a különböző köztulajdonban álló monopolhelyzetű cégektől.
És államtitkár úr, figyeljen ide, azért lényeges az, hogy monopolhelyzetű cég (Tállai András: Óvodában vagyunk, óvó bácsi?), mert a monopolhelyzet azt jelenti, hogy az illető cég nem versenyez. Ha valakinek van versenytársa; lehet, hogy ön ezt viccesnek találja, én kevésbé… (Tállai András: Azt tartom viccesnek, hogy óvó bácsi vagy! Nem az óvodában vagyunk!) Ha valakinek van versenytársa, akkor szüksége van reklámra. Ha valakinek nincsen versenytársa, akkor miért reklámoz? Erre a kérdésre várnánk már évek óta választ.
A másik pedig az, hogy amit én a bevezetőmben elmondtam, abból az következik, hogy természetesen nemhogy nem vitatkozunk azzal, hogy közhasznú kérdésekben a kormány hirdetéseket helyezzen el, hanem kifejezetten hasznosnak tartjuk, ha az állampolgároknak jogaik gyakorlásához vagy kötelezettségeik teljesítéséhez a kormányzat információkat szolgáltat. De miféle közhasznú információ például az, amikor óriásplakátokon hirdetik a hazugságokat, hogy Magyarország jobban teljesít, meg az egyéb blődliket? Amikor különböző listák alapján kiszórnak több millió levelet, amiben a különböző sunyi kérdéseiket megfogalmazzák és uszítanak? Ez milyen közhasznú információ? Ez mely magyar állampolgár jogainak gyakorlásához vagy kötelezettségeinek teljesítéséhez elengedhetetlen?
Egy szó mint száz: addig, amíg a kormányzati propagandát be nem tiltják, addig, amíg a monopolhelyzetben lévő, tehát nem versenyző, köztulajdonban álló cégek szabadon költhetik a közpénzt, mindannyiunk pénzét a semmire nem való, hazugságokat hirdető hirdetésekre, addig egész egyszerűen értelmesen beszélni nemcsak médiaadóról, de reklámadóról sem lehet.
Végezetül szeretnék arról is szólni, hogy nyilvánvaló, hogy ez a játék, most ez a törvénymódosítás nem más, mint falakba ütköztek, nyomásgyakorlás érte a kormányt, és megint a szokásos színdarabot adják elő, lefelé rúgnak. Beleütköztek egy európai uniós falba, gondolom, néhány multinacionális médiavállalkozás szintén a kormányokon keresztül nyomást gyakorolt az Orbán-kormányra, erre az önök válasza az adómentes határnak ez a leszállítása, ami - hangsúlyozom még egyszer - egyetlenegy eredménnyel szolgál, hogy hazai kis- és közepes méretű lap-, médiavállalkozásokat tesznek tönkre.
Tehát miközben önök szavakban hirdetik azt, hogy a nemzeti középosztályt kell felerősíteni, és nyomják ezeket a süket szövegeket, a tények magukért beszélnek. Folyamatosan és sokadjára hoznak be a Ház elé olyan törvényeket, amelyeknek az iránya ugyanoda mutat, ahova a korábbi kormányok politikai iránya, tágítják a szakadékot a hazai kis- és közepes vállalkozások és a multinacionális cégek, valamint az udvari beszállítóik között.
És még annyit, hogy természetesen lehetne értelmesen beszélni reklámadóról - ez médiaadó - abban az esetben, ha egyébként egy kiszámítható gazdasági környezet lenne. Az, hogy ötletszerűen, egy bandaháború szempontjaira támaszkodva bevezetnek adónemeket, ez továbbra is azt a politikát erősíti, amelynek homlokegyenest az ellenkezőjét hirdette meg a miniszterelnök 2010 nyarán.
Hol van a söralátét, államtitkár úr, amit beígértek 2010 nyarán? Egyelőre azt látjuk, hogy ötletszerűen, pillanatnyi hatalmi érdekek hatására kitalálnak hangzatos adónemeket, ezeket bevezetik, és megint csak azt tudom mondani, hogy az áttekinthetetlen adórendszer, a kiszámíthatatlan jogszabályi környezet elsősorban megint csak a hazai kis- és közepes vállalkozókat sújtja, hiszen ők azok, akik nem képesek megfizetni olyan nagy méretű pénzügyi apparátust, pénzügyi és jogi apparátust, amely az egyre áttekinthetetlenebbé váló adóigazgatási rendszert kezelni tudja.
Éppen ezért amellett, hogy továbbra is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a módosítás katasztrofális abból a szempontból, hogy megint egy szektorban tágítja a szakadékot a nagy multicégek és a hazai kkv-k között, egyébként pedig magát az úgynevezett reklámadótörvényt, ami egy médiaadó-törvény (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), vissza kell vonni, és a bandaháborút pedig fejezzék be. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
