SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen. Valójában rövid lesz, elnök úr, köszönöm szépen a szót. Nagy államtitkár úrnak szerettem volna csak annyit reagálni, hogy én készséggel elhinném azt, amit államtitkár úr mond, csak az a baj, hogy ez a jogszabálytervezet, amit letettek elébünk, ez nem ezt tartalmazza. Ön azt mondja itt, mindössze arról van szó, hogy ki írja alá a szerződést. Ebben nem erről van szó. Tehát ezt érdemes megnézni, mert ebben a teljes vagyonkezelési jog átadásáról van szó és nem pedig arról, amit el tetszett volt mondani.
Tehát az ezzel a gond, hogy a természetvédelmi programjaink megvalósításához vagyonkezelési jog kell egész Európában. Civil szervezetek, közalapítványok is arra törekednek, hogy tulajdonosi jogokkal gyakorolva tudják megvalósítani a programokat. Hogyha van a természetvédelem és az állam között egy másik vagyonkezelő, az NFA, erre esélyük nem lesz. Gyakorlatilag az NFA saját tetszése szerint ki fogja írni a pályázatokat, odaadja, akinek akarja, tök mindegy, hogy fideszes, nem fideszes, tehát bárkinek. Tegyük fel, hogy egy korrekt pályázati rendszerben, hogyha a legkorrektebb pályázati rendszer van, akkor sincs biztosítva az a jog, hogy itt a természeti értékek megőrzésének a lehetősége megmaradjon.
Tehát ez az aggály, hogy ez a kodifikált változat nem erről szól, hanem a vagyonkezelési jog teljes átadásáról az NFA-nak, és azoknak a biztosítékoknak a kigyomlálásáról, ami idáig lehetőséget teremtett arra, hogy a nemzeti park meg tudja őrizni a természeti értékeket. Ez azért fontos, mert gyakorlatilag 1992 óta, a szövetkezeti törvény, az 1992. évi II. törvény óta - államtitkár úr segít ebben nekem - senki nem mert hozzányúlni ahhoz, hogy ha egy védett területen területet vásárolunk, annak automatikusan, mondjuk, a nemzeti park legyen a vagyonkezelője. ’92 óta nem volt senki, aki ezt megkérdőjelezte volna. Ezt a húszegynéhány éves szabályt, amit minden egyes kormány - lehet mondani, hogy ki mennyire volt maffiózó meg ki mennyire volt gengszter -, idáig mindenki tiszteletben tartotta, ehhez most először önök nyúlnak hozzá, és nyilvánvalóan ez kelti bennünk az aggályt, mert idáig volt egy kialakult rendszer, ez valamilyen szinten működött, voltak benne homokszemek, és nem minden úgy ment, ahogy kellett volna, de most ez a biztosíték, minden kimegy ebből a rendszerből.
Nyilvánvalóan ezért van az, hogy most nem az NFA-ról beszélünk ilyen sokat, hanem a magyar természetvédelem helyzetéről, mert ennek a stratégiai kérdése az a döntés, ami előttünk van. Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me