DR. LATORCAI JÁNOS

Full text search

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Alig több mint fél évvel ezelőtt vitattuk itt meg a parlamentben az idei, a 2015. évi költségvetést, és íme, most már itt állunk és vitatjuk a jövő évi költségvetést. Sokan az előnyeit, sokan ennek a hátrányait próbálják magyarázni itt a vita során, én mégis azt hiszem, hogy ez egy világos üzenet mind a külföldi partnereink, mind az állampolgárok számára, mert igazából azt az üzenetet hordozza, hogy a magyar gazdaság jó úton jár, a gazdasági szereplők számára pedig kiszámíthatóbbá, követhetőbbé válnak a költségvetési folyamatok.
(9.00)
Úgy vélem, nem kell mélyrehatóbban boncolgatni, hogy milyen fontos üzenet ez egy olyan világban, ahol az országok gazdasági mozgásterét alapvetően befolyásolják a nagy hitelminősítők besorolásai, a jövőre vonatkozó várakozásaik.
Az Állami Számvevőszék elnöke parlamenti felszólalásában és a Költségvetési Tanács elnöke is egyértelművé tette, hogy ez a költségvetési tervezet megalapozott, megalapozott vitát is folytathat ennek alapján az Országgyűlés, és ez egyértelműen annak köszönhető, hogy az elmúlt öt év során folyamatosan javultak a tervezhetőség és a kiszámíthatóság feltételei. Az Állami Számvevőszék a jövő évi költségvetési tervezetben az adóbevételek közel 85 százalékát megalapozottnak minősítette, és ha valaki visszaemlékezik, az idei évre vonatkozó költségvetési vita során ez a szám még alig volt több mint 50 százalék.
Szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét néhány üzenetre, amelyet ez a költségvetés magában hordoz. Egyértelmű üzenet az, hogy a kormány a tisztességes állampolgárok, a tisztességes vállalkozók, a családok oldalán áll. Szeretném ezt példákkal is alátámasztani. Az első és talán a legfontosabb, hogy ez a költségvetés - ahogy hallhattuk is, és ahogy a számokból ez következik - az adócsökkentés költségvetése. Ennek a kijelentésnek talán még nagyobb a jelentősége egy olyan gazdasági válságot követően, amikor a bevételek növelésével, vagyis az adók emelésén keresztül próbálták korrigálni a hibás gazdaságpolitikai lépések és a súlyos eladósodottság következményeit.
Jövőre, tisztelt képviselőtársaim, a személyi jövedelemadórendszer 850 milliárd forinttal hagy többet 2010-hez képest az embereknél, vagyis ennyivel többet fordíthatnak a szülők gyermekeik nevelésére, a háztartások vezetésére, a magasabb életszínvonal elérésére; ennek hatása egészen biztosan nyomon követhető lesz majd a fogyasztás növekedésében. Ez azt jelenti, hogy míg 2010 előtt a gazdaság motorját a hitelek jelentették, addig mára a fogyasztás bővülése lehet a gazdasági növekedés alapja.
Ellenzéki képviselőtársaimtól többször elhangzott, hogy a kormány ezzel a gazdaságpolitikával távolodik Európától. Tisztázhatunk valamit és tisztáznunk is kell: a kormány az alkalmazott gazdaságpolitikai megoldásokkal tulajdonképpen olyan eszközöket használ, olyan eszközökkel él, amelyek az Európai Unió politikájában, fejlesztéspolitikájában is irányadók. Ilyen például, hogy a kormány csökkenti a munkát terhelő adókat. Sokan mondták ezt, hogy az az 1 százalék, amit a kormány a jövő évi költségvetésben a személyi jövedelemadó tekintetében csökkent, annak a jelentősége az emberek zsebében korlátos. Ez így igaz, egy kis fizetés esetében ez csekély, de összességében, nemzetgazdasági szinten ennek a hatása, hogy ez milyen fogyasztásnövekedést vagy milyen biztonságot jelenthet a társadalom életében, meghatározó.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az új adószabályok senkit sem ösztönöznek a jövedelem eltitkolására, mivel azok nem az adóelkerülést, hanem a tisztességes munkát jutalmazzák. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikai lépései, illetve maga az előttünk lévő költségvetés is a gazdaság kifehérítését célozzák. Az Állami Számvevőszék véleményére szeretnék hivatkozni, amikor a megalapozott növekedés és az adórendszer stabilizálódásának következményeit boncolgatjuk: 2016-ban a kormány nem vezet be új adókat, a gazdaság kifehérítésére bevezetett intézkedések pedig a szakértők szerint egyértelműen hozzák majd a tervezett bevételeket.
Ez az üzenet közvetíti a magyar vállalkozások és a magyar állampolgárok számára, hogy a kormány a tisztességes munka és a tisztességes verseny országát építi, ahol a gazdasági szereplőknek nem kell attól tartaniuk, hogy az egyes szereplők az adóelkerüléssel jogtalan versenyelőnyre tehetnek szert. Ezt a célt szolgálta már az elmúlt időszakban is az elektronikus pénztárgépek vagy az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer bevezetése, amelyek ma már azon ellenzéki képviselőink számára is, akik annak idején ez ellen nagyon tiltakoztak, egyértelmű, hogy beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.
Rendkívül fontos, hogy családbarát költségvetésről dönthetünk, amely támogatja a családalapítást, és azt értékként is tekinti. Az elmúlt évek költségvetései már rendre olyan adóintézkedéseket tartalmaztak, amelyeknek köszönhetően a gyermekvállalás nem jelent egyet az anyagi nehézségek növekedésével, a lemondással, a nélkülözéssel. A két gyermeket nevelő szülők havi adókedvezménye az új költségvetés szerint tovább nő.
Szakértői vélemények ezt a költségvetést rendkívül stabil költségvetésnek minősítik. A költségvetés teljesíthetőségének biztonságát növeli, hogy a fejezeteknél most első ízben képeznek úgynevezett fejezeti stabilitási tartalékot, aminek együttes összege 35 milliárd forint.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az államadósságmutató a 2016. évre 73 százalékra csökken. Ez azért rendkívül fontos, mert az államadósságmutató 1 százalékpontos csökkenése is jelentős tartalékot tartalmaz, mivel az Alaptörvényben meghatározott kötelezettség még az államadósság további 300 milliárd forintos növekedése mellett is így teljesülhet. Az európai uniós módszertan szerint számított 2 százalékos GDP-arányos hiánycél mintegy 350 milliárd forinttal alatta marad az uniós és hazai jogszabályokban rögzített követelményeknek, azaz a jogszabályi előírások abban az esetben is teljesülhetnek, ha a GDP vagy az államadósság, illetve a hiány a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakul.
Mindezek alapján is megállapíthatjuk, hogy fenntartható és stabil költségvetésről van szó, amely azt a célt szolgálja, hogy az előttünk álló út bizton járható és bizton teljesíthető legyen. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me