DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy erre az utolsó megjegyzésére annyit reagáljak, hogy azt el tudom képzelni, hogy van olyan statisztika, ami ezt mondatja önnel.
Viszont higgye el, hogy nem így élik meg azok az emberek, akik ebben benne vannak. A szociális szféra dolgozói ma tüntetnek ebben a városban. Az Andrássy útról a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül egészen az Alkotmány utcáig fognak majd jönni. Öt órakor kezdődik ez a tüntetés. Nem javaslom azt államtitkár úrnak, hogy menjen ki oda, és nyugtassa meg őket ezekkel a gondolatokkal. Hiszen ők annyit kérnek csak, a szociális szféra munkatársai, hogy az egészségügyi dolgozók béréhez zárkóztassák föl az ő bérüket. Pedig még az egészségügyi dolgozók bérével sem vagyunk igazából elégedettek; ahogyan önök sem, hiszen 15 milliárd forintot be is állítottak a béremelésre.
Csakhogy ezt is meghivatkozta ön, hogy az egészségügyi szférában is lesz majd béremelés. Varga Mihály miniszter úr is elmondta ezt az egyik közkedvelt kereskedelmi csatorna beszélgetős műsorában: 15 milliárd forint, annyi áll rendelkezésre. Egyébként 85 ezer ember dolgozik az egészségügyben. Na most, ha ezt jól elosztjuk, illetve csak annyit teszünk, és talán a számokban még egyet is tudunk érteni, hogy az egészségügyi szférában lévő bértömegre rávetítjük ezt a 15 milliárd forintos emelkedést, akkor ez egy nem egészen 3 százalékos béremelést jelent a 2016-os évre. Nem ezzel akartam kezdeni, de mégis úgy gondoltam, hogy erre reagálok. Öt órakor kezdődik ez a menet, mégsem ajánlom államtitkár úrnak, hogy kimenjen és megnyugtassa ezt a tömeget, mert úgy gondolom, biztos, hogy címlapsztori lenne holnap.
Egy kicsit arra is hadd reagáljak, amit Banai államtitkár úr elmond, ami a statisztikákból látszik, hogy Magyarország egy mosolygós, kincses-virágos, olyan ország, ahol tényleg olyan ritkán látni azokat az embereket, akiket szinte az egész világ terhe nyomaszt, hogy a mindennapi megélhetésükért meg tudjanak küzdeni.
De még egy dolog jobban zavar, ami szakmai probléma. Ön is, illetve a többi előterjesztő is (Bangóné Borbély Ildikó folyamatosan közbeszól.) úgy beszél az idei számokról, mintha azok tényszámok lennének. Az idei évről, de még a tavalyi évről sincsenek tényszámok. Az idei számokról is tényszámokként beszélnek, hogy ez lesz. És ha nem az lesz? Az lenne a kérdésem, egy negyedéves tényszámok alapján hogyan tudják, merik egyáltalán azt kijelenteni, hogy az lesz jövőre.
Ezt tegnap is mondtam, hogy azért itt rengeteg olyan dolog van, ami befolyásolhatja a magyar költségvetést, Görögország helyzete, a német gazdaság helyzete, az infláció helyzete, vagy éppen az euróárfolyam helyzete, amit most önök 303 forintra gondolnak. Kérem szépen, ha az infláció vagy éppen a forint/euró árfolyam 1-1 százalékkal lesz csak rosszabb, mint önök azt gondolják egy évben átlagosan, oda az a hatalmas növekedés, amit önök európai uniós szinten egyébként legalábbis Európa-rekordnak tekintenek. Ez a tavalyi utolsó negyedévhez képest 0,6 százalék.
Tegnap is elmondtam, de ma is elmondom, mert fontos: erre nem szabad büszkének lenni, ezen pironkodni kell. A körülöttünk lévő országokban, Szlovákiában ez 0,8, Lengyelországban 1 százalék, Romániában 1,6 és Csehországban 2,8. Olyan hatalmas gazdaságok, mint a cseh gazdaság, ennyivel jobban tudnak teljesíteni.
(15.40)
Nem erről akartam én most beszélni, de muszáj volt ezt megemlítenem a beszédem elején, illetve a hozzászólásom elején. (Dr. Répássy Róbert: Ez még csak az eleje volt?)
Önök mindig azt mondják, hogy támogassuk ezt a költségvetést, és legyen ebben konszenzus, és találjuk meg azokat a pontokat. Egyetlenegy módosítónkat nem fogják önök szerintem megszavazni. Egyetlenegyet sem! A bizottsági szakon nem fogják önök átengedni és egyetlenegy, indoklásként szereplő mondatot fogunk ott hallani a Költségvetési bizottság ülésén: a kormány nem támogatja. Esetleg még annyit hallhatunk, hogy a nem támogatotti sorról szavazzunk egyben, mert akkor ezzel időt is tudunk spórolni. Ennyit fogunk tenni.
Újra beadtam én is azt a módosító javaslatomat, amit a tavalyi költségvetési módosítóhoz is beadtam, hogy Baranyának - amelyik most már tényleg láthatóan, a statisztikai számok alapján is kijött, hogy az egyik legelmaradottabb régió az Európai Unióban, nem Magyarországon, az Unióban - másfél milliárd forintot adjunk munkaerőpiaci fejlesztésre, olyan fejlesztésekre, ahol munkahelyet tudnak teremteni. Másfél milliárd forintot! Ez a költségvetés tekintetében a gombok, kavicsok kategória. Úgy gondolom, ha ezt tudják önök támogatni és még sok más módosítót tudnak támogatni, akkor elérhetik azt a konszenzust, amit kérnek. De mégis azt gondolom - hogy megmagyarázzam, hogy miért tud olyan nagyon nehezen konszenzus lenni köztünk -, egypár adatot mondanék, ezt pedig az egészségügy területéről hoztam, illetve az EMMI működésével kapcsolatos, hogy mekkora világképbéli különbség van aközött, hogy ki mit támogat, ki mit pénzel.
Sporttámogatásra az EMMI költségvetésében 100 milliárd forintnál is több összeg jut, az egészségügyben a béremelésre 15 milliárd forintnyi pénz jut. 100 milliárd forintot adunk sportra, amikor egy évben összesen gyesre, gyedre a családbarát kormány egy picivel többet, 120 milliárdot fizet ki. A fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezetei 149 millió forint helyett 83 millió forintot kapnak. Az egészségügy társadalmi szervezetei 51 millió forintot kapnak. A Vöröskereszt 100 millió forintot kap, 100 millió forintból gazdálkodik a Magyar Vöröskereszt jövőre.
Na, nézzük a sportot: a Fradi, a Honvéd, a BVSC, az MTK, az UTE és a Vasas a saját létesítményeinek a fenntartására 3 milliárd 688 millió forintot, a Vöröskereszt 100 milliója mellett. Ugyanezek az egyesületek működésre 1,7 milliárdot kapnak, tehát 5,4 milliárd forintot költünk ezekre a futballegyesületekre, amellett, hogy mondjuk, hogy egy hasonló számot mondjak, az egészségügyi intézményeknek kvázi a karbantartására ugyancsak 5,5 milliárd forintot fordít ez a kormány. Hol vannak itt az arányok?! Hol vannak itt az arányok, államtitkár úr?! Akkor, amikor 5,5 milliárdot fordítunk arra, hogy az egészségügyi intézményeket csak karban tudjuk tartani, 5,4-et arra, hogy a futballcsapatok jobban tudjanak működni és mondjuk, a sport-szakszövetségek, akadémiák, plusz az MLSZ jobb működésére 1,7 milliárd forintot fordított tavaly a magyar állam, idén 7 milliárd forintot fog fordítani a magyar állam! Ez a 7 milliárd forint már majdnem a fele annak, amit önök az egészségügyben béremelésre szánnak.
Úgy gondolom, hogy ezek azok a világlátásbéli különbségek, ami miatt nem lehet támogatni ezt a költségvetést. Államtitkár úr, ha ezt az arányt megfordítjuk, ha mondjuk, az OMSZ, az Országos Mentőszolgálat, ha nem is többet, de legalább annyit kapna, mint a Magyar Olimpiai Bizottság, de 5 milliárddal kevesebbet kap, mert a Mentőszolgálat 32 milliárdból köteles vagy képes, vagy kénytelen működni egész évben, az Olimpiai Bizottság 37 milliárd forintból fog működni a következő évben. Én megértem, hogy a sport fontos, minden nemzetnek adjuk meg a hőseit, csak az a baj, hogy önök bűnösöket is adnak, mert valaminek a kárára teszik ezt. Nem találták el a prioritásokat, államtitkár úr. Ezért nem tudjuk támogatni ezt a költségvetést.
Még két mondatban hadd emlékezzek meg Varga miniszter úr fantasztikus nyilatkozatáról, ahol elmondta, hogy nem kell jövőre többet költeni az egészségügyre, hiszen kevesebben vagyunk. (Zaj.) Ezt mondta, nézzék vissza! Kevesebben vagyunk, tényleg kevesebben vagyunk, mert sikerült a munkahelyteremtési program, csak Londonban. Egyébként is a kórházigazgatók rosszul gazdálkodnak. Államtitkár úr, 4,4 százalékot költ GDP-arányosan a kormány az egészségügyre, a saját zsebünkből mi, magyarok pedig 2,9 százalékot. Lassan elérjük a költségvetés által ráfordított összeget, és amikor Varga Mihály elé tárták ezeket az adatokat, ő egyiket sem cáfolta. Ezzel szemben az elmúlt három-négy évben önök közel 1000 milliárd forintért vásároltak olyan cégeket, olyan társaságokat, amire nincsen szüksége a magyaroknak. Ezért mondjuk el ezerszer: nem a gázágazatot kell megvenni, nem a MOL-t kell megvenni, nem az Antenna Hungáriát kell megvenni, no pláne nem a Budapest Bankot meg az Erste Bankot legutóbb, nem ezekben kell tulajdont szerezni. A magyar államnak ott kell helytállni, ahol más nem szolgáltat. Ez az egészségügy, az oktatás, a szociális szféra. Ezekben önök nagyon le vannak maradva, nem Magyarország kft.-t kell építeni, nem cégportfóliót kell építeni, hanem ott kell szolgáltatni, ahol más nem szolgáltat.
Ezért nem fogjuk tudni támogatni ezt a költségvetést, támogassák önök a mi módosítóinkat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me