SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarok én sokkal többet mondani két percnél. Először is Bárándy képviselő úrra annyit szeretnék reagálni, hogy az ellenzéki vágyakozást, amit megfogalmazott, én is rendszeresen végiggondolom. Az a furcsa, hogy a kormány beszél fair biztosítókról, fair bankokról, de még a fair kormányok ideje nem jött el Magyarországon az elmúlt 25 évben. Ez a legnagyobb szomorúságunk, mert akkor lehetne az ágazatokat fairré és korrektté tenni.
Ha megengedi Turi-Kovács Béla képviselőtársam, akkor annyit hadd mondjak el, hogy bár sajnos a kormányzattól továbbra sem kapunk válaszokat a felvetett kérdéseinkre, de én magam is, ha létezik olyan, ökoszociális alapokat figyelembe vevő kisgazda politikusként ugyanezen szempontok alapján hozom a döntésemet. Az a gond, hogy ezekre az aggályokra, amelyeket a képviselőtársam felvetett, van válasz, ugyanis nem tudom, önöket is megkeresték-e, de kis reklámstúdiók kerestek meg bennünket e-mailben.
A kis magyar reklámügynökségek nevében írtak nekünk az ágazatban dolgozók, akik azt mondják, hogy leginkább ezek a kis helyi reklámfelületek fognak eltűnni, sajnos az, ahol a helyi szolgáltatások, helyi kisvállalkozások tudnak esetleg valamilyen szintű ismertségre szert tenni, és nem arról van szó, hogy a társadalom számára káros reklámfelületeket hoznak létre és egészségre és társadalomra káros reklámok sokaságát akarják eladni. Nem! A szolgáltatásokat be akarják mutatni, meg akarják ismertetni a tevékenységüket, el szeretnének indulni. Ezek ugyanígy áldozatai lehetnek ennek a reklámtörvénynek. Erre kaptunk egyértelmű válaszokat, és erre már jobbikos képviselőtársam is, frakcióvezető úr is utalt, hogy ezek a megkeresések alapozzák meg azokat az aggályokat, amelyekre viszont a kormányoldalról sajnos semmilyen választ nem kapunk.
Tehát arra hívom fel képviselőtársam figyelmét, hogy amennyiben azok az értékek, amelyeket az előbbi felszólalásában is mondott, fontosak, akkor sajnos kritikusan kell szemlélnünk ezt a jogszabályt, mert komoly esélye van annak, hogy ez pont azokat fogja sújtani, akiket mind a ketten képviselni jöttünk a parlamentbe, és sajnos nem azoknak jelent majd terhet, akik minden további nélkül elbírják ezeket az adókat. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me