DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A Malév témája többet érdemel, mint öt perc, és többet érdemel, mint az ön, hát, hogy mondjam, napi politikai igyekezete ennek a lufinak a fújására.
A Malév a rendszerváltás előtt mindig az akkori társadalomnak a reprezentatív cége volt; akinek nem jutott miniszterhelyettesi hely valamelyik minisztériumban, s a Vörösmarty téren akart irodát, az a Malévnak volt valamilyen rendű-rangú vezetője (Dr. Staudt Gábor: Ez a szégyen!), s ott dolgozni mindig egy kiválasztott megbízhatóságot, kiválasztott rangot jelentett.
A Malév, a magyar légitársaság a rendszerváltás előtt három elemből állt: a légtérirányításból, a repülőtérből és a légitársaságból. Ez a világ nagy részén akkor még így volt; a fiatalabb képviselőknek mondom, hogy ez az uniós csatlakozás és a rendszerváltás előtt volt. A légtérirányítás hozta a pénzt, a repülőtér hozta a pénzt, a légitársaság viszi a pénzt. Ez így van a világon mindenütt. Nem véletlen, hogy például az Egyesült Államokban a belföldi légitársaságok nem a nagy nemzetközi repülőtereket, hanem a saját üzemi repülőtereiket használják.
Az 1998-1999-2000-ben folyó európai uniós előtárgyalásoknak az egyik legfontosabb, nagyon konkrétan Magyarország számára előírt pontja volt, hogy tessék a nemzeti légitársaságot szétszedni, és a hatósági jogköröket is gyakorló légtérirányítást külön cégként, Ferihegyet külön cégként és a légitársaságot külön cégként kezelni. Tessenek megnézni az uniós előcsatlakozási tárgyalásokat: konkrét pontként szerepelt. Ennek Magyarország akkor eleget is tett, a három céget önállóan létrehoztuk. S abban a pillanatban kiderült, amit egyébként belsőleg, tartalmilag addig is lehetett tudni, hogy egy huszonvalahány lízingelt gépből álló légitársaság képtelen gazdaságosan működni. Ha nincs keresztfinanszírozás, a légitársaság nem él meg önmagában. Nem élt meg a Sabena sem, a KLM sem, a Swissair sem, az összes, ehhez hasonló méretű európai cég tönkrement, illetve vagy a Lufthansának a része lett, vagy - például a svájciak, akik nem uniós tagok - olyan belső forrásokat mozdítottak meg, amit nem uniós tagként megtehettek.
A Malévnak akkor egy jobb évben 5-10, egy rosszabb évben 15-20-25 milliárd vesztesége volt. Nem véletlen, hogy az első Orbán-kormány is erőfeszítéseket tett arra, hogy valamilyen, úgynevezett uniós, nagyobb légi szövetség részeként működtesse a Malévot, s aki még emlékszik rá, az olaszokkal, az Alitaliával ezzel kapcsolatban folytattunk tárgyalásokat, és két-három évig az a variáció is ment.
2002 és 2010 között az ezzel kapcsolatos folyamatokat az MSZP-SZDSZ-kormány irányította. Megkeresték partnerként az orosz légitársaságot, ami meg kell mondjam, akkor nem is tűnt egy rossz ötletnek. Az más dolog, hogy az orosz légitársaság otthon hiteltelenné vált, elveszítette a belső támogatását - kitartottak mellette. Akkor jöttek létre azok a banki kapcsolatok, amelyeknek mind a mai napig nyögjük a következményeit, és amelyekben az akkori SZDSZ-es gazdaságvezetés - amelynek a belső logikáját önnek jobban kell ismernie, mint nekem (Dr. Schiffer András: Te paktáltál velük le!) - ezeket a szituációkat létrehozta. Nekem az anyukám mindig azt mondta, hogy ne beszéljek bele más emberek beszédébe, de ez neveltetés kérdése.
Tehát a 2010-ben beálló szituációt tudtuk. Azt is tudtuk, hogy a szocialisták arra törekedtek egyedül, hogy ezt az évről évre 15-20 milliárddal növekvő adósságot kitolják az ő kormányzási idejükön kívülre. Így került erre sor.
Mindvégig azt tartottuk szem előtt, és amit ön a szemünkre vet, én érdemként mondom: igen, végig az volt a célunk, és ma is az, hogy a nem önálló nemzeti légitársaságot átmentsük egy másikba, lehetőség szerint a közönségét, az útvonalait megtartsuk. Ezért dolgoztunk, és ezért következett be mindaz, amit ön most egyébként furcsa módon a szemünkre hány. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)